Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
325.93
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Elfogórakétákat lő ki az izraeli hadsereg Vaskupola légvédelmi rendszere a Gázai övezet palesztin fegyvereseinek rakétatámadása ellen Szderótban 2021. május 13-án. A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet és Izrael között május 10-én este kezdődött rakétaháború, miután Jeruzsálemben összecsaptak egymással a palesztinok és izraeli biztonsági erők az iszlám - Mekka és Medina után - harmadik legszentebb helyén, az al-Aksza mecsetnél. A nap folyamán Gázából rakétákat lőttek ki az övezet környéki településekre, de több hullámban az ország távolabbi, déli és középső részeire is.
Nyitókép: MTI/EPA/Atef Szafadi

Rakétatámadás érte Izrael északi részét is

Légiriadó volt az ország Libanonnal határos területein, majd működésbe lépetek az izraeli elhárító rakéták.

A BBC arról számolt be, hogy az izraeli haderő megsemmisítette az ország észeki részére kilőtt rakétákat. Úgy tudni, senki sem sérült meg.

A brit média cég emlékeztetett rá, hogy vasárnap a Hezbollah szélsőséges iszlamista szervezet aknavetőkkel és tüzérséggel lőtte a Golan-fennsíktól északra fekvő területet, amely jelenleg a zsidó állam ellenőrzése alatt áll. Azt közölték, hogy a támadás a Hamász iránti szimpátia kifejezése volt. Izrael tűzérségi tűzzel válaszolt.

A vasárnapi tűzpárbajról az Al Jazeera hírtelevízió azt közölte, hogy az Hezbollah három izraeli katonai állásra lőtt ki rakétákat. A zsidó állam hadserege pedig egy iszlamista bázist lőtt válaszul. A tűzpárbaj tovább fokozza annak a veszélyét, hogy a Hezollah is csatlakozik a Hamász kaciójához.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×