Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
330.95
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő

Őrült meccs Debrecenben

Továbbra is veretlen a DVSC, miután hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott az újonc MTK Budapest gárdájával a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának pénteki nyitómeccsén.

A találkozó hat perccel később kezdődött, Berke Balázs játékvezető ugyanis a kezdés előtt leparancsolta a pályáról a DVSC védőjét, Cikost, akinek gyűrű volt az ujján. Mivel az ékszert több módszerrel sem sikerült levenni a szlovák jobbhátvéd kezéről, a helyén végül Kusnyír Erik kezdett.

A mérkőzés első perceiben két nagy helyzetet is kialakítottak a hazaiak, az első negyedóra végén azonban a vendégek szereztek vezetést. A folytatásban is többet támadó DVSC a félidő hajrájában szabadrúgásból egyenlített, ám nem sokáig örülhettek a debreceni szurkolók, mivel egy perccel később már újra az MTK-nál volt az előny.

A szünet után is a Debrecen birtokolta többet a labdát, mezőnyfölényben játszott a hazai együttes, ám sokáig komoly gólszerzési lehetőséget nem tudott kialakítani. Az MTK kontratámadásokra rendezkedett be, és ezek egyikéből tovább növelte előnyét. A Loki a hajrában mindent egy lapra feltéve támadott, és előbb szépített, majd miután kihagyott egy százszázalékos helyzetet és lőtt egy kapufát is, a hosszabbítás utolsó percében Szatmári fejesével kiharcolta az egyenlítést.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×