eur:
389.64
usd:
361.97
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett
A győztes Ferencváros játékosai a férfi vízilabda ob I három győzelemig tartó fináléjának ötödik, FTC-PQS Waterpolo-Szolnoki Dózsa mérkőzés után a Császár-Komjádi Béla Sportuszodában 2018. május 26-án. A Ferencváros 8-7-re győzött, ezzel bajnok lett.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Így nézett ki a vízből a drámai pólódöntő

Az FTC megnyerte a vízilabda-bajnoki döntő 5. mérkőzését 8–7-re a Szolnok ellen, így 18 esztendő után újra bajnoki címet ünnepelhetett a zöld-fehér klub. A főszereplők így látták az aranycsatát.

A bajnoki finálé után a győztes és az ezüstérmes játékosai is nyilatkoztak a waterpolo.hu-nak.

Jansik Szilárd, az FTC pólósa arróp beszélt, hogy két elvesztett mérkőzés után higgadtan, tiszta fejjel bele tudtak állni a mindent eldöntő meccsbe. "Nagyon kevésen múlt a bajnoki cím, 2-0 után rengetegen odajöttek hozzám és rámírtak, hogy ezt már be kell söpörnünk, mert nagyon elfáradtak, és ez egy kicsit meg is tévesztette a csapatot, mert a következő két mérkőzésen el is vertek minket, úgy, hogy a harmadik meccsen sanszunk nem volt. Ezután a lelki előny náluk volt, mi azonban nem foglalkoztunk vele, tudtuk, hogy itthon minden esélyünk megvan a végső győzelemre, és ezt meg is csináltuk” - értékelt Jansik Szilárd.

"Nem tudom szavakba önteni, tudom, hogy közhelyek, és el is durrogtatták már páran, párszor, de

az első mindenkinek emlékezetes marad örökre, olyan ez, mint a szüzesség elvesztése"

- fogalmazott Sedlmayer Tamás.

Varga Dániel szerint nagyon kemény mérkőzés volt, ahogy arra számítani is lehetett, és nagy örömnek érzi, hogy 18 év után sikerült a Fradinak bajnokságot nyernie. "Ez egy sikerkorszaknak is a kezdete. Azt kívánom ennek a szakosztálynak, minden játékosnak és minden szimpatizánsnak, hogy még sok ilyen örömben és ünnepben legyen része. Minden feltétel adott ahhoz, hogy jövőre is szép sikereket érjen el a csapat" - vélekedett a mérkőzésen három gólt szerző pólós.

Szirányi Balázs tagja is volt a 2000-es bajnokcsapatnak, és szerinte sok mindenben hasonló, és ugyanakkor sok mindenben teljesen más ez a bajnoki cím a 18 évvel ezelőttihez képest. "A Fradival bajnokságot nyerni külön élmény, már csak azért is, mert látja az ember, hogy milyen sok mindenkinek tud ezzel örömet szerezni. A szolnoki csapat gratulációt érdemel, mert fantasztikus, hogy mit küzdöttek, és nem csak a döntőben, hanem az egész szezonban. Európa talán legterheltebb együttese volt idén, hiszen a világ legerősebb bajnokságában játszanak, és a Bajnokok Ligájában is helytállnak - náluk voltunk mi most jobbak" - mondta a center.

„Izgalmassá tettük a végére, így, hogy az ötödiken dőlt el az aranyérem sorsa. Nagyon boldog vagyok, az pedig még egy óriási pluszt jelent számomra, hogy

18 évvel ezelőtt édesapám volt tagja az akkori bajnokcsapatnak, most pedig én"

- nyilatkozott boldogan és büszkén a kapus Vogel Soma.

„A klubban zajló építkezés a csúcsra jutott, nehéz ilyenkor mit mondani. Köszönöm a csapatnak, köszönöm a bizalmat mindenkinek, köszönöm, hogy elkezdhettünk anno dolgozni, Ambrus Tomi most biztos büszke ránk odafent – mi azok vagyunk rá, és sohasem felejtjük. A döntő? A Szolnok fantasztikus csapat, nagy dolog legyőzni” - mondta Varga Zsolt, a ferencvárosiak vezetőedzője.

„Gratulálok a Ferencvárosnak! Nagyon sokat tettünk azért, hogy győzzünk, de alapvetően három hibát vétettünk. Három olyan hibát, amikor teniszben valaki beleüti a labdát a hálóba, három ki nem kényszerített, eladott labda, és tulajdonképpen ez megpecsételt a sorsunkat. Nyilván azok az emberek, akik ezeket a labdákat eladták, rengeteget tettek ebben az évben, az elmúlt hetekben, van, aki az elmúlt akár öt-hat évben a Szolnokért, tehát nyilván nem haragszunk rájuk.

Furcsa ez, mert 2016 májusa óta minden nemzetközi, hazai sorozatot, kupát, döntőt megnyertünk. Tudtuk, hogy egyszer vége lesz, és azt is tudtuk, hogy nagyon rossz érzés lesz"

- mondta Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×