Infostart.hu
eur:
385.27
usd:
331.68
bux:
122040.03
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Youtube

Partygate: hajnalig tartottak a bulik, több tucat ember iszogatott együtt

A BBC-nek szemtanúk számoltak be a bulikról - rutinszerűen hagyták figyelmen kívül a gyülekezéssel kapcsolatos korlátozásokat, a megszólalók szerint Boris Johnson kimondatlan jóváhagyása mellett.

Három szemtanú is beszélt a nagy felháborodást kiváló, a karanténszabályokat megszegő bulikról: közülük az első Lee Cain búcsúpartijáról számolt be. Ez az az összejövetel, amelyen Boris Johnson részt vett, ám nem kapott érte büntetést, viszont fotók tanúsítják, hogy pontosan látta: nem tartják be a szabályokat.

A szemtanú elmondása szerint a brit kormányfő beszédet mondott az eseményen, ahol legalább harminc ember zsúfolódott össze egyetlen helyiségben. Az ünneplők válla egymáshoz ért, voltak egymás ölében ülő munkatársak is. Az összejövetelt 2020 novemberében, a koronavírus második hullámának idején tartották meg.

Üres üvegek mindenütt

A gyülekezési szabályokat figyelmen kívül hagyó bulik másnapjain úgy értek be munkába a nyilatkozók, hogy a szemetesekből a padlóra folyt a hulladék, üres üvegek feküdtek a padlón és az asztalokon. A bulikon általában több tucat ember vett részt, és néha olyan sokáig elhúzódtak, hogy a partizók haza sem mentek, így vágtak neki a következő munkanapnak.

Voltak olyanok is, akik szóvá tették, hogy nem helyes megtartani ezeket az összejöveteleket, válaszul a bulizók kigúnyolták őket.

Johnson hivatala nem kívánta kommentálni ezeket az információkat.

Fülöp herceg temetésének napján, 2021. április 16-án klasszikus bulit tartottak az épületben: ez annyira jól sikerült, hogy a hangos zene miatt a biztonságiak arra szólítottak fel mindenkit, hogy hagyják el az épületet, a kertben folytassák. Ez így is történt: az egyik bulizó elmondása szerint fogták az ételeket és az italokat, és kimentek. Ma már úgy gondolja, nem volt megengedhető, hogy így döntöttek.

Rendszeres volt az iszogatás

A BBC-nek nyilatkozók szerint az ilyen összejövetelek mindennaposak voltak: péntek esténként a sajtószobában gyűltek össze koccintani, ez teljesen rutinszerűvé vált. Délután négykor kezdődtek a pénteki iszogatások, ám nem csak ezeken a napokon ittak együtt a dolgozók. Egy korábbi alkalmazott szerint gyakran előfordult, hogy a hét bármelyik napján a munkába érkezve

rendetlenséget, üres üvegeket és poharakat találtak.

Természetesen voltak olyanok is, akik nem tartották helyesnek ezt a kultúrát, amely ellen ugyanakkor nehéz volt szót emelni. Az emberek egyszer egy biztonsági őrt gúnyoltak ki, amikor az szóba hozta, hogy ilyen bulit nem lehetne tartani.

A három megszólaló arról is beszélt, miért történhettek ilyen események, miközben az ország karanténban élt.

"Úgy tekintettünk a munkahelyünkre, mint a saját buborékunkra, ahol a szabályok nem igazán érvényesek. Minden ment tovább a megszokott kerékvágásban. Nem volt távolságtartás, nem viseltünk maszkot. Bent nem olyan volt az élet, mint kint" – mondta egyikük. Másikuk szerint a rengeteget dolgozó alkalmazottak számára életmentő volt ezeken a bulikon részt venni, főleg azoknak, akik egyedül éltek.

Népszerű akart lenni Johnson

Mind a három megszólaló említette ugyanakkor azt is, hogy a miniszterelnök szerette volna, hogy szeressék, ezért is engedte meg nekik ezeket a bulikat. Egyikük szerint az, hogy ő is jelen volt az eseményeken, azt az érzést keltette, hogy nem is szegnek szabályt.

Soha nem vetette fel, hogy az összejövetelnek véget kéne vetni, maszkot kellene viselni vagy távolságot kellene tartani, inkább fogott ő is egy poharat.

Boris Johnson egy buliért már pénzbüntetést kapott, de egyértelmű a beszámolók és a képek alapján is, hogy több ilyen rendezvényen is részt vett. A Downing Streeten dolgozók épp ezért nem értették, hogyan tagadhatta meg a bulik létét, és ma már a megszólaló bulizók is bánják, hogy miközben sokan az életükért küzdöttek, ők felelőtlenül iszogattak.

Sue Gray teljes jelentése a Partygate-ügyben a héten kerül nyilvánosságra - Boris Johnson szavahihetőségét már eddig is igencsak megtépázta az ügy, kérdés, a jelentés mit tud még majd ehhez hozzátenni.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Forrong a világ, cikázik a forint

Forrong a világ, cikázik a forint

Miközben a világ még a meghökkentő venezuelai eseményeket sem emésztette meg, Donald Trump amerikai elnök már az iráni katonai beavatkozást mérlegeli, Grönland megszerzéséről beszél és újabb támadást indított a Fed elnöke ellen. A héten így a befektetők a geopolitikai feszültségekre figyelnek, illetve Japánra, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A friss amerikai ipari termelési adat eközben vegyes képet mutat: a termelés bővült, de a várakozásoktól elmaradó mértékben. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést mutat az euróval szemben, míg a dollárnál éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg, a mai napon pedig még nem találta meg az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×