Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.62
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Igor Matovic szlovák miniszterelnök az Európai Unió kétnapos brüszeli csúcstalálkozójának első napi ülésére érkezik 2020. július 17-én. A tagállamok vezetői a koronavírus-járvány miatt utoljára februárban találkoztak személyesen.
Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/John Thys

Sajátos, országos lezárás és kijárási tilalom Szlovákiában

Újabb korlátozásokat vezetnek be, de a teljes zárlatot egyelőre elvetette a kormány. Máshogy tartják meg az országos tesztelést is, mint eredetileg tervezték.

Szombattól jövő vasárnapig kijárási tilalmat vezetnek be Szlovákiában, derült ki az Új Szó tudósításából, amely felsorolta a számtalan kivételt is. A gazdaság nem áll le, a boltok és a szolgáltatások is működnek majd, de ezzel együtt nem lesz túl szabad az élet.

Az állam nem zárja be a boltokat, de mivel nem lesznek bevásárlók, bizonyára maguktól bezárnak.

A szlovákok ugyanis szombattól az állandó lakhelyüket mindössze éjjel egy és hajnali 5 óra között hagyhatják el, ezen kívül pedig csak

  • koronavírus-tesztre,
  • munkába,
  • iskolába (gyerekek és az őket kísérő szülők),
  • a legközelebbi élelmiszerboltba, gyógyszertárba,
  • orvoshoz, temetőbe, postára, bankba, biztosítóba, autószervizbe, benzinkútra lehet menni.
  • Kivételnek számít még, ha valaki közeli rokonunkat gondozza,
  • vagy a háziállatát sétáltatja (100 méternél nem távolabb az állandó lakhelyétől).

Mindezek mellett október 26-tól november 27-ig az iskolák felsőbb tagozatain távoktatást vezetnek be, ugyanakkor nyitva maradnak a bölcsődék, az óvodák és az alapiskolák alsó tagozatai. A határátlépés szabályozása egyelőre nem változik. (Hétfőn ismételten összeül a válságstáb, s azon túl, hogy kiértékelik a tesztelés első fordulóját, amelyre a hétvégén kerül sor az északi régiókban, külön foglalkoznak majd a határátlépés esetleges szigorításával.)

A kijárási tilalom megszegéséért akár több száz eurós büntetésre is számítani kell (a pontos összeg nem ismert).

Kétszer is végigtesztelik az országot

Az országos tesztelést kétszer tervezik elvégezni: a jövő hétvégén, és két hét múlva. Az első teszteléstől a fenti kivételek csak azokra érvényesek, akiknek igazolásuk van negatív koronavírus-tesztről (az össz-állami vagy egy magánlabor által kiállítva).

A pozitívaknak és a le nem tesztelteknek tíz napra karanténba kell vonulniuk.

A november 7-én kezdődő hétvégén ismételten elvégzik az országos tesztelést (antigén teszt), s az azt követő hétvégén ismét csak azokra vonatkozik majd kivétel, akik negatív teszttel rendelkeznek.

"Ez volt a legnehezebb döntés, amit Szlovákia kormánya valaha hozott" - jelentette ki Igor Matovič kormányfő a válságstáb, majd az azt követő kormányülés után a parameter.sk tudósítása szerint. A miniszterelnök kifejtette: a szlovákiai járványhelyzet a cseh helyzetet követi, mintegy két hét eltéréssel, ezért határozott intézkedések nélkül a katasztrófa felé közelítene az ország. "Most már kicsit rosszabb a helyzet nálunk, mint két héttel ezelőtt Csehországban" - indokolta döntést a kormányfő.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×