eur:
394.73
usd:
371.17
bux:
65789.37
2024. április 16. kedd Csongor
Monza, 2018. augusztus 31.Sebastian vettel, a Ferrari német versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Olasz Nagydíjának második szabadedzésén a monzai versenypályán 2018. augusztus 31-én. A futamot szeptember 2-án rendezik. (MTI/EPA/Srdjan Suki)
Nyitókép: (MTI/EPA/Srdjan Suki)

Fontos megegyezés a Forma-1-ben

Hosszú küzdelem árán döntöttek a költségvetésről.

Ross Brawn, a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság sportigazgatója bejelentette, hogy a csapatok megegyezése szerint jövőre istállónként 145 millió dollár lesz az elkölthető összeg maximuma.

A brit szakember a Sky Sports televíziónak azt is elmondta, tervezik, hogy a költséghatárt a következő idényekben tovább csökkentik.

"A költséghatár megállapításának elsődleges célja az volt, hogy versenyképesebbé tegyük a mezőnyt, és azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben a Forma-1 gazdasági fenntarthatósága a legfontosabb szempont" - nyilatkozta Brawn. Hozzátette, a csapatokkal és a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) folytatott konferencián abban is megállapodtak, hogy az év végéig új kereskedelmi egyezményt írnak alá, amely még ennél is sportszerűbb költségvetési előírást tartalmaz majd.

"Az F1 fenntarthatósága ugyanolyan lényeges a nagyobb és a kisebb istállók számára"

- hangsúlyozta a sportigazgató.

A Forma-1 mostani idénye a koronavírus-járvány terjedése miatt nem kezdődhetett el, az első tíz futam közül néhányat törölni, a legtöbbet pedig halasztani kellett. A csapatok a FIA-val és a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Mediával megállapodtak abban, hogy a jövőre tervezett szabálymódosításokat csak 2022-ben vezetik be, és még 2021-ben is az idei versenyautókkal állnak majd rajthoz.

A költséghatárt először 175 millió dollárban állapították meg, de több csapat is jelezte, hogy a 100 millió dollárnál nem sokkal nagyobb összeggel értene csak egyet. A Ferrari a tárgyalások során kijelentette, hogy 145 millió dollárnál kevesebből nem szeretne gazdálkodni.

"Igen, 175-ről indultunk, már odáig eljutni is hosszú küzdelem volt, most 145-ről kezdjük a tárgyalásokat, a cél pedig az, hogy a következő években tovább tudjuk csökkenteni a költségeket" - nyilatkozta Ross Brawn.

Címlapról ajánljuk

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a földeken fáj, hogy nem iszunk eleget

Már a földeken fáj, hogy nem iszunk eleget

Már a legjobb hazai borvidékeken is egyre gyakoribb látvány, hogy megműveletlenül hagyják szőlőiket a gazdák. Ez nemcsak szomorú látlelet a szektor állapotáról, de kifejezetten veszélyes is, mivel a nem gondozott szőlőtől néhány év után érdemi termést nem lehet várni. A Portfolio Checklist mai adásában ezzel az egy témával foglalkoztunk, Braunmüller Lajost, az Agrárszektor főszerkesztőjét egyebek mellett arról kérdeztük, hogy milyen piaci dinamikák vezettek a kialakult helyzethez, merre lenne a kiút, és hogy mi köze van ennek az egésznek az újvilági borokhoz. A Portfolio podcastjeiben kiemelten foglalkozunk a hazai borpiaccal, a Rókusfalvy Pál barmarketingért felelős kormánybiztossal készült interjúnk itt, Héja Csabával, az MBH Bank vezető elemzőjével készített adásunkat pedig itt érhető el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×