Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Megrongálódott autók egy összeomlott épület közelében a bejrúti kikötőben bekövetkezett, hatalmas erejű, kettős robbanás utáni napon, 2020. augusztus 5-én. A detonációk következtében legkevesebb száz ember életét vesztette, több mint négyezren megsebesültek. Marvan Abbud bejrúti kormányzó szerint 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A robbanások okát még vizsgálják.
Nyitókép: MTI/EPA/Vael Hamzeh

Összezártak, egymást segítik a bejrútiak

Bár a károk felszámolása még tart, a múlt heti robbanás után már rendezettebbek a körülmények Bejrútban - mondta el az InfoRádióban a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója, aki a helyszínen segíti a kárelhárítást.

Pavelcze László az InfoRádió Reggelinfó című műsorában elmondta, viszonylagos nyugalom van a városban, miután hétfő este lemondott a kormány. Ugyanakkor eddig is úgy volt, hogy napközben folytak a romeltakarítási munkálatok, nagy erőkkel dolgoztak az áldozatok felkutatásán és a romeltakarításon.

Mint mondta, a demonstrációk nem hátráltatják a segítségnyújtást, a tiltakozó megmozdulások nem ott vannak, ahol a katasztrófa történt és csak a nap végén kezdődnek.

A szakember arról is beszélt, hogy noha több kórház használhatatlanná vált a múlt keddi katasztrófában, nagyon sok magánkórház Libanonban, és ezeket is feltöltötték a többi kórházból evakuált betegekkel, sérültekkel. Van olyan kórház, ahol egy óra alatt több mint 300 sérültet fogadtak.

Pavelcze László arról is beszélt, hogy nincsenek az utcán fekvő sérültek vagy halottak, mindenki kapott valamilyen ellátást, ebbe a munkába kapcsolódott be munkatársával a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója is. Pavelcze László arról is beszélt hogy valóban mintegy 250 ezer ház vált lakhatatlanná, de az emberek összezártak, segítenek egymáson, nincsenek az utcán hajléktalanok, mindenkit valaki befogadott Bejrútban.

A pusztító bejrúti robbanásról és annak következényeiről az Infostart összes cikkét elolvashatja ITT.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×