Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pexels.com

Mire megjönnek az egységes telefontöltők, már nem lesz szükség rájuk

Ha az Európai Unió elfogadja az egységes USB-C töltők bevezetését, a gyártóknak két évük lesz az átállásra. Addigra viszont már elterjedhetnek a vezeték nélküli töltők is, kiküszöbölve az egész problémát – mondta el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Intézet vezetője.

Az egységes töltő alkalmazásának az egyik legfőbb kerékkötője az Apple, amely mindig is ragaszkodott saját szabványához. Krasznai Csaba emlékeztetett, a tengerentúli informatikai vállalat az évtizedek során úgy építette föl a saját ökoszisztémáját, hogy az úgynevezett Lightning-kábelen képesek kommunikálni telefonjaik a perifériáikkal. Ezért súlyos döntés lenne, ha búcsút kellene vennie több milliárd Apple-höz gyártott különféle perifériától, ami üzletileg nagyon nem érné meg.

„Az ökoszisztéma legfőbb értékét az képviseli, hogy minden megfelelően együtt tud működni mindennel” – fogalmazott a szakember, megjegyezve, hogy azért az Apple is egyre több eszközén elkezdte az áttérést az USB-C-re, ami a megérzése szerint a „harcok végét” is jelzi.

Maga az USB-C mellett a legfőbb érv – amellett, hogy nagyon rugalmas a felhasználása –, hogy gyakorlatilag az Apple-ön kívül ma már minden jelentős és kevésbé jelentős gyártó ezt használja. Az NKE Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője ismertette, hogy az USB-C nemcsak egy telefon, de akár egy laptop töltésére alkalmas, hanem sokféle adatkommunikációra is, amit a benne található „intelligencia”, egy chip tesz lehetővé.

A szakember arra is emlékeztetett, hogy az Európai Unió korábban is tett már lépéseket a telefontöltők egységesítésére, mert 2010-es káoszt okozott, mire az ember megtalálta a megfelelő fajtát, de egyben rengeteg elektronikai hulladékot is termelt. Az elmúlt tíz évben az egységesítés szorgalmazásának

egyrészt környezetvédelmi, másrészt fogyasztóvédelmi okai vannak.

Krasznai Csaba meglátása szerint az uniós lépés globális hatással bírhat, ugyanakkor a vezeték nélküli töltők terjedésével meglehet, hogy belátható időn belül töltőkábelekre sem lesz feltétlen szükség.

„Ez egy globális trend, amelybe beilleszkedik egy európai szabályozás, ami jó eséllyel ki fogja kényszeríteni a még kényelmesebb eszközhasználatot" – magyarázta a szakember.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×