eur:
392.8
usd:
367.97
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Nyitókép: Jupiterimages/Getty Images

Ha van film, akkor nézők is vannak

A koronavírus-járvány továbbra is érezteti a hatását, hiszen 2019 azonos időszakához képest idén januárban 50 százalékkal volt alacsonyabb a hazai mozik látogatottsága. A Mozisok Országos Szövetségénél úgy vélik, a bővülő streaming szolgáltatásokon keresztül, jó minőségben elérhető alkotások könnyű hozzáférhetősége ellenére a mozizás élménye fontos marad a filmkedvelőknek.

A tavaly októberi tapasztalatok alapján bátran kijelenthető, hogy ha van film, akkor nézők is vannak – fogalmazott Borsos Erika –, hiszen akkor szinte a 2019-es évben elért látogatószámokat tudták produkálni a hazai filmszínházak. A Mozisok Országos Szövetségének elnöke szerint ezt azért nehéz egzakt kijelenteni, mert közben meg folyamatosan változnak a megjelenések, tehát a forgalmazók is próbálják úgy időzíteni a premiereket, hogy azok nekik is megérjék, és ne essenek egy járványhullám kellős közepébe. „Úgyhogy nem tudom azt mondani, hogy visszatértek a nézők, vagy hogy rendben vannak a mozik látogatószámai, mert a helyzet folyamatosan változó” – tette hozzá.

Borsos Erika kifejtette: a 2021-es májusi nyitást követő nyári hónapokban a mozik 40-75 százaléka működött, az art- és hagyományos mozik eltérő filmkínálata miatt is nagyok voltak a különbségek. Szeptemberre már 50 és 80 százalékban működtek, az október pedig még ennél is kimagaslóbb hónapnak bizonyult. Decemberben aztán csökkenés kezdődött, és idén januárban – a rendelkezésre álló adatok alapján – megint a mozik fele üzemelt csak – a 2019-es évhez viszonyítva.

A Mozisok Országos Szövetségének arról nincs tudomása, hogy bármely mozinak is be kellett-e volna zárnia a koronavírus-járvány, illetve a nézőszámcsökkenés miatt, de

az biztos, hogy a többség felélte a tartalékait,

a technikai fejlesztésre szánt pénzeit, sőt, hitelfelvételre is kényszerült, reménykedve a folytatásban – mondta az elnök, megismételve: nem tud olyan moziról, ami „feladata volna a küzdelmet”. Nem elfelejtendő, hogy a Nemzeti Kulturális Alap, illetve a Nemzeti Filmintézet támogatásokat is nyújtott az elmúlt két évben, ami nyilván nem oldotta meg a mozik problémáját, de a túlélést segíthette – tette hozzá.

Klasszikus mozi vs. streaming

Azzal kapcsolatban, hogy az egyre gyarapodó streaming-szolgáltatások mennyire vannak a mozik kárára, Borsos Erika szerint még nincsenek teljes körű tapasztalatok. Mint mondta, a vírushelyzet okozta, félelmekkel teli otthonülési időszak ugyanis nem szétválasztható egy normál időszaktól, így egyelőre csak találgatni lehet. Nyilván, minél hosszabb idő telik el a mozis bemutató és a streaming-megjelenés között, az annál jobb a filmszínházaknak, de talán a filmnek is jót tesz reklámszempontból – tette hozzá.

Olyanra is volt már példa, hogy egy bemutató párhuzamosan történt, mégsem vett le extrán a látogatószámból, amiből arra lehet következtetni, hogy

az emberek életében a moziba járás még mindig jó programként jelenik meg, és egyfajta társadalmi érintkezésként élik meg

– vélekedett a szövetség elnöke, megjegyezve azt is, hogy van olyan film a tavalyi évről, ami illegális filmmegosztó oldalakra is kikerült, ennek ellenére hatalmas siker volt a mozikban, ami ugyancsak azt bizonyíthatja, hogy nem feltétlenül függ össze a két „műfaj”.

Vagyis még mindig élményszámba mehet a mozilátogatás – értett egyet Borsos Erika, aki szerint épp erre irányulnak például az iskolai vetítések is, mely által a mozik közönsége is megújulhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 09:37
×
×
×
×