eur:
393.79
usd:
368.81
bux:
66001.62
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter, a Liga pártszövetség vezetője kezében kereszttel az európai parlamenti választások estéjén tartott sajtóértekezletén a párt milánói központjában 2019. május 26-án.
Nyitókép: MTI/AP/Antonio Calanni

Matteo Salvini: megpróbálhatjuk megváltoztatni Európát

A felmérések előrejelzéseit túlszárnyaló győzelmet aratott a jobboldali Liga az EP-választásokon. A belügyminiszter reagált a koalíciószakadással kapcsolatos vélekedésekre, és szövetségeseiről is beszélt. Szomráky Béla Olaszország-szakértő szerint Salvini megfordította az olasz erőviszonyokat, és meg fogja tudni valósítani a céljait az EP-ben.

A Matteo Salvini belügyminiszter vezette párt a voksok 34,3 százalékát szerezte meg - a Liga történetében ez volt az eddigi legjobb eredmény. A tömörülés a tavalyi parlamenti választásokon 17,4 százalékot kapott.

A másik kormánypártra, az Öt Csillag Mozgalomra (M5S) a szavazók mindössze 17,1 százaléka, míg az ellenzéki balközép Demokrata Pártra 22,7 százaléka voksolt. Az Öt Csillag Mozgalmat a 2018-as parlamenti választásokon még a választók 32 százaléka támogatta.

Hihetetlen siker, hogy a Liga Olaszország első pártjává vált, mikor öt évvel korábban még a haláláról beszéltek - örvendezett Salvini egy éjszakai sajtótájékoztatón a párt milánói központjában.

"A szavazásnak köszönhetően megpróbálhatjuk megváltoztatni Európát"

- mondta a pártvezető a La7 olasz tévécsatornának. Salvini azt ígérte, hogy a többi között franciaországi és magyar kollégáival együttműködve igyekszik gátat szabni az Európai Unió hatalmának.

A belügyminiszter aláhúzta, hogy a Liga győzelme nem lesz hatással az olasz belpolitikára. Szakértők azt pedzegették, hogy a párt egy jó szereplést követően esetleg felmondhatja vitáktól terhes koalícióját az Öt Csillag Mozgalommal. Salvini ugyanakkor hangsúlyozta, hogy

a jövőben határozottabban fogja érvényesíteni érdekeit

a Liga számára fontos ügyekben.

Salvini megfordította az erőviszonyokat

Érdekes választás volt, mert talán az utóbbi időkben először igazolta vissza, hogy aki esélyes, valóban győzni tud. Salvini tarolt, maga mögé utasította az egész olasz mezőnyt - értékelt az InfoRádióban Szomráky Béla, Olaszország-szakértő. A tavaly márciusi országgyűlési választásokon az Öt Csillag Mozgalom, amellyel koalícióban kormányoznak, megfelezte a szavazatait, Salvini viszont megduplázta, vagyis a belügyminiszter megfordította az erőviszonyokat - emlékeztetett.

A Liga által megszerzett 34 százalékot egyes elemzők jónak, mások kevésnek értékelik. Szomráky Béla szerint Olaszországban nem példa nélküli egy ilyen eredmény az EP-választásokon, és úgy vélte, ez jó eredmény, mert alig van példa politikai választásokon arra, hogy valaki 40 százalék fölé menjen.

Salvininak nagy befolyása lesz az Európai Parlamentben, és a célját, ha apránként is, de meg fogja tudni valósítani - vázolta a várható folyamatokat az Olaszország-szakértő. Indoklásul rámutatott: az olaszok alapító tagok, egy nagy országról van szó, a britek kiválása után az iparilag-gazdaságilag 3. legfontosabb ország.

"Salvininak az a célja, hogy a szerinte meghaladott, mondhatni könyvelők által összeütött európa uniós gazdasági paramétereket végre eltöröljék a föld színéről.

Ezek a megszorítások, bilincsek és korlátok csak rosszat tettek Olaszországnak, de Európának is. Úgy vélem, jobbról és balról is - ahogy ő szokott fogalmazni, fentről és lentről is - komoly támogatást fog kapni. Várhatóan a migrációs politkában is erőteljesen fogja hallatni a hangját" - zárta elemzését Szomráky Béla.

Berlusconiék is bejutottak

Olaszországban további két párt képviselői jutottak be az Európai Parlamentbe: Silvio Berlusconi Hajrá Olaszország (FI) pártja 8,8 százalékot, míg a radikális jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párt 6,5 százalékot kapott.

Az olasz európai parlamenti választásokon 51 millió szavazó járulhatott urnákhoz vasárnap. A részvételi arány - a külföldön leadott szavazatokat nem számítva - 56,1 százalékos volt, szemben az öt évvel ezelőtti 58,7 százalékkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×