eur:
393.77
usd:
364.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Vuhszi, 2018. július 25.Szilágyi Áron a vuhszi vívó-világbajnokság férfi kard csapatversenyének negyeddöntőjében vívott Magyarország-Németország mérkőzésen 2018. július 25-én. A magyarok bronzérmet nyertek. (MTI/EPA/Aleksandar Plavevski)
Nyitókép: MTI/EPA/Aleksandar Plavevski

Új szerepben Szilágyi Áron

A kétszeres olimpiai bajnok a versenyzés mellett a Vasas vívószakosztályának elnökeként is tevékenykedik a jövőben.

A fővárosi klub közleménye szerint Szilágyi Áron kardvívó a 2024-es olimpiáig elsősorban még élsportolóként tervez, de emellett mostantól új szerepkörben is próbálja segíteni a Vasas vívószakosztályát, "a második otthonát, amelynek 1999 óta a tagja".

A szakosztályelnöki feladatokat korábbi világbajnok kardozótól, a leköszönő Ferjancsik Domonkostól veszi át.

"Engem talán még jobban meglepett, amikor Markovits László az egyik beszélgetésünk során felvetette, hogy nem lenne-e kedvem ilyen formában bekapcsolódni a szakosztályi munkába" - kezdte a harmincéves Szilágyi Áron. - "Végül rövid gondolkodás után igent is mondtam, hiszen több mint húsz éve vagyok a Vasas sportolója, második otthonom a Kovács Pál Vívócsarnok, így aztán örömmel próbálom meg egy új szerepben is segíteni a szakosztályt. Korábban is úgy álltam hozzá, hogy szívesen maradnék a sport világában az aktív versenyzés után, és úgy érzem,

a szakosztályelnöki tisztség egy jó belépő és egyfajta próba lehet ezen a téren, mind a Vasas, mind saját magam számára"

- idézte London és Rio egyéni olimpiai aranyérmesét a klub közleménye.

Szilágyi elmondta még, hogy megnyugtatónak tartja a szakosztály helyzetét: az operatív irányítás marad Boros György kezében, az anyagi háttér kifejezetten stabil, a szakmai értékekkel pedig mindenki tisztában van, jelenleg 15 edző tevékenykedik Pasaréten, kimagasló munkát végezve mind a párbajtőr, mind a kard szakágban.

"Az a célom, hogy a jövőben az eredményeim mellett más területeken is hozzá tudjak tenni a vasasos vívósikerekhez" - folytatta, hangsúlyozva, hogy aktív szerepre készül. Mint mondta, napi szinten ott van a Pasaréten, az edzőket az elmúlt hetekben arra biztatta, hogy keressék meg észrevételeikkel, a pénzügyekre rátérve pedig úgy fogalmazott: hisz az erősebb piaci alapú működésben, hogy meg fognak tudni nyerni partnereket a szakosztály mellé támogatóként.

Szombaton, a Magyar Vívás Napján elindult a Vasas Vívás, a szakosztály új Facebook-oldala.

"Több mint 350 fiatal vív a Vasasban, szeretném ezt a közösséget erősíteni, elsősorban ezért indultunk el a Facebook-oldallal, nemsokára pedig az Instagramon is jelen leszünk" - ígérte.

Ami a versenyzői pályafutását illeti, Szilágyi Áron elmondta, hogy az elhalasztott olimpiával összhangban a napokban írta alá a 2021-ig meghosszabbított szerződését a Vasassal.

"Nyilván most a tokiói játékok vannak célkeresztben, a napi munkát is ennek szellemében végzem már, de nem titok, hogy hosszabb távon legalább a párizsi olimpiáig szeretném folytatni a vívást" - folytatta.

"A 2002 óta tartó elnökségem során mindig kiemelt fontosságú volt számomra a Vasas-közösség összetartása, és azoknak a személyeknek a megbecsülése, akik kötődnek az egyesülethez" - mondta a váltás kapcsán Markovits László klubelnök. - "Szilágyi Áron kilencéves kora óta tartozik a Vasas családhoz, kétszeres olimpiai bajnokként igazi példakép a klubon belül. Nekem elnökként a jövő építése is fontos feladatom, így ezzel a felkéréssel is szerettem volna Áront bátorítani a sportvezetői ambíciói kapcsán."

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×