eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
A törmeléket takarítják a bejrúti kikötőben bekövetkezett, hatalmas erejű, kettős robbanás után két nappal, 2020. augusztus 6-án. A detonációk következtében legkevesebb százharminc ember életét vesztette, több mint ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A robbanások okát még vizsgálják.
Nyitókép: MTI/AP/Bilal Huszein

Elképesztő tapasztalatú szakembergárdával segíti Magyarország a bejrúti mentést

A katasztrófavédelem állományából kijelölt szakemberek között van, aki korábban Japánban, Ukrajnában, Srí Lankán, Indonéziában, Szerbiában és Máltán vett részt hasonló misszióban. Még mindig lehetnek túlélők a romok alatt a keddi, pusztító erejű robbanások után, sok az eltűnt, és már a katasztrófa politikai okairól is egyre többet hallani a nemzetközi sajtóban.

Szerda este Libanon segítséget, műszaki személyzetet is kért a magyar Belügyminisztériumtól, erre 50 percen belül reagáltak, hogy segítsék a keddi bejrúti kettős robbanás következményeinek elhárítását - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. A segítségnyújtás még ezen a napon hivatalosan meg is történik. Emellett a kormány döntése alapján azonnali segítségként egymillió eurót juttattak el a maronita szír egyháznak a bejrúti robbanás következményeinek enyhítésére a Hungary Helps programon keresztül.

Magyarország az uniós segítségnyújtásban is részt vesz. A Brüsszelben működő Veszélyhelyzet-kezelési Koordinációs Központ (ERCC) az Európai Unió közös polgári védelmi csapatába öt szakértőt - csapatvezetőt, csapatvezető-helyettest, kutatás-mentési koordinátort, logisztikust és egészségügyi szakértőt - kész delegálni. A katasztrófavédelem állományából kijelölt szakemberek tapasztaltak, a Hunor hivatásos mentőszervezet vezetője például korábban Japánban, Ukrajnában, Srí Lankán, Indonéziában, Szerbiában és Máltán vett részt hasonló misszióban. Rajta kívül a Huszár közepes városi kutatási és mentőcsapat önkéntese, egy fővárosi, egy Tolna és egy Bács-Kiskun megyei szakember, valamint az Országos Mentőszolgálat oxiológus szakorvos és katasztrófaorvos végzettségű vezető főorvosa tagja a szakértői csapatnak.

Új kezdetet sürget az EB

Az Európai Bizottság több mint 33 millió eurót (mintegy 11,6 milliárd forint) mozgósít a sürgős egészségügyi igények kielégítésére, az orvosi ellátás támogatására és a szükséges felszerelések beszerzésére. Az uniós bizottság elnöke Hasszan Diab libanoni miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetését követően kiadott közleményében arról tájékoztatott, hogy a tűzoltók, a túlélők után kutató keresőkutyák és az unió Kopernikusz műholdas rendszerének rendelkezésre bocsátása mellett az unió a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris anyagok területén jártas szakértői csoportok szolgálatait ajánlja fel. Katonai hajókat, helikoptereket küld a térségbe a gyógyellátás gördülékenyebbé tétele, a sebesültek és rászorulók, valamint az orvosi és védőfelszerelések szállításának megkönnyítése érdekében.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta, az Európai Unió nagy jelentőséget tulajdonít Libanon egységének és stabilitásának, amelyek szavai szerint mind az ország, mind pedig a régió szempontjából rendkívül fontosak. Kiemelte, Libanon számára a tragikus esemény alkalmat kell teremtsen arra, hogy a politikai erők egyesítésék erejüket az országot érő kihívások kezelése érdekében.

Számos ország nyújt közvetlen segítséget Libanonnak, Oroszország például felállítottak egy mobilkórházat a keddi robbanás sérültjeinek kezelésére egy bejrúti stadionban, a berendezések beüzemelése a végéhez közeledik. A kórház csütörtök estétől már fogadja a sérülteket, akiken előzetesen Covid-19-szűrést hajtanak végre. Az orosz kontingenssel több gyerekorvos érkezett.

Bejrútban tárgyal Emmanuel Macron francia elnök, aki új politikai megállapodást szorgalmaz a libanoni vezetők között. (Libanon az első világháború után francia mandátumterület volt, és azóta is szoros a kapcsolat a két ország között.)

"Valamennyi politikai erővel tárgyalni fogok, és új alkura fogom őket kérni.

Azért vagyok itt, hogy új politikai alkut javasoljak nekik" - mondta a francia elnök. Macron a gyász jeléül fekete nyakkendőben és testőrök gyűrűjében látogatást tett Bejrút lerombolt utcáin. "Látom az indulatot az arcukon, a szomorúságot. Ezért vagyok itt" - mondta bejrútiak egy csoportjának, kezet fogva velük a törmelékek borította utcán. A francia elnök több egészségügyi és más segélyt ígért Libanonnak, miközben a tömeg "Forradalmat!" "A nép a rendszer bukását akarja" jelszavakat skandált.

"Politikai változásra is szükség van. Ennek a robbanásnak egy új korszak kezdetét kell jelentenie" - hangsúlyozta a francia elnök, aki az első külföldi vezetőként látogatott a libanoni fővárosba a robbanás után.

A katasztrófáról, a libanoni kormányzat működéséről és az állam helyzetéről is fog beszélni a pénteki Arénában N. Rózsa Erzsébet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a Világgazdasági Intézet munkatársa – hallgassák 18 órától az InfoRádióban a 88,1-es frekvencián, vagy ugyanekkor online az Infostart oldalán!

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×