eur:
404.37
usd:
373.84
bux:
74397.16
2024. október 28. hétfő Simon, Szimonetta

Ismerje meg az öt legmocskosabb választást!

Személyeskedő támadások és minden alapot nélkülöző vádaskodásoktól hangos az amerikai elnökválasztási kampány, amelynek a finisében Barack Obama és John McCain is keményebbre váltott. Sokakat zavar a hangnem - és el sem tudják képzelni, hogy a helyzet máshol sokkal rosszabb. Pedig legalább öt olyan ország van, amelynek a szavazópolgárai tudnának mesélni...

Nigéria

Parlamenti választás, 2007. április

A bűnösök: Olusegun Obasanjo akkor hivatalban lévő elnök, Atiku Abubakar volt alelnök és a jelenlegi államfő, Umaru Musa Yar'Adua

Hol romlott el: Ez a választás meghiúsította a reményt, hogy Afrikai legnépesebb állama utat nyithat a demokratikus reformok felé. Obasanjo elnök, akinek a célját, hogy harmadszor is megszerezze az elnöki posztot, megakadályozta a szenátus, ezúttal a saját alelnökével vette fel a harcot. A két politikus kapcsolata annyira megromlott, hogy a kampányban már beszélő viszonyban sem voltak egymással, az újságírókon keresztül üzengettek a másiknak. "Mondják meg az alelnöknek, hogy egy mocskos csaló" - üzente nyugati újságírók csoportjával Obasanjo, mire válaszul Abubakar arra kérte a riportereket, hogy közöljék a főnökével: nem tudja garantálni, hogy békések lesznek a választások.

Végül Obasanjo elcsalta a választást, hogy biztosítsa szövetségese, Katsina állam kormányzója, Umaru Musa Yar'Adua győzelmét. A rendőrök "segítettek" a polgároknak kitölteni és bedobni a szavazólapot. "Ez a választás semmiképpen nem minősíthető tökéletesnek, de az ember nem is képes a tökéletességre, míg el nem jut Istenhez és az örökkévalóságba" - jegyezte meg filozofikusan Obasanjo.

S mindennek az alja: "Miért kell távoznia Alhaji Umaru Yar"Aduának (a megrögzött hazudozónak, hipokritának és bitorlónak) és a sátáni, korrupt Népi Demokratikus Pártnak" - ezzel a címmel publikált egy könyvet a "Save Nigeria Campaign Organisation", egy független szervezet, amelye az Akció Kongresszus nevű politikai pártot támogatja.

Oroszország

Elnökválasztás, 2008. március

A bűnösök: Vlagyimir Zsirinovszkij, a Liberális Demokrata Párt jelöltje, valamint egy maroknyi kis párt provokátorai

Hol romlott el: Dmitrij Medvegyevet Vlagyimir Putyin távozó elnök választotta ki utódjának, akinek nem jelentett gondot a győzelem. Az előre borítékolható siker sem akadályozta meg a szélsőjobbot abban, hogy bizarr antiszemita kampányt indítson Medvegyev ellen, azzal vádolva az ortodox keresztény politikust, hogy zsidók is vannak a felmenői között. "Medvegyev soha nem tagadta, hogy szimpatizál a judaizmussal" - vádaskodott Nyikolaj Bondarik, a jelentéktelen Orosz Párt vezetője.

Bár Medvegyev kimaradt a sárdobálásból, a másodrendű elnökjelöltek keményen belevetették magukat a kampányba, perekkel fenyegették meg egymást, és néha még ennél is tovább mentek. Az excentrikus, ultranacionalista Vlagyimir Zsirinovszkij például egy kampánygyűlésen rálőtt Medvegyev portréjára, a szinte ismeretlen Andrej Bogdanov szabadkőműves nagymester pedig azért csinált botrány egy tévéstúdióban, mert a vitában nem kapott szót.

S mindennek az alja: "Ez a fickó egy gazember! Nézzen rá! Ez a pasas beteg, tipikus skizofrén! Bármelyik pszichológus megmondaná, hogy a fickó őrült!" - Ezt Zsirinovszkij mondta Bogdanov kampánymenedzserének a február 20-án rendezett televíziós vita során, majd kilökte a férfit a kamerák elől, és ráparancsolt a testőreire, hogy vigyék ki és lőjék le.Ausztria

Parlamenti választás, 2008. szeptember

A bűnös: Heinz-Christian Strache Osztrák Szabadság Pártja (FPÖ)

Hol romlott el: Miután összeomlott a balközép szociáldemokraták és a jobbközép Néppárt "nagykoalíciója", Ausztriában előrehozták a választásokat. Az eredmény mindkét nagy párt számára kiábrándító volt, a szélsőjobb - az FPÖ és az azóta autóbalesetben elhunyt Jörg Haider Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) nevű alakulata - meglepetésre megszerezte a szavazatok 30 százalékát.

