2016. február 29. 12:03 Gyerekeket késeltek meg Kínában Tíz kisiskolást késelt meg egy férfi a dél-kínai Hajnan tartomány székvárosában Hajkouban - jelentette a kínai központi televízió (CCTV) mikroblogján hétfőn.
2016. február 29. 11:44 Borzalom a moszkvai metróban Levágott gyerekfejjel a kezében üvöltözött egy nő a moszkvai metróban hétfő délelőtt.
2016. február 29. 11:40 Már Görögországban is gyújtogatják a menekültszállásokat Felgyújtottak a görögországi Jannicában két raktárt, amelyekben az átépítések után menekülteket akartak elszállásolni. Az országban először került sor a menekültáradat miatti gyújtogatásokra.
2016. február 29. 09:40 Csaknem kétezer menekült érkezett Pireuszba Egyre fokozódik a menekültáradat jelentette nyomás Görögországon, hétfő reggel csaknem kétezer bevándorló érkezett a pireuszi kikötőbe a hatóságok közlése szerint.
2016. február 29. 07:05 A Ku Klux Klan és Mussolini miatt bírálják Trumpot Több bírálat is érte vasárnap Donald Trump amerikai milliárdost, aki jelenleg a legesélyesebb a republikánus párt elnökjelöltségének megszerzésére; nem utasította vissza a Ku Klux Klan egykori vezetőjének támogatást és Benito Mussolini egykori olasz fasiszta vezetőtől osztott meg egy idézetet az interneten.
2016. február 29. 06:51 Fogva tartott amerikai diák ismerte el "államellenes" bűnét Észak-Koreában Megjelent hétfőn a helyi sajtó előtt Phenjanban, beismerte "államellenes" bűnét és bocsánatért esedezett az az amerikai diák, akit januárban tartóztattak le Észak-Koreában nem sokkal azelőtt, hogy felszállt volna egy Kínába tartó repülőre.
2016. február 29. 05:49 Vádemelések a fukusimai katasztrófa miatt Vádat emeltek hétfőn Japánban a fukusimai nukleáris katasztrófa miatt az erőművet üzemeltető vállalat, a Tepco három korábbi vezetője ellen.
2016. február 29. 04:52 Merkel elutasítja a magyar kormány népszavazási kezdeményezését Angela Merkel elutasítja a magyar kormány népszavazási kezdeményezését a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásával kapcsolatban. A német kancellár erről egy vasárnapi televíziós interjúban beszélt.
2016. február 29. 04:35 Ezért ütöttek meg cipővel egy képviselőt Egyiptomban Cipőjével ütötte meg kollégáját egy egyiptomi képviselő, amiért az néhány napja otthonában vendégül látta Izrael kairói nagykövetét.
2016. február 28. 21:22 Csökkentenék a német menekültügyi ellátás színvonalát? A német kormány fejlesztéspolitikai minisztere szerint csökkenteni kell a menekültügyi ellátás színvonalát Németországban, és össze kell hangolni az ellátási normákat egész Európában.
2016. február 28. 19:44 A reformerek nyerhetik az összes teheráni mandátumot a parlamentben A reformerek nyerhetik az összes, szám szerint 30 teheráni képviselői mandátumot az Iráni Iszlám Köztársaság törvényhozásában a pénteki parlamenti választás előzetes eredményei alapján - közölte az iráni állami televízió vasárnap.
2016. február 28. 19:00 Kettős merénylet Szomáliában Az al-Shabaab iszlamista szervezet kettős pokolgépes merénylet követett el a délnyugat-szomáliai Baidoa városában, legalább 21 ember életét vesztette - közölték vasárnap rendőrségi források.
2016. február 28. 18:21 Óriási embertömeg torlódhat fel Görögországban A 70 ezret is elérheti a következő hetekben azoknak a migránsoknak a száma, akik Görögországba érkeznek és nem tudnak továbbutazni - mondta Jannisz Muzalasz bevándorásügyi miniszter vasárnap egy görög tévéműsorban.
2016. február 28. 17:38 Nem szigorítják a svájciak a bevándorlók kitoloncolására vonatkozó törvényt A svájciak népszavazáson utasították el azt a javaslatot, hogy az ország szigorítsa a bűncselekményt elkövető külföldiek automatikus kiutasítását lehetővé tévő törvényt - közölte az állami televízió vasárnap.
2016. február 28. 16:08 A valaha volt egyik legnagyobb hadgyakorlatot tartja Szaúd-Arábia Szaúd-Arábiában nagyszabású hadgyakorlat indult 20 állam részvételével - közölte vasárnap az SPA hivatalos szaúdi hírügynökség.
2016. február 28. 15:07 Kettős merénylet Bagdadban Kettős pokolgépes merényletet követtek el az iraki főváros legnagyobb síita negyedében, Szadrváros területén, a terrorista támadásban legalább 70-en életüket vesztették és több mint 100-an megsebesültek - közölték vasárnap rendőrségi és egészségügyi források. A robbantások kitervelőjeként az Iszlám Állam szervezete jelentkezett.
2016. február 28. 15:04 "Berlin felkészül a határzárra" Elkezdődött a felkészülés a német szövetségi belügyminisztériumban arra az esetre, ha le kell zárni a határt a menedékkérők előtt - írta a Welt am Sonntag című német vasárnapi újság.
2016. február 28. 14:48 Netanjahu Izrael védelmét is rögzítené a Szíriai rendezésben Benjámin Netanjahu kormányfő Izrael védelmi érdekeit is érvényesíteni szeretné a Szíriai polgárháború lezárását szolgáló rendezésben - jelentette vasárnap az izraeli közszolgálati rádió.
2016. február 28. 13:15 Cameron szerint kockázatos az EU-ból való kilépés A brit miniszterelnök szerint "az évszázad hazardírozása lenne", ha a brit választók az EU-tagságról szóló júniusi népszavazáson arra voksolnának, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból.
2016. február 28. 12:51 Ukrajnának március 4-ig kell választ adnia Moszkvának Ukrajnának március 4-ig kell választ adnia abban a peres ügyben, amelyet Moszkva vitt a bíróság elé Kijev több mint 3 milliárd dolláros tartozása kapcsán.