Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
325.85
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Az újraválasztásáért küzdő Joe Biden demokrata párti amerikai elnök kampányol a detroiti Renaissance középiskolában 2024. július 12-én. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban.
Nyitókép: MTI/EPA, Dieu-Nialo Chery

BBC: Joe Biden visszalépése felborított mindent

A BBC helyszínen lévő munkatársa szerint jókora zűrzavart okozott az amerikai elnök döntése, és nemcsak a demokraták, hanem a republikánusok között is.

"Bármilyen forgatókönyvön is dolgozott a Demokrata Párt és a Biden-kampánycsapat, azt most biztosan kidobják" – vélekedett Anthony Zurcher, a brit médiacég észak-amerikai tudósítója.

Szerinte hiába ajánlotta Joe Biden maga helyett mostani alelnökét, nagyon nehéz megjósolni, hogy a Demokrata Párt többsége beáll-e Kamala Harris mögé. Ha pedig Harrisnek nem sikerül egyesítenie a demokratákat, akkor a párton belül teljesen nyílttá válik a verseny az elnökjelöltségért.

"Az amerikaiak lebilincselő és kiszámíthatatlan politikai színházat láthatnak, olyat, amilyenre eddig még nem volt példa" – vélekedett a brit újságíró.

Ugyanakkor a CNN tudósítója, Kaitlan Collins azt mondta, hogy Donald Trumpot és csapatát is nehéz helyzet elé állította Joe Biden visszalépése. Eddig ugyanis biztosan tudhatták, ki lesz a volt elnök ellenfele és már jó előre fel is készültek a politikai összecsapásokra. De most teljesen bizonytalan a helyzet, hiszen nem lehet tudni, kit választanak végül elnökjelöltnek a demokraták.

Ugyanakkor a BBC washingtoni tudósítója a reakciókról is beszámolt. Bernd Debusmann azt írta, nemrég érkezett a Fehér Házhoz, ahol egyelőre nem sok jelét látni a drámai történéseknek. Ahogy minden vasárnap, most is turistacsoportok jönnek-mennek, és a látogatók nagy többségének szemmel láthatóan fogalma sincs arról, hogy mi történt.

"Hű – mondta egy idősebb texasi férfi döbbenten, – nem hiszem el, hogy valóban megtette" – idézte az egyik látogatót a brit újságíró. Néhányan azonban már gyülekeznek a Fehér Ház előtt. Egy férfi és egy nő sebtében készített plakátokat tart kezében. A nőnél a „Thank You Joe”, míg a férfién a „Bye Joe” felirat olvasható. A BBC kérdésére egyikük azt nyilatkozta: ő ugyan nem fog Trumpra szavazni, de örül annak, hogy Biden visszalépett.

Persze a republikánus elnökjelölt hívei is megjelentek már a Fehér Ház közelében. Egyikük – terepszínű "Trump 2024" sapkában – oda is ment a "Köszönjük, Joe" feliratot tartó nőhöz és vitatkozni kezdett vele. Szerinte ugyanis azzal, hogy a demokraták egy része visszalépésre kényszerítette Joe Bident, szembefordult a párt többségének akaratával. Erre a nő csak annyit válaszolt: "Azt mondok, amit akarok. Azért vagyok itt, hogy megköszönjem neki."

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×