Infostart.hu
eur:
354.22
usd:
310.03
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Nyertek a sztrájkolók, ismét lesz sör

Belgiumban véget ért a sörgyári dolgozók sztrájkja, akik blokádot vontak a világ egyik legnagyobb gyártójának helyi telepei köré. A tiltakozás már a szállításokra is kezdett kihatni. Végül a munkaadó egy időre meghátrált, és jegelte a tervezett elbocsátásokat.

Belgium arról híres, hogy minden falunak legalább egy sörfőzdéje van, és a látogató számlálni sem tudja a nedű különböző fajtáit. Ezért furcsának tűnt, hogy épp a sörellátás kezdett akadozni egy dolgozói tiltakozóakció miatt.

A belga bárokban, kocsmákban és közértekben kezdett elfogyni a polcokról a Stella Artois, Leffe, Hoogarten és Jupiler - az Anheuser-Busch InBev nemzetközi sörkonszern helyi gyárait ugyanis kéthete tartották blokád alatt a dolgozók.

Az ellen tiltakoztak, hogy az AB- 303 fővel, belgiumi munkaereje 10 százalékával akarta csökkenteni a létszámot. A munkások fadobozokból raktak tüzet például a Löveni gyár előtt, Liege-ben pedig 11 órára túszul ejtették az üzemigazgatókat. Később azzal próbálták az utca népét az oldalukra állítani, hogy ingyen osztogatták a sört.

A pénzügyi-gazdasági válság nyomán világszerte tízezrével szűntek meg a munkahelyek. A belga dolgozókat azonban az dühítette fel, hogy az AB-InBev, amely a világ legnagyobb sörgyártója, a múlt év harmadik negyedévében másfél milliárd dolláros profitot termelt.

A tiltakozás nyomán végül a sörgyári capriccio egy időre véget ért. Az egyik dolgozói szakszervezet, az ABBV azt mondta: az elbocsátási tervet visszavonták, és így pénteken feloldják a blokádot.

Kommentátorok azonban megjegyzik, hogy a belgák felbátoríthatják az A-B InBev más európai dolgozóit. A cég ugyanis Nyugat-Európában 800 alkalmazottat akar elküldeni, de eddig Belgiumon kívül nem volt tiltakozás.

Arra is emlékeztetnek, hogy Európában kezd visszaesni a sörfogyasztás - igen, még a belgáknál is, akik 2008-ban már egyötödével kevesebb sört ittak, mint 2000-ben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×