Infostart.hu
eur:
385.33
usd:
331.94
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
2020. november 9-én közreadott kép a Pfizer multinacionális gyógyszergyártó cég logójáról a vállalat New York-i székházában 2015. november 23-án. A  Pfizer és a német Biontech közös közleménye szerint kilencven százalékban hatásos lehet az általuk kifejlesztett kísérleti oltóanyag a koronavírus ellen, miután befejezték a vakcinával végzett klinikai kísérletek utolsó, harmadik fázisát. Azonban felhívják a figyelmet, hogy ez nem jelenti még azt, hogy küszöbön áll a vakcina tömeges, kereskedelmi forgalmazása.
Nyitókép: MTI/AP/Mark Lennihan

Jelentős allergiás reakció után nem ajánlott a Pfizer oltása

A brit hatóságok figyelmeztetést adtak ki a Pfizer koronavírus-vakcinájával kapcsolatosan, miután két egészségügyi dolgozónál is allergiás reakció lépett fel annak beadása után.

A két érintett tegnap az elsők között kapta meg a Pfizer és a BioNTech közös vakcináját, ezt követően produkáltak allergiás tüneteket, a tájékoztatások szerint már javul az állapotuk, írja a Sky News.

Stephen Powis professzor, a brit egészségügyi szolgáltató, az NHS angliai ágának orvosigazgatója az eset kapcsán elmondta: az oltás beadására a brit engedélyt kiadó MHRA azt javasolja, hogy azok, akiknek már előfordult az életében súlyos allergiás reakció,

elővigyázatosságból ne vegyék föl a Pfizer vakcináját,

miután hétfőn két olyan embernél lépett fel nem várt mellékhatás, akiknél korábban már bekövetkezett komoly allergiás reakció. "Mindketten jól vannak és gyógyulnak" - tette hozzá.

Az NHS ismerete szerint az információ eljutott minden, a vakcinázásban jelenleg érintett szervezethez. A gyógyszer-, étel- vagy oltásallergiások csoportjainak egyaránt javasolják, hogy egyelőre ne oltassák magukat ezzel a vakcinával, szerdától pedig mindenkitől, akit oltani terveznek, megkérdezik majd, hogy tapasztalt-e már ilyesmit korábban életében.

Az MHRA-t vezető June Raine elmondta: most is figyelik a vakcina életútját, tegnap este is az allergiás oltottak esettanulmányaival foglalkoztak.

"A klinikai kísérletekből tudjuk, hogy az ilyesmi nem volt jellemző, de ha változtatnunk kell az ajánlásunkon azután, hogy ebben az érzékeny csoportban ilyen tapasztalatunk volt, akkor azt gyorsan meg kell tennünk" - fogalmazott.

Nagy-Britannia az első nyugati ország, amely tömeges immunizációs programba kezdett, hétfőn kezdték el a kórházakban kezelt idős páciensek, valamint az NHS dolgozóinak immunizációját. Az országban még az idén 800 ezer adagnyit adnak be a védőoltásból.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×