A legszebb emlékeim természetesen Helsinkihez kötődnek, hiszen ott valósítottam meg gyerekkori álmomat, és ott játszották el nekem először a magyar himnuszt. A dobogón állva viszont minden olyan valószínűtlennek tűnt, mintha nem is velem történt volna.

Pedig lehetett számítani a sikerére.

Hiába lehet valamit várni, az még nem biztos, hogy a valóság. Én egyébként a mai napig meghatódom, amikor valamelyik magyar versenyző tiszteletére eljátsszák a himnuszt.

Hogyan tanult meg úszni?

Négyéves koromban kezdtem el úszni, de nem tanítottak. Csillaghegyen volt családi nyaralónk, a helyi strandra bementem reggel nyolckor, és este hatig a vízben voltam. Az első perctől kezdve imádtam. Kisgyerekként majmoltam a többieket, tehát az elején úgy mutathattam, mint egy kiskutya. Mindenesetre ötéves koromra már vízbiztos voltam. 12 éves koromban egy iskolai versenyen kiszúrt magának az akkori edzőm, és a Fradiban kezdtem el úszni. Két évvel később lettem először magyar bajnok.

A német megszállás alatt viszont nem volt lehetősége a klubnál fejlődni.

Elvettek tőlem négy évet, de az volt a legkevesebb, hogy nem engedtek versenyszerűen úszni. A margitszigeti uszodába be sem engedtek, de a Lukács uszodában készülhettünk. Elkezdtem pillangózni - elsőként a nőknél. Ez elsőre egy rémségnek tűnt, az első húsz méteren azt hittem, hogy megfulladok. 1942-ben viszont már 5000 métereket pillangóztam a Lukácsban.

A magyar sportvezetés mindent megtett azért, hogy a magyar versenyzők az úszás a világ élvonalában szerepelhessenek.

A mostani kitüntetésemre úgy tekintek, hogy az a magyar úszósport legjobbjainak is szól Hajós Alfrédtól Kovács Ágnesig. A sport rendszertől függetlenül mindig megállja a helyét.

Rivalizálás akkor is volt, már itthon is kemény ellenfelekkel küzdhetett.

Nagyon sokat köszönhetek az akkori riválisoknak. A legnagyobb ellenfelem Novák Éva volt. Mi a magyar versenyeken minden hétvégén eldöntöttük, hogy ki a világ legjobbja.

Hogyan képzeljük el az akkori rivalizálást?

Voltam kémeink, akik figyelték az eseményeket a másik úszóműhelyben. Mi a hagyományos munka mellett reggel hatra jártunk úszni. Aztán egyszer csak kitalálták, hogy ők háromnegyed hatkor kezdenek, erre mi fél hatra jártunk, és így tovább. Ha ők úsztak 3000 métert, mi négyezret vállaltunk egy edzésre, és egymást túlszárnyalva növeltünk a penzumot. A végén már majdnem ott aludtunk az uszodában. Az nem igaz, hogy imádtuk volna az ellenfeleinket, de soha nem is fordulhatott elő, hogy fúrjuk egymást. Mindenki tisztelte a másikat.

A mai sportban ugyanakkor sokan doppingolással próbálják túlszárnyalni riválisukat.

Szörnyű számomra, hogy a mai sportról sokan azt tartják, hogy az doppingol, akik lebukik. Vagyis mindenki. Azért bízom benne, hogy van olyan zseni, aki úgy is tud nyerni, hogy nem használ tiltott eszközöket. De sajnos már mindenkit beárnyékol a gyanú. A másik modern kérdés a szponzorálás. Nekünk nem voltak ilyen támogatóink, de nem lehet eléggé megköszönni a segítséget kortársainknak, a sokmillió magyar embernek, akik lehetővé tették a hatékony felkészülést, és hogy Helsinkiben a csúcsra jussunk.Edzőként is számtalan sikert ért el.

Zuglóban hárman három évig háromezer gyermeket tanítottunk meg úszni. A mai napig melegség tölt el, ha a gyerekekre gondolok.

Évekig dolgozhatott lányával, Gyarmati Andreával is, aki szintén világklasszis úszó lett.

Hatalmas élmény volt vele dolgozni. Óriási ajándékot kaptam azzal a sorstól, hogy Andreával újraélhettem a sport minden csodáját a sikerektől a kudarcokig.

Mekkora nehézséget jelentett, hogy egy személyben volt az édesanyja és az edzője?

Sokszor rettenetesen nehéz volt. Ez egy skizofrén állapot. Többen azt mondják, hogy az igazán jó edző egy kicsit szadista. Én nem vagyok szadista, amikor láttam, hogy Andrea fuldoklik, legszívesebben azt mondtam volna neki, hogy hagyja abban. De mint az edzője, azt kellett mondanom, hogy ússzon tovább. Amerikába is kimehetett volna, én is szorgalmaztam, de végül örülök, hogy velem maradt. Nagyon szoros a kettőnk közötti kapcsolat.

Hogyan tekint a mai legjobbakra?

Utódaimnak tekintem őket. Cseh Lacit különösen, mert az édesapja Andrea edzőpartnere volt, egy aranyos, bohém fiú, akinek a tehetségéhez nem fért kétség, de nem hajtotta őt senki. Gyurta Danival ott úszom minden reggel, ezért zártam a szívembe. Mi rosszabb időben éltünk, de a mostani versenyzőknek sokkal nehezebb a dolguk.

A mai napig minden reggel eljár a Komjádi uszodába?

Olyannyira, hogy amíg a gyerekeknek szünet van, és hatra járnak, én ötre megyek, van egy külön kulcsom az uszodához. Ilyenkor nyáron sok gyermek jár úszni. Mindig alkalmazkodom, hogy ne foglaljak el előlük egy pályát, de mindig kapok egy kis helyet. Daniék úsznak, én pedig lassított felvételként haladok. A mai napig imádok úszni, de érdekes módon egy idő után mindig is fáztam, sokszor lila voltam. Ma már ha elkezdek fázni, kijövök a vízből.