Strache eddig soha nem látott mélységekbe süllyedt, pedig az osztrák politikai életben sajnos nem szokatlanok az idegengyűlölő, rasszista megnyilvánulások. Azzal vádolta meg a nagy pártokat, hogy "árulók", amelyek "eladták" Ausztriát a külföldieknek. Azt vetette a szociáldemokraták szemére, hogy politikájuk következtében a bevándorlók könnyebben jutnak szociális bérlakáshoz, mint a született osztrákok. "Ha valaki lakást akar, elég, ha felvesz egy fejkendőt" - jelentette ki, és azt követelte, hogy tiltsák be a muszlim öltözetet, a minaretek építését, és megígérte, hogy megmenti az osztrák lányokat a "bevándorlók hordáinak érintésétől".

S mindennek az alja: "Sok tisztességes ember vándorolt be Ausztriába, ahol integrálódtak a társadalomba: lengyelek, magyarok, horvátok és szerbek is. Mindnyájan európai testvérek vagyunk, mert nem akarjuk az iszlám térhódítását" - jelentette ki Strache szeptember 26-án, bécsi kampányzáróján. Azt is hozzátette, hogy a muszlim öltözetet viselő nők olyanok, mint a "női nindzsák".

Új-Zéland

Parlamenti választás, 2008. november

A bűnösök: Winston Peters, a Munkáspárt és a konzervatívok mellett harmadik erőnek számító Új-Zéland az Első nevű párt vezetője, valamint néhány ügyes hacker

Hol romlott el: A Munkáspárt 1999 óta kormányozza Új-Zélandot, de kevés az esélye arra, hogy egymás után negyedszer is győzni fog. A hatalomváltás esélye miatt soha nem tapasztaltan kemény és éles lett a kampány - és emiatt elsősorban a Peters vezette párt a felelős, amely tagja a kormánykoalíciónak.

Peters a Munkáspártot és a jobbközép Nemzeti Pártot is tűz alatt tartja. Az igazi új-zélandi "találmány" azonban az, hogy a sárdobálás elektronikus.

S mindennek az alja: A munkáspárti szavazók "Google-bombázásának" köszönhetően a honlap új-zélandi oldalán a "clueless" (olyasvalaki, aki nem tudja, mi történik körülötte) szóra való keresés automatikusan a konzervatív pártvezető, John Key honlapjára visz. A konzervatív hívek visszavágtak, emiatt a keresés a "munkáspárti lakájokra" a pártot támogató egyik napilap honlapján köt ki.

Tajvan

Elnökválasztás, 2008. március

A bűnösök: A kormányzó Demokratikus Haladó Párt (DPP) és az ellenzéki Kuomintang (KMT)

Hol romlott el: A választási kampányok Tajvanon hagyományosan igen felfűtöttek, lármás veszekedésekkel tarkítottak. Amikor Csen Suj-pien elnököt az előző választás előtt egy kampánygyűlésen meglőtték, az ellenzék hívei azzal vádolták meg őt, hogy maga szervezte a merényletet, hogy szimpátiát keltsen. Az idei választás előtt egy héttel a Kuomintang hasonló akcióra készült; Vu Po-hsziung pártelnök arra figyelmeztetett, hogy "a DPP-nek 4-500 piszkos trükk van a tarsolyában".

A DPP valóban azzal próbált meg ellenszenvet kelteni az ellenzéki elnökjelölt, Ma Jing-csouval szemben, hogy "szárazföldinek" állították be (így hívják a Kínai Népköztársaságot). Ma tényleg a szárazföldön, Hongkongban született. A feleségét pedig azzal vádolták, hogy egyetemista korában újságot lopott a Harvard könyvtárából. A mocskos kampány azonban nem érte el a kívánt eredményt, mert a KMT jelöltje nagyarányú győzelmet aratott.

S mindennek az alja: A DPP március 15-én rendezett nagygyűlésén már azzal próbált ellenérzést kelteni az oktatási minisztérium volt főtitkára, hogy megvádolta Ma apját: egy sor szeretője volt, és elcsábította a saját nevelt lányát is.

Címlapról ajánljuk
Parragh László: a magyar vállalkozások alapfilozófiája, hogy minél kevesebb külső beavatkozással hagyják őket élni

Parragh László: a magyar vállalkozások alapfilozófiája, hogy minél kevesebb külső beavatkozással hagyják őket élni

A versenyképes vállalkozásoknak olykor ki kell lépniük a komfortzónájukból ahhoz, hogy előnybe kerüljenek a piacon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara elnöke beszélt a Demjén Sándor-program előnyeiről, a vállalkozások problémáiról és a versenyképesség fontosságáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.28. hétfő, 18:00
Oroszi Beatrix
a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×