Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Veszélyben az egyik legjelentősebb kultúrkincs

Kétséges, hogy megmarad-e a világ egyik legjelentősebb barlangrajza, miután a "védelmében" egy levegőztető rendszert állítottak be. Ennek hatására azonban fekete foltok jelentek meg a franciaországi Lascaux-barlang falán.

A 17 ezer éves alkotás egyike a Vézere-völgyi festett barlangoknak, amelyek a világörökség részét képezik. A mészkőhegységben lévő barlang 250 méter hosszú és 30 méter mély.

A természeti képződményt, és a benne lévő alkotást 1940-ben fedezte fel négy gyermek, miután a kutyájuk beszaladt oda.

A történelmi műemlék 1948 óta látogatható a turisták számára, az első változásokat pedig 1955-ben figyelték meg a barlang falán. Megállapították, hogy a turisták által kilélegzett szén-dioxid sokat árt az alkotásnak.

Ennek orvoslására 1957-ben építettek be egy légcserélő rendszert. Később az algák is elszaporodtak a falon, amelyben már a magas hőmérséklet és a mesterséges világítás is szerepet játszott, ezért néhány év múlva egy ózónszűrő berendezést is beállítottak. Később megtiltották, hogy turisták lépjenek a barlangba.

Egy másolatot készítettek a falfestményről, 1983-ban pedig megnyitották a turisták előtt a Lascaux II-t.

A többször kicserélt vagy átállított szellőzőrendszer ellenére az utóbbi években egy új, rendkívül ellenálló gombafajt fedeztek fel a barlang falán. 2002-ben a francia kulturális miniszter egy válságstábot hívott össze az alkotás megmentéséért.

Most azonban ismét fekete foltokat és vízcseppeket fedeztek fel a barlang falán, amely évezredeken át annak köszönhetően őrizte meg a rajzot, hogy kőzetei rendkívül száraz klímát biztosítottak.

Címlapról ajánljuk
Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×