Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
2015. július 4-én Londonban, a wimbledoni teniszbajnokságon készített kép Martina Navratilova egykori amerikai teniszcsillagról. A csehszlovák származású volt sportoló 2023. január 2-án bejelentette, hogy korai stádiumban lévő torok- és mellrákot mutattak ki a szervezetében.
Nyitókép: MTI/AP/Tim Ireland

Jó hírek jöttek a rákkal küzdő Martina Navratilováról

A 66 éves teniszezőnőt először 2010-ben diagnosztizálták rákkal.

Navratilova a Twitteren tette közzé hétfőn, hogy a rák teljesen eltűnt szervezetéből - írja a Sky News.

Bejegyzése szerint egy teljesen napon át különböző vizsgálatokat végeztek rajta, ezek eredménye szerint pedig teljesen eltűnt szervezetéből a kór.

Martina Navratilova januárban jelentette be, hogy ismét daganatot találtak szervezetében, pontosabban torkában és mellében. 2010-ben is volt már mellrákja, melyet korán sikerült felfedezni és kezelni.

Januárban arról írt, az, hogy két helyen is megjelent testében daganat, nagyon komoly helyzetet alakított ki, biztosan együtt kell majd élnie egy darabig a betegséggel, de küzdeni fog ellene.

Márciusban Piers Morgannek adott interjúban már beszélt arról, hogy eltűntek a daganatok testéből, hozzátéve, hogy a biztonság kedvéért sugárterápiát fog kapni.

Mostani bejelentését követően rajongói és ismerősei támogatásukról biztosították az egykori teniszcsillagot.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×