Infostart.hu
eur:
390
usd:
330.62
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Nyugdíjasok széken ülve várják, hogy beoltsák őket a német-amerikai fejlesztésű Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával egy klinika udvarán felállított sátorban Johannesburg közelében 2021. május 24-én. Dél-Afrikában június végéig 5 millió idős embert szeretnének beoltani.
Nyitókép: MTI/AP/Themba Hadebe

Így áll most a világ küzdelme a delta variánssal szemben – nem jól

A variánsok terjedése legyőzi az immunizációs programok sikerét a WHO álláspontja szerint: ezen csak ronthat az, ha azért nem jut elég oltás az eddig alacsony átoltottsággal rendelkező területekre, mert nyugaton megkezdik a gyerekek vakcinázását.

A gazdag államok túl lassú ütemben osztják meg a náluk feleslegnek számító oltásadagokat a fejlődő országokkal ahhoz, hogy az sikeresen lehessen megálljt parancsolni a delta variánsnak, mondta Tedrosz Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója egy időben azzal, hogy Sarah Gilbert, az Oxfordi Egyetem vakcinafejlesztésen dolgozó professzora figyelmeztetett a gyerekek beoltásában rejlő veszélyre. "A gyerekek beoltásának tervezgetésekor figyelembe kell vennünk a fejlődő országokban élő oltatlanokat is, mert világszinten kell megfékeznünk a vírus terjedését" – mondta.

Véleménye szerint, amit számos szakértő oszt, azzal, ha nem sikerül megálljt parancsolni a koronavírus terjedésének, potenciálisan halálos variánsok terjedésére teremtenek lehetőséget. A delta variáns jelenleg 98 országban van jelen, írja a The Guardian.

Folyton figyelni kell

A WHO szerint szeptemberre a világ minden országában legalább a lakosság 10 százalékát be kellene oltani, ezzel legalább az egészségügyi személyzet és a legveszélyeztetettebbek védettek lehetnének.

"A delta variáns veszélyes, folyamatosan fejlődik és mutálódik, ami folyamatos megfigyelést és a közegészségügyi válaszlépések gondos kiigazítását igényli – mondta Gebrejeszusz. – A deltát legalább 98 országban mutatták ki,

gyorsan terjed az alacsonyan és magasan átoltott országokban egyaránt.

A világnak méltányosan kell megosztania a védőfelszereléseket, az oxigént, a teszteket, a kezeléseket és a vakcinákat." Hozzátéve: jövő júliusra minden országban az emberek 70 százalékának be kell oltania magát. "Ez a legjobb módja annak, hogy lelassítsuk a világjárványt, életeket mentsünk, globális gazdasági fellendülést indítsunk el, eközben megakadályozzuk, hogy további veszélyes változatok kerüljenek elő" – mondta.

Eddig 3 milliárd adag oltást adtak be világszerte, de az alacsonyan átoltott országoknak is szüksége lenne gyártóközpontokra. Már a Világbank, az IMF és a Kereskedelmi Világszövetség is támogatja a WHO-t abban, hogy növeljék az átoltottságot világszerte.

Afrikában nagy a gond

A legnagyobb bajban talán Afrika országai vannak, ahova eddig nagyon kevés vakcina jutott. Matshidiso Moeti, a WHO afrikai régiójáért felelős igazgatója szerint olyan ütemben emelkednek a fertőzésszámok, amilyet még soha nem láttak: Dél-Afrikában háromhetente duplázódnak a fertőzöttségi adatok. Itt már a delta a domináns variáns, de nem ez az egyetlen olyan ország, amelyikben már ez a törzs okozza a legtöbb fertőzést: Ugandában szinte csak a delta okoz megbetegedéseket, és Kongó esetén is a fertőzések 79 százalékáért felel ez a mutáns törzs.

A kontinens 16 országában van jelen a variáns,

miközben az összpopuláció 2 százaléka sincsen még beoltva, írja az ABC News.

Eközben Európa sok országában most érkezik utolsó fázisaihoz a nyitás: a delta miatt négy héttel elhalasztott brit lazítás utolsó stádiumára július 19-én kerül majd sor Boris Johnson bejelentése szerint, írja a The Guardian. Mindez annak ellenére történik, hogy 2021 januárja óta nem voltak ilyen magasak a fertőzöttségi adatok. A lazítás értelmében nem lesz kötelező a maszkviselés sem, kivéve az intézményekben.

Ahogy azt az Infostart is megírta, Izraelből azt jelentették, hogy a Pfizer oltása sokkal kevésbé hatékony a delta variáns okozta fertőzéssel szemben, mint más törzsek ellen, szerencsére a súlyos megbetegedés terén kicsi a különbség. A szintén magas átoltottságú Egyesült Államokban is emelkedni kezdett a járványgörbe a mutáns hatására.

Gyorsulhat a terjedés

Brit kutatók szerint ugyanakkor a korlátozások feloldása "variánsgyárak" kialakulásához vezet: Sajid Javid új egészségügyminiszter hozzáállása szerint az emberek mentális egészségének rosszat tesznek, illetve a családon belüli erőszak előfordulási gyakoriságát is növelik a korlátozások, így azokat fel kell oldani. Susan Michie, a University College London Viselkedésváltozási Központjának igazgatója, a vészhelyzetekkel foglalkozó tudományos tanácsadó csoport viselkedéstudományi albizottságának tagja szerint az,

hogyha a közösségi terjedésben nagyobb teret nyitnak a korlátozások feloldása által, a variánsok gyors keletkezéséhez, variánsgyárak kialakulásához vezet.

"Ha az emberek felelősségteljesen akarnak cselekedni, akkor szükség van arra, hogy kormányuk teljesítse saját felelősségét a biztonságos viselkedés lehetővé tételében – írta Michie egy blogbejegyzésben, melyet más szakértőkkel együtt jegyzett, és amelyet a The Guardian idéz. – Az a félelmünk, hogy amikor a kormány a szabadság napjáról beszél, amikor minden korlátozást feloldanak, az nem azt jelenti, hogy a vírus eltűnt, és nem azt jelenti, hogy nincs szükség intézkedésekre az újbóli megjelenés megakadályozására. Ez azt jelenti, hogy a kormány úgy tervezi, hogy megvonja a támogatás minden formáját, és magunkra hagy minket, hogy egyedül küzdjünk meg a járvánnyal."

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.

Durva átrendeződés az új autók piacán

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×