"Egyedül maradtam, mindenki itt hagyott" - mondja a temesvári gyárvárosi református gyülekezet legidősebb tagja. A 104. évét taposó Pintér Sarolta néninek nemcsak a kortársai, az ifjúkori ismerősei, de sok esetben ezek gyermekei is eltávoztak.

Egyetlen gyermekkori barátnőjétől tavaly még üdvözlőlap érkezett Németországból. Az idei karácsony közeledtével Sarolta néni nem is annyira Jézuskát, inkább a postást várja, hogy lássa, érkezik-e most is üdvözlőlap.

Az idős asszonyhoz a református gyülekezet lelkészével látogattunk el egy órás beszélgetésre. Sarolta néni könnyes szemmel vette tudomásul, hogy karácsonykor is számíthat a lelkész látogatására, elhozza neki az úrvacsorát. Noha 1990-ben már szívinfarktussal került kórházba, és a 100. éve betöltése után kétszer is volt tüdőgyulladása, Sarolta néni mindig új erőre kapott. Most is egyedül jár-kel a második emeleti lakásában, csupán a látása és a hallása gyengült meg. Két éve még gyalog ment el istentiszteletre, a tavasz óta azonban már nem járt lent az utcán. A szelleme viszont most is friss, jól emlékszik az egész 20. századra.

1905-ben a dél-bánsági Kevevárán született, édesapja ott volt jegyző. A Duna melletti településről költöztek 1913-ban Temesvárra, hogy a család négy gyermeke színvonalas iskolákban tanulhasson. Itt élte át az első világháborút, és azt, hogy szülőfaluja Szerbiához, Temesvár pedig Romániához került. "Mindannyian sírtunk, hogy elveszett, elveszett Magyarország - idézi fel - de aztán élni kellett tovább."

Fiútestvérei az első világháború utáni hadifogságból Magyarországra mentek haza, ott élték le életüket. Sarolta néni azonban Temesváron maradt. Románul soha nem beszélt jól, de mégis mindig sikerült elhelyezkednie. Irodai munkásként, könyvelőként teremtette meg az egzisztenciáját. 1927-ben alapítója volt a temesvári Református Ifjúsági Egyletnek. A fiatalokat Szabolcska Mihály gyűjtötte maga mellé, és ők kitartottak a lelkészük mellett az Ady Endrével folytatott költői viaskodásában is.

A második világháború idején egy másik költő, Franyó Zoltán szolgálatába állt. Elvállalta, hogy Brassóban szervezi meg a Franyó által szerkesztett Magyar Néplap terjesztését. Ez volt élete nagy kalandja. Megemlíti, mind a Református Ifjúsági Egyletet, mind a Magyar Néplapot magyarsága miatt tiltotta be a román állam. Sarolta néni 1937-ben ment férjhez Mann Endre újságíróhoz. Mint mondja, férje zsidósága miatt nem vállaltak gyermeket. Nem akarták, hogy már születésétől üldözött legyen a kicsi. Aztán 1945-ben el is váltak, mert nem tudta elviselni, hogy a férje kommunista lett. A jó viszony azonban megmaradt közöttük, és a férje korábbi házasságából származó gyermekével is jó kapcsolatot ápolt. A mostohagyermek Majtényi Erik néven vált az erdélyi magyar irodalom egyik ismert képviselőjévé.

Sarolta nénit 1963-ban nyugdíjazták, de 1982-ig dolgozott még, és egy szövetkezeti tollbegyűjtő üzletet vezetett. Hosszúra nyúlt életét azzal magyarázza, hogy soha nem hagyta abba a munkát, nem eresztette el magát. De azt is hozzáteszi: nem ivott, nem cigarettázott, nem járt mulatni. 1989 decemberében ott volt a Tőkés Lászlót védő élőláncban.

1990-ben egy barátnője arra szerette volna rávenni, hogy költözzék hozzá Németországba, de ő elutasította a meghívást, hű maradt Temesvárhoz. Mosolyogva jegyezte meg, a földben is itt szeretne megpihenni.