A legutóbbi jégkorszak mintegy 19 ezer évvel ezelőtt érte el a csúcspontját, ekkor a tavakban élő fajok száma drámaian csökkent.

Thomas Neubauer és Mathias Harzhauser, az NHM geológiai és paleontológiai osztályának kutatói és kollégáik az elmúlt 23 millió év édesvízi csigáinak elterjedési adatait vizsgálták meg, majd összevetették ezeket a mai tavak élővilágával.

Az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) aktuális számában megjelent elemzésük alapján az utolsó jegesedés előtt több tóban nagy számú csigafaj élt, a biodiverzitás igazi gócpontjainak számítottak. Mára Európában két ilyen góc maradt: a Kaszpi-tenger és a macedón-albán határvidéken elterülő Ohridi-tó. Ezek a vizek a rendszertelenül bekövetkező jégkorszakok idején is megőrizték élőviláguk sokszínűségét.

Ezután a tudósok azokat a körülményeket kezdték keresni, amelyek a tavak élővilágának faji sokszínűségét elősegítik. Az egyik kulcs az európai kontinens kőzettani fejlődése lehet. A gócpontok kialakulásában döntő fontosságú, hogy a hosszú élettartamú, édes- vagy enyhén sósvizű tavak földtani változásokkal létrejött medencékben keletkezzenek. Még kedvezőbb, ha olyan medencéről van szó, amelyik korábban tengerhez kapcsolódott - írták a kutatók.

Az egyes vizek nagysága és az éghajlat melegedése is nagy szerepet játszik a tavak élővilágának sokszínűségében. Az adatok alapján könnyen megérthető, hogyan tűnnek el a jégkorszakok elejét jelző globális lehűléssel a biodiverzitás-gócpontok.

"A fajok mai elterjedtségi képe arra utal, hogy a jégtömegek visszahúzódásával kezdődő folyamat, amelyben a csigafajok visszahódítják a tavakat, még az elején tart" - következtettek a tudósok.