Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
A július 17-én kezdődő vizes világbajnokság vízilabdatornájának egyik helyszíne, a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda 2022. június 16-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Rajtol a vízilabdatorna a vizes-vébén

Hétfőn a nők küzdelmeivel elrajtol a magyarországi vizes világbajnokság vízilabdatornája is.

Bíró Attila együttese kifejezetten erős csoportba került, hiszen a kötelezően legyőzendő kolumbiai csapat mellett a mindenkire veszélyes olasz, illetve a kanadai válogatottal találkozik. Utóbbi gárda a 2017-es, ugyancsak hazai rendezésű világbajnokságon meglepte a magyarokat, és a negyeddöntőben búcsúztatta őket.

A hazai csapat az elmúlt két világversenyén érmet szerzett, 2020-ban, a Duna Arénában rendezett Európa-bajnokságon, illetve tavaly, a tokiói olimpián is harmadik volt. Az együttes összetétele nem sokat változott, a japán fővárosban a női szakág történetének első érmét megszerző csapatból tízen most is ott lesznek a vízben.

A férfiaknál a magyar válogatott rendkívül könnyű csoportban szerepel, legerősebb ellenfele az elmúlt években meggyengült montenegrói csapat lesz, amellyel kedden találkozik. Két nappal később Brazília, majd jövő szombaton Georgia legyőzése sem jelenthet akadályt az együttesnek.

Amennyiben Märcz Tamás olimpiai bronzérmes csapata a papírformának megfelelően bejut a nyolc közé, akkor ott már nehéz dolga lesz, ugyanis valószínűleg a címvédő olaszokkal vagy a spanyolokkal játszik majd. A szakember - aki a 2017-es világbajnokságon a Margitszigeten szerzett ezüsttel mutatkozott be a kispadon - négy helyen változtatott a tokiói összetételhez képest.

A vízilabdatorna csoportmérkőzéseinek a Hajós Uszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont. Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmei zajlanak majd, délutánonként két-két mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók. A Margitsziget kivétel, itt a magyar férfi és női válogatott játszik majd, és elkerülendő az ütközést az úszóviadallal, az első meccsek 19.30-kor kezdődnek, a magyarok pedig 21 órától szállnak vízbe.

A magyarok programjáról itt írtunk.

A magyar férfi vízilabda-válogatott kerete

kapusok:

Lévai Márton (OSC), Vogel Soma (FTC)

mezőnyjátékosok:

Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Pro Recco), Burián Gergő (OSC), Mezei Tamás (Vasas), Hárai Balázs (OSC), Varga Dénes (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Jansik Szilárd (FTC), Angyal Dániel (Szolnok), Pohl Zoltán (FTC), Nagy Ádám (Szolnok)

tartalékok:

Fekete Gergő (FTC), Vigvári Vendel (FTC)

A férfitorna csoportjai

A csoport:

MAGYARORSZÁG, Montenegró, Brazília, Georgia

B csoport:

Görögország, Németország, Horvátország, Japán

C csoport:

Spanyolország, Olaszország, Dél-afrikai Köztársaság, Kanada

D csoport:

Szerbia, Ausztrália, Kazahsztán, Egyesült Államok

A magyar női vízilabda-válogatott kerete

kapusok:

Gangl Edina (Glyfada), Magyari Alda (UVSE)

mezőnyjátékosok:

Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Vályi Vanda (FTC), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (Ethnikosz), Mahieu Geraldine (Dunaújváros), Keszthelyi-Nagy Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Rybanska Natasa (UVSE), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros)

tartalékok:

Farkas Tamara (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros)

A női torna csoportjai

A csoport:

MAGYARORSZÁG, Olaszország, Kanada, Kolumbia

B csoport:

Egyesült Államok, Hollandia, Argentína, Dél-afrikai Köztársaság

C csoport:

Ausztrália, Új-Zéland, Brazília, Kazahsztán

D csoport:

Spanyolország, Franciaország, Thaiföld, Görögország

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×