Infostart.hu
eur:
385.46
usd:
331.35
bux:
120934.64
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Orosz vétó a japán javaslatra

Oroszország megvétózta pénteken a japán javaslatot is a szíriai vegyifegyver-támadásokat vizsgáló bizottság mandátumhosszabbításáról, miután előző nap az amerikai kezdeményezést is elvetette.

Az ENSZ és a Vegyifegyer-tilalmi Szervezet (OPCW) szakembereiből álló vizsgálóbizottság (JIM) mandátuma november 17-én jár le.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) feszültté vált a JIM mandátumáról szóló kérdés körüli vita, mivel Moszkva kétszer is élt vétójogával a tanácsban, ellehetetlenítve a bizottság munkájának folytatását. Oroszország először a JIM felhatalmazásának meghosszabbítására vonatkozó javaslatot utasította el, majd saját indítványt terjesztett elő.

Ebben - a mandátum meghosszabbításának feltételeként - azt követelte, hogy átfogóan vizsgálják felül a JIM eddigi tevékenységét, működési mechanizmusát és vizsgálódásainak módszereit. Emellett kikötötte, hogy a Biztonsági Tanács utasítsa el a bizottság jelentését az észak-szíriai Hán Sejkúnban elkövetett vegyifegyver-támadásról. A bizottság ugyanis Bassár el-Aszad szíriai elnököt és rezsimjét tette felelőssé a szaringáz-támadásért. Az orosz javaslatot nem támogatták elegen, így Japán egy olyan indítványt kezdett köröztetni a BT-ben, amely a JIM tevékenyéségét legalább 30 nappal terjesztené ki.

A szíriai konfliktusban vegyi fegyverek bevetésével vádolt Bassár el-Aszad elnök kormányát támogató Oroszország a japán javaslat elutasításával tizenegyszer élt vétójogával, megakadályozva az ENSZ BT-t abban, hogy cselekedni tudjon a közel-keleti országot lassan 7 éve sújtó háborúval összefüggésben.

A bizottság az észak-szíriai Hán Sejkúnban 2017 áprilisában elkövetett és több mint 80 halálos áldozatot követelt szaringáz-támadás körülményeit vizsgálta. A vizsgálat részleteinek előterjesztése után tartott szavazáson emelt vétót Oroszország a JIM felhatalamzásának meghosszabbítása ellen.

A JIM életre hívását 2013-ban Washington és Moszkva javasolta, majd létrehozásáról az ENSZ BT 2015-ben döntött. Az utóbbi két évben a bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a szíriai hadsereg a felelős a 2014-ben és 2015-ben három szíriai településen elkövetett vegyifegyver-támadásokért, valamint a Hán Sejkúnban elkövetett szaringáz-támadásért. A szíriai kormányt támogató erők mellett a térségben bizonyíthatóan az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vetett be ellenségei ellen mustárgázt Irakban.

Címlapról ajánljuk
Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×