Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Nyitókép: YouTube

Navalnij szóvivője: Putyin mítosza már nem tarthat ki sokáig

Az orosz elnök lábon lőtte magát az ukrajnai invázióval, ezt a háborút pedig Oroszország nem nyerheti meg, hiszen a hadsereg képtelen teljesíteni a parancsokat – mondta a legismertebb orosz ellenzéki politikus szóvivője, Kira Jarmis Budapesten.

Az orosz ellenzéki aktivista – aki kollégájához, Leonyid Volkovhoz hasonlóan emigrációban él – a magyar fővárosba látogatott annak alkalmából, hogy magyar nyelven is kiadták Zárka című könyvét, ami börtönbe zárt nők történetét meséli el – számolt be a Telex.

Csütörtök délután Kira Jarmis egy kerekasztal-beszélgetésen is részt vett az ELTE Média Tanszékének szervezésében Polyák Gábor tanszékvezetővel és Krekó Péterrel, a Political Capital igazgatójával. A panelen viszont csak mellékesen került szóba a frissen megjelent könyv – annál inkább boncolgatták a két héttel ezelőtt megindult orosz inváziót Ukrajna ellen.

Az orosz politikus szerint nehezen jutnak el erről hazájában valódi információk az emberekhez, pláne amióta börtönbüntetéssel fenyegetik azokat, akik háborúnak nevezik az orosz–ukrán háborút. Jarmis azt mondta, Putyinnak nincs kapcsolata a valósággal – de fél Alekszej Navalnijtől, akire az első számú riválisaként is tekint, ezért is akarta kivonni a forgalomból.

Jarmis a többi között úgy fogalmazott, hogy

„az oroszok nem akarnak háborúzni, rájuk kényszerítették ezt a helyzetet, ami miatt csak egy embert lehet okolni.

[…] Az oroszok is megszenvedik ezt a konfliktust, rengeteg orosz anya gyermeke halt már meg a harcokban. Persze ha egy szülő megkérdezi a hivatalos szerveket, mit tudhat meg a fiáról, már ott lebeghet felette a 15 éves börtönbüntetés veszélye. Azonban sajnos annak ellenére, hogy rengetegen tüntetnek a háború ellen, ez az egész helyzet nagyon negatívan fog lecsapódni az oroszokkal szemben.”

A szóvívő arra is kitért, hogy Navalnij szervezete, a Korrupcióellenes Alapítvány igyekszik elérni az orosz lakosság minél nagyobb részét a különféle közösségi platformokon, amit a hatalom igyekszik megakadályozni: már betiltották a Twittert és a Facebookot is Oroszországban. Jarmis szerint a YouTube még néhol elérhető. Itt indítottak az offenzíva február 24-i kitörése után egy csatornát, amit 700 ezren követnek naponta.

„Mindenről beszélhetsz, csak az igazságról nem. Így pedig senki nem fogja érteni, mi is zajlik valójában, és az emberek azt mondják: nem néznek tévét, nem olvasnak újságot, mert nem hisznek semminek”
– mondta Jarmis, aki szerint ehhez aktívan asszisztálnak a hivatalos szervek is.

A szóvivő úgy véli, hogy Oroszország nem nyerheti meg a háborút, miután olyannyira eluralt mindet a korrupció az országban és a hadseregben is, hogy az képtelen a parancsokat teljesíteni. „Putyin mítosza arról szól, hogy a kilencvenes évek káoszából támasztotta fel Oroszországot, de most már oda vetette vissza, ami még a kaotikus kilencvenes éveknél is rosszabb állapotokat idéz fel – tegnapelőtt még a McDonald’s is kivonult! Nem tarthat ki ez már sokáig az országban, és több tényezőn múlik, hogyan állíthatjuk meg a háborút, ami

valószínűleg a rendszer hosszú haláltusáját okozza majd.

Ezzel a háborúval Putyin lábon lőtte magát” – tette hozzá Kira Jarmis, aki igen keményen fogalmazott az orosz elnökről: „Biztos vagyok abban, hogy Putyin őrült, vagy legalábbis nagyon furcsa elmeállapotban van. Évek óta elzárva, egy bunkerben él a Covid miatt, és néha ugyan feltűnik az állami tévében, de mindig visszatér a bunkerébe. Elég idős emberről van szó: nincs mobiltelefonja, nem tudja használni az internetet sem, és igazából nincs is kapcsolata a valósággal. Viszont fél is Alekszej Navalnijtól, akire az első számú riválisaként tekint: ezért akarta likvidálni, de mivel ez nem sikerült, börtönben tartja – és ott is fog maradni, ameddig Putyin hatalmon marad.”

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút!” – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik a Béketanács ülésére.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Von der Leyen átvágná az EU költségvetésének gordiuszi csomóját – Magyarország is megfizetheti az árát

Von der Leyen átvágná az EU költségvetésének gordiuszi csomóját – Magyarország is megfizetheti az árát

Ursula von der Leyen bizottsági elnök történelmi léptékűnek nevezett, 2000 milliárd eurós uniós költségvetési javaslata első ránézésre valóban ambiciózusnak tűnt a júliusi bejelentéskor. A többéves pénzügyi keret (MFF) tervezete ugyan már akkor is komoly kritikákat váltott ki, egy friss elemzés arra jut: ezek a bírálatok talán még visszafogottnak is bizonyultak. Az infláció és a helyreállítási alap hiteltörlesztési költségeinek hatását kiszűrve az EU 2028–2034-es ciklusra tervezett költségvetése reálértéken kisebb lehet, mint a 2021–2027-es időszakra eredetileg előirányzott összeg. A javaslat ráadásul nemcsak a hagyományos forrásokhoz való hozzáférést szűkítheti, hanem a finanszírozási struktúra átalakításán keresztül az Európai Bizottság kezébe is több döntési jogkört koncentrálna. Ez különösen a felzárkózó tagállamok számára jelenthet kockázatot, miközben az EU egyre hangsúlyosabb versenyképességi elvárásokat támaszt velük szemben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×