Élete és színészi karrierje legfontosabb történéseit összegezte – örömöket, kudarcokat és megrendítő családi tragédiákat egyaránt – Benedek Miklós a Corvina Kiadó gondozásában nemrég megjelent életrajzi kötetében. A január 9-én, 77 éves korában elhunyt színművésszel élete utolsó szakaszában a vele több évtizednyi barátságot ápoló Vajda Katalin író beszélgetett.

A Maradok tisztelettel, Benedek Miklós című könyv társszerzője az InfoRádióban elmondta: a kötet egy mellbe vágóan őszinte vallomás, amely tartalmaz jó néhány hosszabb, baráti hangulatú beszélgetést is, és az életrajz „úgy indul, mintha egy színdarab lenne”. A helyszín a Benedek család házának terasza, ahol a Nemzet Színésze, a felesége, Hodgyai Éva és Vajda Katalin beszélget. Benedek Miklós sztorizgat, emlékezetes mozzanatokat, pillanatokat idéz vissza az életéből, miközben a felesége inkább csak jön-megy, tesz-vesz, néha közbeszól. A könyv tehát egyfajta kitárulkozás és nosztalgiázás a főszereplő részéről, de időnként Vajda Katalin is rákérdezett egy-egy eseményre vagy történésre. A két barát életében több közös pont is van, de Benedek Miklós sok olyan történetet is felelevenít, amelyekben nem volt jelen Vajda Katalin.

„Egy negyvenéves barátság volt a miénk. Remélem, sikerült őszinte, nagyon mély beszélgetésekkel színesíteni a könyvet. Azt azért tudni kell, hogy Benedek Miklós alapvetően egy zárkózott ember volt, nem adta ki magát a különböző interjúkban sem.

Idősebb korára azonban egy kicsit beszédesebb lett, ugyanakkor megmaradt egy elegáns angol úrnak”

– fogalmazott az írónő.

Bár a színművész nem szerette, amikor a kritikusok angol úrnak titulálták, Vajda Katalin szerint ez a leírás azért valamennyire igaz volt rá, ugyanis csak annyira lehetett a közelébe férkőzni, amennyire ő megengedte. A túlzott intimitást elhárította, az ilyen helyzetekben a legtöbben zavarba jöttek a környezetében, és legközelebb már nem is próbálkoztak hasonló kezdeményezésekkel. Fiatal korában nagyon nehezen lehetett rávenni, hogy interjút adjon, legtöbbször azzal utasította vissza az újságírók megkereséseit, hogy jöjjenek el a színházba, és az alakításairól írjanak.

A gyász kínzó terhei

Vajda Katalin bevallotta, hogy a beszélgetéseik során sokszor ő is zavarban volt, kezdetben nem is nagyon tudta elképzelni, hogy milyen könyv születhet az eszmecserékből. Azzal tisztában volt, hogy több tragikus esemény is történt barátja életében, nemcsak a fia, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Benedek Tibor elvesztése, hanem sok más szomorú, lélekkeserítő gyötrelem is kínozta. Fia halálát egyszerűen nem tudta elfogadni, de Vajda Katalin szerint az ezzel kapcsolatos vívódásokat nem lehetett kihagyni a könyvből, bár Benedek Miklós nehezen beszélt róluk. „Még két évvel a halála után sem mondta ki a fia nevét. Nem tudott mit kezdeni ezzel az egésszel. Úgy tett, mintha nem történt volna semmi, persze belül biztosan nagyon fájt neki” – emlékezett vissza.

Gyászolt, de ennek nem adott hangot, sokáig nem volt hajlandó beszélni a történtekről, ami megint csak azt bizonyítja, mennyire zárkózott ember volt. Az írónő elmondta: szeretett fia elvesztése után feleségével együtt bezárkózott a lakásukba, és

tabuvá vált közöttük Benedek Tibor nevének megemlítése.

Amikor felmerült az életrajzi könyv ötlete, Vajda Katalin pontosan tudta, nagyon nehéz dolga lesz, ha szóba jön ez a téma, ezért nem tagadta, „görcsbe rándult” a gyomra. Ugyanakkor Benedek Miklós is görcsössé vált, mert világos volt számára is, hogy nem lehet kihagyni a könyvből a fiát és azt, ami vele történt. Ugyan a kötet alapvetően Benedek Miklóst mint színészt mutatja be, de mindketten arra törekedtek, hogy őszinte vallomások is kerüljenek bele, így nem maradhattak ki az intimebb családi történetek, visszaemlékezések, ahogyan a tragédiák sem.

Az írónő elmondása szerint

a feloldódásban sokat segített, hogy negyvenéves barátság kötötte őket össze,

így egyszerűen elkezdtek beszélgetni őszintén. Kezdetben még azt sem zárták ki, hogy ha nem sikerülnek jól ezek a beszélgetések, akkor mégsem lesz könyv az egészből. „Mindig volt egy vezérvonal vagy téma, ami mentén felidéztük az eseményeket, igyekeztem bedobni egy-egy emléket, de sokszor nagyon csapongtunk, elkalandoztunk ide-oda. Az életben azonban minden mindennel összefügg, így amikor elkezdett valamiről beszélni, arról eszébe jutott egy másik vagy egy harmadik sztori, így szépen lassan összeállt egy kerek egésszé a történet” – fejtegette.

