Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a Múzeumok éjszakája részleteiről tartott sajtótájékoztatón a fővárosi Postamúzeumban 2019. június 12-én. Országszerte mintegy 400 intézmény várja a közönséget csaknem 2000 programmal június 22-én, a 17. Múzeumok éjszakáján, melynek fővárosa Szombathely lesz.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Fekete Péter: a kultúra a prioritások első felében van, ezért hálásnak kell lenni

Ha lesz újabb járványhullám, a kulturális szféra az ország teljesítőképességéhez mérten kaphat ismét állami kompenzációt – mondta az InfoRádiónak a kultúráért felelős államtitkár. Fekete Péter szerint az eddigi segítségnek köszönhetően volt olyan színházi dolgozó, aki a járvány alatt több pénzt vitt haza, mint előtte.

Fekete Péter szerint mindenképp köszönet illeti a hazai kulturális élet dolgozóit, hiszen ők is jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország a vírus első hullámából győztesen tudott kikerülni. Ha a lelki és mentálhigiénés egyensúlyunk megtartásában nem tudtak volna az üzeneteik, dalaik és online közvetítéseik segítségül lenni, akkor hazánkban is káosz lett volna, mint a déli országokban – fogalmazott az államtitkár, aki szerint az egészségügyi és rendvédelmi dolgozókon túl a kulturális élet szereplői is rengeteget tettek azért, hogy „győztünk”.

A szakember emlékeztetett, ugyanakkor a kulturális életet nagyban megviselte a leállás, hiszen hosszú heteken, hónapokon át nem voltak nyitva az intézmények, elmaradtak a jegybevételek, és rendkívül sok olyan művész volt, akinek nem volt lehetősége fellépni. A kormány az ő segítségükre sietett a Köszönjük, Magyarország! nevű programmal, amely keretében

1 milliárd forintot sikerült kiosztani.

Az államtitkár hozzátette, mindez nem segély formájában valósult meg, hanem arra kérték a művészeket, hogy a járvány elmúltával, egy-egy fellépés alkalmával szolgáltassanak vissza ebből a támogatásból.

Fekete Péter arra is kitért, mint államtitkár, továbbra is nagy óvatosságra inti az intézményvezetőket, hiszen „a második hulláma itt van a nyakunkon”, és amennyiben lazulni fog a korábbi fegyelmezettség, akkor a vírus újbóli megerősödése esetleg rosszabbul érintheti az országot, mint az első alkalommal. Ezért kérte a könyvtárosokat, a múzeumvezetőket, a színházigazgatókat, hogy

fokozott elővigyázatossággal, a higiéniás intézkedések betartásával indítsák újra az életet.

Az államtitkár úgy látja, az első hullám feletti győzelem annak köszönhető, hogy a legjobb szakemberek foglalnak helyet az operatív törzsben, és az utasításaikat mindenkor, a lehető legnagyobb mértékben megfogadta az ország lakosság, ezért nincs miért kételkedni abban, hogy a második hullám alkalmával ne így lenne. Ahhoz pedig, hogy a szakemberek jó időben, megfelelő utasításokat adhassanak, a Kultúráért Felelős Államtitkárság is tanácsokkal szolgálhat, azonban

a központi intézkedések az elsők, amit az intézményvezetőknek mindig, mindenkor be kell tartaniuk

– hívta fel a figyelmet.

Magyarország Európában az elsők között volt, amely odafigyelt, hogy a kulturális ágazatban dolgozók valamiféle kompenzációt kapjanak, amiért Fekete Péter szerint hálásnak kell lenniük. Hiszen volt, ahol fizetésmegvonásra, fizetéscsökkentésre szorult az ország, miután a forrásokat át kellett csoportosítani az egészségügy felé és egyéb intézkedésekre. Az államtitkár szerint tudomásul kell venniük, hogy

vannak prioritások, és ameddig a kormány a kultúrát ezek első felében tartja, addig csak hálásak lehetnek.

Megjegyezte, a miután a kormány meghozta azokat a döntéseket, mint például, hogy nem kell a katát, a járulékokat, illetve a törlesztéseket fizetni, előfordult, hogy egy-egy színházi dolgozó több pénzt vitt haza, mint a járvány előtt. Ezért abban kell bízni, hogy ugyanígy, egy esetleges következő hullám alkalmával – az ország teljesítőképessége függvényében – oda fog figyelni a kormány a kultúrára.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

A nyári utazási szezonban különösen fontos, hogyan váltunk devizát és fizetünk külföldön, ugyanis a figyelmetlen utazókra kíméletlenül lecsapnak a keselyűk. A dinamikus devizakonverzió például színtiszta lehúzás, de rejtett és csak simán magas költségekkel is számolnunk kell, amikor akár valutára, akár devizára van szükségünk. Olykor a figyelmetlenséget vagy a kényelmet kell megfizetnünk. Tíz pontban gyűjtöttük össze, mi mindent kell észben tartanunk a nyaralási szezonban, ha külföldre utazunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×