Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Nyitókép: CHRD

Az éhhalál szélén áll a vuhani járványkezelést kritizáló újságíró

Csang Csan negyvenkilósra fogyott a börtönben testvére szerint, bűne az, hogy a vuhani kitörésről az elsők között és őszintén tudósította a nagyvilágot.

Az egykori ügyvéd tavaly februárban utazott Vuhanba, ahonnan a pandémia akkori középpontjában uralkodó káoszról tudósított. Okostelefonnal készített videóiban, melyeket az interneten osztott meg, megkérdőjelezte a kínai hatóságok járványkezelési stratégiáját – írja a The Guardian.

2020 májusában fogták el és zárták börtönbe, tevékenységéért négyéves büntetést róttak rá, a hivatalos indok szerint bajkeverésért. Ezt a vádat azoknál alkalmazzák rutinszerűen, akiket el akarnak hallgattatni.

Orrszondával etették

A bebörtönzött civil újságíró fivére, Csang Csü tájékoztatása szerint a börtönben éhségsztrájkba kezdett, aminek következményeképp mostanra negyvenkilósra fogyott, és nem valószínű, hogy sokáig él még. A nő jogi képviselői szerint a hatóságok erőszakkal orrszondán keresztül etették Csant, mostani állapotáról azonban nincsenek ismereteik.

Csang Csü a Twitteren tett közzé egy fényképet testvéréről, amely alatt azt írja,

nem hiszi, hogy a telet ennyire alultápláltan túlélné,

de ő azt szeretné, ha az emberek úgy emlékeznének rá, amilyen volt. Ennek hatására újra megindult a nemzetközi tiltakozás a vele kapcsolatos bánásmód miatt, az Amnesty International is azt követeli, hogy engedjék szabadon.

"Csang Csant, akit eleve nem lett volna szabad börtönbe zárni, most úgy tűnik, hogy a börtönben halál fenyegeti. A kínai hatóságoknak azonnal szabadon kell engedniük, hogy befejezhesse éhségsztrájkját és megkaphassa a megfelelő orvosi kezelést, amelyre nagy szüksége van" – mondta Gwen Lee, az Amnesty kampánystábjának tagja, aki szerint a fogva tartása "az emberi jogok elleni szégyenletes támadás".

"Ha Csang Csan a börtönben hal meg, a kínai kormány kezén szárad a vére" – tette hozzá Lee.

Családját sem engedik be hozzá

Egy, Csanhoz közel álló forrás szerint a nő családja hetekkel ezelőtt kérte, hogy bemehessenek hozzá a sanghaji női börtönbe, ám azóta sem kaptak választ a kérésre. Az AFP megkereste Csang Csan anyját, testvérét és a börtönt is: a férfit nem érték el, az anya nem kívánt kommentárt tenni, és a börtön sem nyilatkozott.

A Riporterek Határok Nélkül szervezet szerint Csan annyira le van gyengülve, hogy

járni, sőt, a fejét felemelni sem képes önállóan.

Azt sürgetik, hogy nyomásgyakorlással érje el a nemzetköz közösség Csang Csan szabadon bocsátását.

"Csak riporteri kötelességét teljesítette, soha nem lett volna szabad őrizetbe venni, nem hogy négy év börtönre ítélni" – vélekednek.

Két narratíva ütközik

Kína büszkélkedik járványkezelésével, mellyel a sporadikusan felbukkanó fertőzéseket azonnal kontroll alá vonja. A kormány narratívája szerint a kommunista pártnak köszönhető, hogy az élet szinte visszatért a normális kerékvágásba, még akkor is, ha a világ többi részén a halálesetek és a fertőzések száma továbbra is robbanásszerűen emelkedik.

Azok, akik a hivatalos verziót veszélyeztetik azzal, hogy kérdéseket vetnek fel a járvány korai eltussolásával és a vuhani kitörés kezelésével kapcsolatban, a párt haragjával néznek szembe.

Csang a négy polgári újságíró – köztük Csen Csiusi, Fang Pin és Li Cöhua – közé tartozik, akiket őrizetbe vettek, miután tudósítottak Vuhanból.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

„A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Az új köztársasági elnököt az alkotmányozási folyamat lezárultáig, de legfeljebb 5 évre az Országgyűlés választja meg, várhatóan még nyáron. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A jelenlegi képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól már alkalmazandó lesz. Vármegye helyett újra megye jön, nem lesznek főispánok sem.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×