eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Az olimpiai ötkarika a Japán Olimpiai Bizottság tokiói székháza előtt 2020. március 24-én. Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB 2020. március 30-án bejelentette, hogy 2021. július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd a koronavírus egész világra kiterjedő járványa miatt elhalasztott tokiói olimpia. Az ötkarikás játékok elnevezése továbbra is Tokió 2020 lesz.
Nyitókép: Franck Robichon

Vakcina nélkül 2021-ben sem lesz olimpia

Egy japán virológusprofesszor igencsak pesszimista a tokiói olimpia ügyében.

"Őszintén szólva nem valószínű, hogy jövőre meg lehet rendezni az olimpiát" – közölte Ivata Kentaro a kobei egyetem virológusprofesszora. A március 24-én hozott döntés értelmében az idei tokiói nyári játékokat egy évvel elhalasztották a koronavírus-járvány miatt. Elképzelhető azonban, hogy még az egyéves haladék is kevés lesz.

A szakember szerint két feltételre is szükség lenne az olimpia jövő évi megrendezéséhez: egyrészt Japánban uralni kellene a járványhelyzetet, másrészt pedig a világ minden pontján, hiszen még a Föld legeldugottabb pontjáról is érkeznek sportolók, szakemberek és szurkolók a legnagyobb sporteseményre.

"Japán megbirkózhat addig a betegséggel, de nem hiszem, hogy ez mindenhol sikerül majd, és ezért vagyok pesszimista a 2021-es rendezést illetően" – mondta Ivata Kentaro.

Az egyik megoldás az lehet, ha kizárják a nézőket az eseményről, vagy legalábbis jelentősen korlátozzák a részvételt, így meg lehet előzni a fertőzés kiújulását.

A szervezők közben már dolgoznak a 2021-es olimpiai program kidolgozásán, és nem foglalkoznak a játékok teljes törlésével. Mint a szervezőbizottság szóvivője a múlt héten közölte: nincs B-terv.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×