Infostart.hu
eur:
355.52
usd:
311.49
bux:
140410
2026. július 2. csütörtök Ottó
Nyitókép: Facebook

Rotterdam polgármestere bocsánatot kért a város rabszolgaságban játszott szerepéért

Ahmed Aboutaleb, Rotterdam polgármestere pénteken a városi közgyűlésen hivatalosan bocsánatot kért a város rabszolgaságban és gyarmatosításban játszott szerepéért - írta a helyi sajtó.

Az emberi jogok világnapján tartott beszédében a marokkói származású, munkáspárti Aboutaleb kijelentette: városvezető elődei kiemelkedő szerepet játszottak a holland gyarmatosításban, a rabszolgatartásban és -kereskedelemben.

Mint fogalmazott, "részben ők voltak felelősek a gyarmati elnyomásért, a Karib-térségtől Afrikán át Indonéziáig. "A gyarmatosító múltnak nyomai érzékelhetőek a volt kolóniák mai kultúrájában, építészetében és társadalmában, az ott elkövetett atrocitások és durva emberi jogi jogsértések mély sebeket hagytak maguk után" - tette hozzá.

A polgármester elmondta továbbá, hogy a városnak alapos kutatásra volt szüksége a gyarmati múltban betöltött szerepét illetően. A rotterdami vezetés 2017-ben bízta meg a holland nyelvészeti, földrajzi és néprajzi intézetet a kérdés kutatásával, amelynek eredményei három könyvben jelentek meg. Ez a kutatás megállapította, hogy 1602 és 1795 között a Holland Kelet-indiai Társaság és a Nyugat-indiai Társaság vezetői a rotterdami városi tanácsban is fontos tisztségeket töltöttek be. Maga a tanács is befektetett ezekbe a kereskedelmi társaságokba, később pedig a magán rabszolga-kereskedelembe és az ültetvényekbe.

Aboutaleb bejelentette, hogy jövőre önkormányzata olyan helyi projektet indít el, amely Rotterdam gyarmati tevékenységeit tárja fel, az oktatás és kulturális párbeszéd révén. A kezdeményezés keretében olyan rotterdami lakosok számára készítenek programokat, akiknek felmenői az egykori gyarmatokról származnak.

Idén júliusban egy másik holland nagyváros, Amszterdam vezetése is bocsánatot kért a holland rabszolga-kereskedelemben való részvételéért.

Mark Rutte ügyvivő holland miniszterelnök tavaly ugyanakkor visszautasította, hogy az egész állam nevében bocsánatot kérjen a gyarmati múlt miatt,

arra hivatkozva, hogy "ez csak fokozná a holland társdalom megosztottságát."

A holland birodalom a világ szinte minden pontján - Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában, a Közel-Keleten, Délkelet-Ázsiában, valamint az indiai szubkontinensen és a karibi térségben is - rendelkezett kolóniákkal. A Holland Nyugat-indiai és a Kelet -indiai Társaság rabszolga-kereskedelme jelentősen hozzájárult az ország gazdasági világhatalmi státuszához a 17. században.

Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken

Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken

Újra az AI és chip sztori mozgatja a tőzsdéket, eladói nyomás alá kerültek az ázsiai részvénypiacok, élén a dél-koreai tőzsdével, miután ismét megingott a befektetők bizalma a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiai részvényekben. A hangulatot elsősorban az AI-infrastruktúrára fordított kiadások fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmak rontották, ami különösen érzékenyen érintette a félvezetőgyártókat, a Samsung és az SK Hynix árfolyama is jelentősen esett, követve az amerikai chipgyártó részvények tegnapi esését. Az európai tőzsdéken csütörtökön jó a hangulat, a magyar részvénypiac felülteljesít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×