eur:
392.85
usd:
367.91
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Erik Ten Hag, az Ajax vezetőedzője csapatának a Tottenham Hotspur ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében játszott első mérkőzése előtt Londonban 2019. április 30-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Neil Hall

Guardiolától tanult, Dzsudzsákot edzette a Man United új mestere

A Manchester United bejelentette, hogy a következő idénytől Erik ten Hag irányítja menedzserként a labdarúgó-csapatot.

A bejelentés semmiképpen sem meglepetés, mondhatni nyilvánvaló volt, hogy Ralf Rangnickot az eredményei nem marasztalják a poszton, átveszi majd azt a tanácsadói tisztséget, amelyet a vezetők beígértek neki.

Állítólag három edző közül választották ki az 52 éves Erik ten Hagot, két „riválisa” Mauricio Pochettino és Julen Lopetegui volt a hírek szerint. Hároméves szerződést kap, amely egy évvel meghosszabbítható. Ő lesz a United ötödik kinevezett menedzsere Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása óta, David Moyes, Louis van Gaal, José Mourinho és Ole Gunnar Solskjaer voltak az elődei.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Manchester United menedzsere lettem,

nagyon izgatott vagyok

az előttünk álló feladatok miatt – mondta Ten Hag. – Ismerem ennek a nagyszerű klubnak a történetét és a szurkolók szenvedélyét, határozott célom, hogy olyan csapatot hozzak létre, amely képes elérni a klub múltjához méltó sikereket."

Ten Hag neve az elmúlt időszakban több klubnál is felvetődött edzőjelöltként, így például a Barcelonánál és a Tottenham Hotspurnál.

Ten Hag 1970. február 2-án született egy Enschedéhez közeli kisvárosban, Haaksbergenben. Játékos-pályafutása első szakaszát a Twentében töltötte, közben rövid ideig a De Graafschapban is játszott. Az 1994–1995-ös szezonban az RKC Waalwijkben, a következőben az Utrechtben futballozott, majd játékoskarrierje hátralévő szakaszára visszatért a Twentéhez.

2001-ben érte el legnagyobb sikerét: a Holland Kupa győztese lett.

Nem kétséges, edzői sikerei túlhaladták a játékosként elérteket. Pedig az sem indult könnyen.

2002 nyarától hat éven át a FC Twente/Heracles Akadémián dolgozott, majd segített az első csapatnál is, például Steve McClaren mellett, akit most vinne magával Manchesterbe. 2009-től a PSV pályaedzője volt, eleinte Dzsudzsák Balázs is a keret tagja volt. Ten Hagot 2012. március 12-én menesztették, az akkori vezetőedzővel, Fred Ruttennel együtt.

Nem sokáig volt munkanélküli, Marc Overmars, a korábbi világklasszis csatár – a klub részvényese – a második vonalbeli Go Ahead Eagleshez hívta. Egyetlen szezonja hepienddel zárult: a „Sasok” 17 év után feljutottak a legmagasabb osztályba. Erik ten Hag nem tartott velük: a Bayern München második csapatának edzője lett. Szoros szakmai kapcsolatot épített ki az első csapat főnökével, Pep Guardiolával.

2015 után hazatért Hollandiába, egykori csapatához, az FC Utrechthez. Sportigazgató és vezetőedző is volt egyben, az első szezonjában az ötödik, a másodikban a negyedik helyen végzett csapatával.

2017 decemberében pályafutása újra találkozott Marc Overmarséval: az Ajax sportigazgatója vezetőedzőnek hívta a klubhoz. Eddig 210 mérkőzésen irányította a piros-fehéreket, több mint 73 százalékos győzelmi mutatóval.

2019-ben és 2021-ben is megnyerte a holland bajnokságot,

a köztes évben a koronavírus-járvány miatt nem hirdettek bajnokot, de akkor is az Ajax vezetett, az AZ-tel azonos pontszámmal állva. Mindkét évben megnyerte a Holland Kupát is. Legnagyobb nemzetközi sikerét 2019 tavaszán érte el, a BL nyolcaddöntőjében

4–1-re nyert az Ajaxszal a Bernabéuban a Real Madrid ellen, majd bejutott az elődöntőbe, ahol egyetlen percen múlt, hogy elvérzik a Tottenham ellen.

Nagyjából azóta számít Európa sztáredzői közé, a FIFA választásán fél évvel később a világ negyedik legjobb edzőjének választották.

Egyetlen nagy hibáját emlegették korábban: állítólag a Spursnél azért maradt le az állásról, mert nem tud(ott) jól angolul. Azóta gőzerővel tanul…

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×