Pártja elhanyagolásával vádolja egyre több nyilatkozat a 16 évnyi német kancellárságban megdicsőült Angela Merkelt, amelyekből a hétfői Politico közölt egy csokorra valót, de igazából már a korábbi napokban is vissza-visszatérő hangként jelentkeztek a médiában.

„A CDU történelmi mélyponton van, és persze az emberek kezdik felvetni a kérdést, hogy mennyi ebben Merkel felelőssége? Végül is 18 éven át ő volt a párt elnöke” – idézte a brüsszeli portál Christoph Ploss kereszténydemokrata szövetségi parlamenti képviselőt, majd az ilyen vélemények összegzéseként maga a riport állapítja meg:

a kancellár az egyik legfontosabb politikusi feladatát nem teljesítette, midőn nem tartotta meg pártját a hatalomban.

Azt már az elmúlt hetekben is unásig ismételgette a nemzetközi sajtó, milyen történelmi visszaesést élt meg a német Kereszténydemokrata Párt a szeptember végi választáson. Ezt tetőzte be a hétvégére a párt idén választott új vezetőjének, Armin Laschetnak lemondási szándéka, amivel három éven belül harmadszor futhatnak neki a pártelnök-választásnak.

Mindeközben a CDU két további régi tartópillére - Annegret Kramp-Karrenbauer, aki 2020-ig maga is Merkel pártvezetői utódaként állt a CDU élén, és Peter Altmaier eddigi gazdasági miniszter – pedig a parlamenti képviselőségéről készülnek lemondani. Ők úgy fogalmaztak, hogy „a fiatal generációnak akarnak helyet biztosítani”, de akad olyan vélemény is, hogy mindez egyelőre a további leépülés jele is.

A szűken vett választási kudarc elsőszámú okaként legtöbben az alkalmatlan jelöltállítást emlegetik, amiben Merkelnek nem sok szerepe volt: a pártelnöki teendők 2018-as leadása óta általában kerülte, hogy belefolyjon párton belüli ügyekbe (sokan egyébként éppen ezzel kezdik a neki felróható hibák sorát).

Többen kudarcot vallott koncepciónak tartják ugyanakkor már magának a pártelnöki és a kancellári funkciónak a kettéválasztását is. Főként úgy, hogy ő viszont,

évtizedes kancellársággal a háta mögött, szükségszerűen beárnyékolt mindenki mást, bárki is állt éppen a helyére a párt élén.

Kramp-Karrenbauer ezt egyébként ki is mondta, amikor 2020-ban önként lemondott a párt vezetéséről, és lépésének egyik okául azt jelölte meg: arra a megállapításra jutott, hogy a két feladatnak (a kancellárságnak és a pártelnökségnek) egy kézben kell lennie. Ugyanezt alig egy hónappal ezelőtt – mondhatni szóról-szóra Kramp-Karrenbauer megfogalmazását használva – a Tagesspiegelnek nyilatkozva megismételte a német belpolitika nagy veteránja, Wolfgang Schäuble is.

A Bundestag jelenlegi elnöke, korábban több cikluson át Merkel különböző kormányainak minisztere, „ős” CDU-tag Schäuble Laschet lehetetlen helyzetével példálózott. Még ha nem is követett volna el hibákat az észak-rajna-vesztfáliai politikus, a rávetülő "sikereskancellár-árnyék" mögött sem azzal nem válhatott vonzóvá, ha azt mondja, hogy ő bezzeg majd mindent másként fog csinálni, sem pedig azzal, ha azt hangoztatta, hogy minden ugyanúgy megy majd tovább. „Ez jelenleg komoly tehertétel a pártomnak” – mutatott rá nyilatkozatában a veterán politikus.

A legkomolyabb bírálat azonban Merkel felé az, hogy felhígította és arctalanná tette a CDU identitását.

Oly mértékig középre húzta pártját és annak politikáját – rendszeresen átvéve olyan programokat a baloldaltól is, mint a minimum bérek megemelése, a kötelező katonai szolgálat eltörlése, az azonos neműek házasságának engedélyezése vagy az atomerőművek bezárása –, hogy ezzel ugyan hosszú időre kihúzta a talajt a szociáldemokraták lába alól, de közben el is veszítette a CDU hagyományos konzervatív jobbszárnyát. Egy részük a szélsőjobboldali AfD-nél (Németország Másként) kötött ki, mások egyszerűen otthon maradtak és nem szavaztak.

Minderre jött rá a szíriai menekültek 2015-ös beengedése, ami a hagyományos pártbázison belül sokak szemében végkép vállalhatatlanná tette a merkeli CDU további követését – idézett véleményeket a brüsszeli Politico, amely tudósítása végén visszatért a már idézett Christoph Ploss véleményéhez:

a szeptemberi választás legfontosabb tanulsága, hogy a CDU-nak újra meg kell találnia a módot arra, hogy ismét többekhez szóljon.