2014. február 3. 17:18 Átalakították a dán kormányt A dániai miniszterelnök átalakította kormányát: a hétfői bejelentés szerint a változás 11 miniszteri tárcát érint.
2014. február 3. 14:31 Két halott a moszkvai túszdrámában Egy rendőrt és egy tanárát megölte az orosz főváros északkeleti részén található 263. számú középiskola tanulója, akit az apja segítségével sikerült rövid idő alatt ártalmatlanná tenni. A hétfői túszdrámában egy másik rendőr súlyosan megsérült.
2014. február 3. 13:35 Nincs korrupciómentes övezet Európában A korrupció továbbra is kihívást jelent Európa számára - állapítja meg hétfőn közzétett, első korrupcióellenes jelentésében az Európai Bizottság.
2014. február 3. 13:21 Érkeznek a Fekete-tengerre az amerikai hadihajók A hét közepére várják azoknak az amerikai hadihajóknak a Fekete-tengerre érkezését, amelyek a szocsi téli olimpia idején tartózkodnak majd a térségben - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
2014. február 3. 10:32 Woody Allen ezt válaszolta nevelt lánya erőszak-vádjaira Hamisnak és szégyenletesnek nevezte Woody Allen a nemi erőszak vádját, amelyet nevelt lánya, Dylan Farrow hozott fel ellene nyílt levelében - írta e-mailjében az AP amerikai hírügynökségnek a filmrendező szóvivője.
2014. február 3. 10:04 Fegyveres támadás egy moszkvai iskolában - halottak Egy fegyveres férfi behatolt hétfőn egy moszkvai iskolába. Lelőtt egy rendőrt és túszokat ejtett - jelentette az Interfax orosz hírügynökség. Az orosz belügyminisztérium szóvivője nem sokkal később közölte: a 263. számú moszkvai középiskola egyik felső osztályos tanulója követte el a fegyveres támadást saját tanintézményében, és ölt meg két embert.
2014. február 3. 09:31 Nem fogadják el a választási eredményt a tüntetők Thaiföldön Továbbra is a miniszterelnök megbuktatása a cél Thaiföldön - a kormányellenes tüntetők az általuk megzavart választások után jelezték, hogy nem fogadják el a választási eredményt. A kormányfőnek távoznia kell és egy "népi tanácsnak" kell átvennie a hatalmat.
2014. február 3. 08:09 Ukrajna - Jacenyuk: az ellenzék készen áll a kormányzásra Az ukrán ellenzék kész kormányt alakítani, és vállalni a felelősséget az ország helyzetéért - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk, a Haza (Batykivscsina) párt jelenlegi vezetője hétfői média jelentések szerint egy éjjel sugárzott televíziós interjúban.
2014. február 3. 07:14 Irán külügyminisztere tragédiának nevezte a holokausztot egy berlini interjúban Egyértelműen elítélte a zsidók második világháborúban történt tömeges elpusztítását Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter vasárnap egy Berlinben adott interjújában.
2014. február 3. 07:05 A szárazság már az ivóvízellátást fenyegeti Kaliforniában Helyenként már az ivóvízellátást is veszélyezteti a Kaliforniát sújtó történelmi aszály - közölte vasárnapi számában a The New York Times.
2014. február 3. 06:27 Ashton: az EU és Washington segélytervet dolgoz ki Ukrajna számára Az Európai Unió és az Egyesült Államok egy Ukrajnának szánt rövidtávú pénzügyi segélycsomag összeállításán dolgozik - közölte Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
2014. február 3. 05:54 Obama összetűzött Fox News tévécsatorna műsorvezetőjével Barack Obama amerikai elnök vasárnap este összetűzött a Fox News televízió műsorvezetőjével, és tévénézők milliói előtt azzal vádolta meg a konzervatív csatornát, hogy az olyan botrányokat tart életben, amelyeket a Fehér Ház szerint már sikerült lezárni.
2014. február 3. 05:37 Elraboltak egy német férfit Jemenben Elraboltak egy német állampolgárságú férfit a jemeni fővárosban, Szanaában, s egy onnan keletre fekvő törzsi területre hurcolták - közölte vasárnap a jemeni külügyminisztérium egy illetékese.
2014. február 3. 05:25 Ukrajna válsága nem oldható meg nemzetközi segítség nélkül - Elemzés Ukrajna válsága nem oldható meg hatékony külső, nemzetközi segítség nélkül - állapította meg Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója az MTI-hez eljuttatott elemzésében.
2014. február 3. 05:17 Parádés lovas felvonulással köszöntötték a kínai új évet Sydneyben Parádés lovas felvonulással köszöntötték a kínai új év, a ló évének kezdetét Sydneyben vasárnap.
2014. február 3. 05:06 Földrengés rázta meg Görögország nyugati partvidékét Erős földrengés volt hétfőn hajnalban Görögország nyugati partvidéke közelében - jelentette az Egyesült Államok földtani szolgálata (USGS).
2014. február 2. 22:00 Viharciklon okoz súlyos károkat Észak-Spanyolországban, tízméteres hullámok Tíz métert is elérő óriáshullámokat keltett egy viharciklon vasárnap az Atlanti-óceán északspanyol partjain, súlyos károkat okozva.
2014. február 2. 20:39 Izraeli védelmi miniszter: tartós forrongás várható a Közel-Keleten A közel-keleti térség tartósan instabil, forrongó része marad a világnak, konfliktusait a síiták és a szunniták ellentéte határozza meg - mondta az izraeli védelmi miniszter vasárnap a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.
2014. február 2. 19:52 Kicsit nőtt a függetlenedni vágyó skótok tábora Valamelyest gyarapodott az Egyesült Királyságtól függetlenedni vágyó skótok tábora, de még mindig határozottan többen szavaznának az elszakadás ellen - mutatja a legfrissebb, vasárnap közzétett felmérési eredmény.
2014. február 2. 18:54 Elraboltak és összevertek egy orosz újságírót és operatőrét Kijevben Elrabolták és összeverték Nyikita Perfiljev független orosz újságírót és operatőrét a hét végén Kijevben - adta hírül vasárnap az ukrán média az újságíró saját közlésére hivatkozva.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások
19:00 Hosszú a bűnlajstroma annak a két tinédzsernek, akik egy ötéves kisfiúval együtt loptak el egy autót