Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
327.63
bux:
143827.41
2026. október 14. szerda Helén
Glasgow, 2018. augusztus 4.Cseh László a glasgow-i úszó Európa-bajnokság férfi 200 méteres pillangóúszásának selejtezőjében 2018. augusztus 4-én. (MTI/EPA/Patrick B. Krämer)
Nyitókép: MTI/EPA/Patrick B. Krämer

Cseh László: idén eldől, folytatom-e

A többszörös világbajnok és olimpiai érmes, az Egerből a BVSC-be igazolt úszó számára nem fér bele két, szerinte gyengébb év után egy harmadik is.

Pozitívak az első benyomásai új klubjában Cseh Lászlónak, aki az Egerből a BVSC-be tette át székhelyét az újesztendőben. Az úszólegenda az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, szuper a medence, jó, kellemes a környezet, és remek a csapat.

"Újra a régi csapattársaimmal is tudok közös edzéseket végezni, mindenképpen nagyon jó érzés. Kellett ez a változás, ez a plusz inger, ami megtöri a hétköznapjaimat, jól is működik" - fejtette ki.

A BVSC-ben együtt készül a továbbiakban mások mellett Kozma Dominikkal és Bernek Péterrel is, akikről őszintén elmondta, ők hárman "nem voltak olyan jó edzettségi állapotban" az év elején, de mindannyian kiúszták magukat az első közös edzésükön. Cseh László bevallotta,

még életében nem látta Kozma Dominikot egyben leúszni 1500 métert,

és "most szó nélkül megcsinálta".

"Ez azt mutatja, hogy eltökélt és próbálja végrehajtani azt, amit kérnek tőle" - tette hozzá.

Egymás zrikálásával kapcsolatban - amiről Kozma egyébként is híres a medencék világában - Cseh elmondta: "ahogy megláttuk egymást, tudtuk, hogy mi a pálya, ez hozzátartozik a hétköznapokhoz. Valamivel mindig fel kell dobni az edzéseket. Ez mindig működött, most is".

A 2018-as év nem igazán sikerült Cseh Lászlónak, hosszú idő után az első olyan esztendő volt, amelyen nem szerzett világversenyen érmet. Nem is tagadja: vízválasztó lesz 2019.

"Azt tudom mondani, hogy

ettől az évtől függ, hogy érdemes-e menni tovább. Ebben az életkorban két gyenge év után már nem biztos, hogy érdemes a harmadiknak is nekivágni.

Most azt érzem, hogy a tavalyi évem gyenge volt, tényleg nem úsztam jól, árnyéka voltam önmagamnak, de talán most minden helyreállt, és remélem, ezt a versenyeken is meg tudom mutatni" - fogadkozott az úszó.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×