Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Résztvevők futnak a 12 kilométeres táv rajtján a 24. Vivicittá városvédő futáson a főváros XIII. kerületében a Margitszigeten.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Rendhagyó időpontban és időben rendezik a hétvégén a Vivicittá futófesztivált

Nyolcezer résztvevőt várnak a hétvégi kétnapos 36. Telekom Vivicittá futófesztiválra, amelyet a pandémiás időszak miatt idén kicsit másképpen rendeznek meg, mint a korábbi években.

Kocsis Árpád, a szervező BSI ügyvezető-versenyigazgatója elmondta: bár az előző öt versenyen átlagban 29 ezer volt a nevezők száma, idén hiányozni fognak a – a nyár miatt – az iskolások és –a turizmus befagyása miatt – a külföldről érkezők, így a résztvevők 99,9 százaléka magyar lesz, a hangulat viszont, a remények szerint, mit sem változik.

Most először rendezik azonban nyáron a megmérettetést.

"Eddig áprilisban futottunk, de mivel pünkösdkor kiderült, hogy lehet eseményt rendezni védettségi igazolvánnyal, úgy döntöttünk, hogy bizony ezt megcsináljuk; 35 éve volt az első, ezt a hagyomány nem szeretnénk megszakítani" – mondta az InfoRádióban Kocsis Árpád.

  • A futófesztivál szombaton 9 órakor a 7 kilométeres Telekom Midicittával indul a Margitszigeten, a Schulek Frigyes sétányról.
  • Vasárnap 8 órakor lesz a rajtja a félmaratonnak és a váltóknak, míg
  • a 10 kilométeres Telekom Vivicittá pontban délben veszi kezdetét.

"Vannak nehézségeink, hiszen a Lánchíd nem használható ebben az évben, és a pesti rakpart sem, de a budai oldalon megoldjuk a félmaratont is, és átfutunk az alagúton, ami kedvenc helye minden futónak" – emelte ki a versenyigazgató.

A nagy meleg miatt arra hívják fel a futók figyelmét, hogy nem most kell egyéni csúcsot futni, hanem végig kell élvezni a táv minden lépését. Emellett nem árt a sapka, a hosszú ujjú póló, a napvédő krém, és ügyelni kell a folyadékháztartásra – már előző nap is.

"Ha netán mégis valaki úgy érzi, hogy akkor álljon meg, üljön le, ott az orvosi segítség is, minden futónak segítenek – ha valaki úgy érzi, pihenje ki magát vagy akár adja fel a versenyt. Most ilyen meleg az idő, de bízunk benne, hogy majd jövőre március 29-én ideális idő lesz, amikor mindenki a legjobbját futhatja, akkor valószínűleg az időjárás is tökéletes lesz" – mondta Kocsis Árpád.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×