Sokadik nekifutás

Vajda Katalin felvette az összes beszélgetést, majd kronológiai és egyéb más szempontok alapján rendszerezte azokat, hogy végül megszülethessen a könyvformátum. „A beszélgetések során idővel mindketten megnyugodtunk. Nem görcsöltünk rá, úgy voltunk vele, hogy vagy lesz belőle könyv, vagy nem. Azt hiszem, ez volt a kulcs. Amikor pedig lekerült a vállunkról a teher, gördülékenyebbé vált az egész” – jegyezte meg az írónő.

Végül több mint ötvenórás hanganyag jött össze, amit aztán legépelt Vajda Katalin, és így született meg a több mint 350 oldalas könyv.

Mint fogalmazott, nehéz feladat volt összehangolni, egymásra építeni a sok-sok történetet, mert nem könnyű leírni azt, ami élő beszédben vagy társalgási szinten elhangzik. Vajda Katalin ugyanakkor korábban nagyon sok színházi szöveget írt Benedek Miklósnak, így megvolt közöttük a kémia, jól tudtak együttműködni. „Éppen ezért én tudok »Benedek Miklósul« írni, a hosszú évek alatt nagyon megszerettem és megtanultam a stílusát. Amit leírtam, az ő maga, az ő személyisége. Kitaláltam egy irányt, egy koncepciót, hogy honnan hová kell eljutnom” – magyarázta.

A történet gyakorlatilag keretes szerkezetben íródott, az elején és a végén is van egy tragédia. Benedek Miklós édesapja, Benedek Tibor színész, konferanszié komoly betegségétől való félelmében 52 éves korában önkezével vetett véget az életének. Benedek Miklós ekkor tizenhét esztendős volt. Az életrajzi kötet végén pedig a nevét a nagyapja után kapó Benedek Tibor halála és a gyász időszaka kerül a középpontba.

Apahiány, sebek, álmok

Benedek Miklós elvált szülők gyermekeként nőtt fel, és Vajda Katalin elmondása szerint „apamániás volt”, így nagyon nehezen élte meg, hogy nem tölthetett elég időt az édesapjával, leginkább vasárnaponként találkozhatott vele. „Ötévesen egyszer fogta a paplanját és a párnáját, majd áttrappolt az apjához, onnan azonban azonnal visszaküldték az anyjához. Nem engedték, hogy az apjánál maradjon huzamosabb ideig. Pedig rajongott érte, már kisgyermekként eldöntötte, hogy az édesapjához hasonlóan színész lesz.

Miklós életében valahogy mindig jelent volt a hiány, főleg az érzelmi hiány”

– tette hozzá az írónő.

Vajda Katalin elmondta: úgy állt neki a munkának, mintha egy színdarabot írna, ezért bizonyos sztorikat kiegészített, de nagyon ügyelt arra, hogy barátja szavaival, az ő stílusában tegye mindezt. Úgy gondolja, gyakorlatilag egy monológot írt a Nemzet Színészének. Benedek Miklós egy évvel a halála előtt kapta meg a kéziratot, de akkoriban már ki-bejárt a kórházból. Ugyan időnként beleolvasott a szövegbe, azonban érdemben nem tudott vele foglalkozni az egyre romló állapota miatt. Miután jobban lett és beállították a gyógyszerezését, 2023 márciusában hazaengedték a kórházból. Előtte természetesen visszaadta a szerepeit, majdnem egy teljes évadot kihagyott a színházban, igazából a könyvvel való foglalkozás éltette őt a barátja visszaemlékezése szerint.

Az utolsó hónapok együtt

Az írónő aztán tavaly tavasszal a kutyájával együtt gyakorlatilag odaköltözött Benedekékhez, nem ott lakott, de nagyon sok időt töltött a családdal, ismét megindultak az ötletelések a könyvvel kapcsolatban. „Akkor elkezdődött a szőrszálhasogatás, néhány szó vagy mondat nem nyerte el Miklós tetszését. Azért nem olyan egyszerű visszaemlékezni több mint hetven évre, és amikor olvasta vissza a szöveget, akkor néha közbevetette, hogy ez vagy az a történet nem is úgy és akkor volt” – idézte vissza a közös munkát és az együttgondolkodás viszontagságait Vajda Katalin.

A kifogásolt részeket kijavította, de közben eszébe jutott néhány újabb sztori is a barátjának, így még tovább bővült az anyag. Megszületett egy újabb változata a könyvtervnek, amit aztán megint „mondatról mondatra” átvettek, kiveséztek és amit kellett, korrigáltak.

„Én mindent leírtam, ő pedig mint egy dramaturg belejavított”

– mondta Vajda Katalin.

A kötet tele van frappáns, sokat mondó és bölcs idézetekkel. Az írónő szerint megérte vele sokat dolgozni, igenis szükség volt a javításokra és a kiegészítésekre, mert így egy nagyon komplex képet kapunk a színészlegenda életéről és személyiségéről.

„Befejeztük a könyvet, megtaláltuk a kiadót, Miklós látta még az első kefelevonatot is, amin javítani kellett, mert néhány kép hiányzott. Ekkor halt meg. Számomra és azt hiszem, mindenki számára tragikus, hogy nem érhette meg életrajzi könyvének megjelenését” – zárta szomorúan gondolatait Vajda Katalin.