eur:
394.05
usd:
365.64
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Madrid, 2018. március 16.Randalírozó tüntetők rendőrökkel csapnak össze Madrid Lavapies negyedében 2018. március 15-én. A tiltakozást az váltotta ki, hogy egy 35 éves afrikai utcai árus meghalt, mert megállt a szíve, miközben az illegális utcai kereskedelem felszámolásának céljával razziázó rendőrök elől menekült. (MTI/EPA/Javier Lizon)
Nyitókép: JAVIER LIZON

Rendőröknek kellett megvédeni a szenegáli konzult tüntetőktől Madridban

A rendőröknek kellett megvédeniük Szenegál madridi konzulját azoktól a tüntetőktől, akik egy szenegáli származású utcai árus halála miatt tiltakoztak pénteken a spanyol főváros Lavapiés negyedében.

A jórészt szintén szenegáliakból álló csoportból többen feldühödtek, amikor a diplomata megérkezett a tüntetésre. A tiltakozókat az háborította fel, hogy még csütörtökön délután kérték a konzul segítségét, aki azonban csak másnap délután jelent meg a helyszínen.

Mouctar Belal konzul egy közeli bárba menekült be honfitársai elől, ahonnan később rohamrendőrök segítségével tudott csak távozni.

A rendőrség ekkor rövid ideig tartó összetűzésbe keveredett néhány tüntetővel, akik egy étterem teraszának székeit és utcaköveket dobáltak feléjük. A rendőrök gumilövedékkel válaszoltak a támadásra.
Eközben a demonstrálók közül többen igyekeztek véget vetni a konfliktusnak, és megakadályozni, hogy társaik folytassák a dobálózást.

A tüntetést a 35 éves, szenegáli származású Mmame Mbage utcai árus halála váltotta ki, amelynek körülményeiről egymásnak ellentmondó információk terjedtek.

Madrid, 2018. március 16.
Randalírozó tüntetők rendőrökkel csapnak össze Madrid Lavapies negyedében 2018. március 15-én. A tiltakozást az váltotta ki, hogy egy 35 éves afrikai utcai árus meghalt, mert megállt a szíve, miközben az illegális utcai kereskedelem felszámolásának céljával razziázó rendőrök elől menekült. (MTI/EPA/Javier Lizon)
Madrid, 2018. március 16. Randalírozó tüntetők rendőrökkel csapnak össze Madrid Lavapies negyedében 2018. március 15-én. A tiltakozást az váltotta ki, hogy egy 35 éves afrikai utcai árus meghalt, mert megállt a szíve, miközben az illegális utcai kereskedelem felszámolásának céljával razziázó rendőrök elől menekült. (MTI/EPA/Javier Lizon)

 

A környéken élők közül többen állították, hogy a férfit, aki illegálisan árult parfümöket, motoros rendőrök üldözték, amikor futás közben szívrohamot kapott és meghalt.

Javier Barbero, a madridi önkormányzat biztonsági tanácsosa az ügyben tartott pénteki sajtótájékoztatón igyekezett tisztázni a történteket.

Mint mondta, a rendőrök a város központjának számító Puerta del Solon razziáztak az illegális árusok között, több mint egy kilométerre onnan, ahol a férfi meghalt, de senkit sem vettek üldözőbe.
Véleménye szerint a férfi halála nem függ össze a rendőri akcióval, vele szemben nem intézkedtek.
A városháza még vizsgálja, hogy pontosan mit történt, egyebek mellett a térfigyelő kamerák felvételeit is elemezni fogják.

Az eset miatt múlt éjjel több száz tiltakozó műanyag kukákat gyújtott fel és elbarikádozott szűk mellékutcákat Lavapiésben, a kivonuló rohamrendőröket pedig kövekkel dobálta meg. Az összecsapásban könnyebben megsérült 16 rendőr és négy civil.

A hatóságok hat spanyol állampolgárt vettek őrizetbe, köztük két nőt és egy fiatalkorút.

Mmame Mbage már 12 éve élt Spanyolországban és háromszor is kérelmezte, hogy lakhatási engedélyt kapjon, ám mindig sikertelenül.

A férfi esete ismét felhívta a figyelmet a - zömében afrikai - illegális utcai árusok helyzetére.
Spanyolország több városában, tengerparti üdülőhelyein mindennapos látvány, hogy a járdán kiterített lepedőről kínálják portékáikat; cipőket, táskákat, napszemüvegeket, pólókat, többnyire nagy divatmárkák hamisítványait.

A lepedők sarkaira egy-egy spárga van rögzítve, amelyet az árus kézben tart, így ha rendőrök közelednek, egy mozdulattal batyuvá alakítja a lepedőt, a hátára kapja és elszalad.

Barcelona önkormányzata tavaly kereskedelmi szövetkezetet alakított az illegálisan tevékenykedő utcai árusok számára, ezzel próbálva rendezni körülményeiket, és egyúttal felszámolni a jelenséget.
A szenegáli férfi halála miatt kora este nagyszabású tüntetés kezdődött Madridban, és más városokban, például Barcelonában és Valenciában is sokan utcára vonultak szolidaritásból.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×