eur:
393.86
usd:
365.08
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Madaras Norbert az 5. Vodafone Kupán játszott Magyarország - Ausztrália vízilabda-mérkőzésen Budapesten, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2015. július 9-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Madaras Norbert már csak a parton lesz vezető

Szakosztályelnökként dolgozik tovább a Ferencváros férfi vízilabdacsapatának sikeréért Madaras Norbert, aki a szezon végén bajnoki aranyéremmel vonult vissza. A kétszeres olimpiai bajnok szinte biztos abban is, hogy a következő idényben előrelép a zöld-fehér együttes.

Nem is kívánhattam volna magamnak szebb búcsút. Én mindig úgy fogok visszaemlékezni erre az évre, hogy milyen szép volt, minden nehézséggel együtt, mint persze én is tettem azzá, mert január óta, amellett, hogy száz százalékban vízilabdázó maradtam, a szakosztályvezetésben is részt vettem. Ez az én döntésem volt, most ez a kettős szerep most megszűnik, ami könnyebbség lesz" - mondta az InfoRádióban Madaras Norbert. Az FTC szakosztályelnökeként már ő döntött az érkező négy új játékos szerződtetéséről, és abban bízik, hogy még jobb lesz a jövő évi csapat, mert szerint a sok fiatal játékos még rengeteget fejlődhet.

Az igazolásoknál sem volt könnyű dolguk, mert a legmagasabb szinten már nincs sok játékos, akit ki lehet választani, kifejezetten szűk a piac. Csak válogatottak jöhetnek szóba, és ott is a külföldi játékosok számának korlátozása miatt meg van kötve a kezük. Ennek ellenére a célok komolyak.

"Bajnokként csak a címvédés lehet a célunk, de a hivatalos elvárás a döntőbe jutás.

A Bajnokok Ligája sokkal nehezebb, a fél csapat még nem is szerepelt a BL-ben, más felkészülést kíván, kevesebb lesz a pihenő, több az utazás, ezt még szoknunk kell. Alkalmas a csapatunk arra, hogy jól szerepeljünk, az alapcél a nyolcas dömntőbe jutás" - mondta Madaras Norbert.

A kétszeres olimpiai bajnoknak egyelőre nem hiányzik a játék, még medence sem, de nem zárja ki, hogy később esetleg hobbiként újra pólózzon.

"A bajnoki döntő óta a népligeti irodában dolgozom, de csak egyszer mentem le úszni, 400 méter után azonban azt kérdeztem magamtól, hogy mit csinálok itt, 500-nál pedig kimásztam... De fogok még edzeni, sőt azt is el tudom képzelni, hogy játszom kisebb csapatban. De nem fogja megadni azt, amit az elmúlt húsz év adott" - mondta Madaras Norbert.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×