Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Százszázalékos maradt a magyar férfi vízilabda-válogatott

Negyedik mérkőzésén is győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely így százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a kolozsvári tornát: Kemény Dénes szövetségi kapitány csapata vasárnap a házigazda román együttest múlta felül 12-3-ra.

Kemény Dénes együttese már biztos elsőként szállhatott vízbe azon a felkészülési tornán, amelynek mind az öt résztvevője ott lesz majd a márciusi, melbourne-i világbajnokságon.

Így a vendéglátók is, akik kapufákkal nyitottak, míg a magyarok már az első negyedben a tőlük elvárható szinten kezdtek: Kiss Gergely és Benedek Tibor gyorsan egymás után háromszor is betalált, előbbi büntetőtőből és húzásból, utóbbi ejtésből volt eredményes. A negyed végén ez utóbbi módit választotta Varga Dániel is (1-4).

Biros Péter átlövéssel köszönt be a második játékrészben (1-5), utána azonban - Molnár Tamás centergólját leszámítva - kimaradtak a magyar helyzetek olykor könnyelmű és hatástalannak bizonyuló megoldások következtében, a védekezés azonban remekül működött.

A harmadik nyolc percben folytatódott az addigra jellemzővé vált játék: a távolra kiszorított hazaiak hiába kísérleteztek, míg a magyarok magabiztosan, helyzeteket kidolgozva játszottak, igaz ekkortájt többször is hiba csúszott a befejezésekbe. A hibátlan akciók egyikének végén Kis Gábor centerhez "méltatlanul" nagyon messziről pattintott a román kapuba (1-7).

Majd - már a negyedik negyedben - Benedek és Hosnyánszky Norbert jóvoltából igazán tetemesre duzzadt az előny (1-9). Molnár látványos húzása jelentette a tizedik magyar gólt, majd ugyanő szerezte a befejezőt (12-3) is, miközben még Varga Dániel is betalált megúszásból.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×