eur:
394.85
usd:
356.49
bux:
73003.59
2024. szeptember 15. vasárnap Enikő, Melitta

Újra amerikai földön csaphat le az al-Kaida

Az al-Kaida az elkövetkező néhány évben ismét amerikai földön akar majd támadásokat végrehajtani - állítja egy most kiadott biztonsági jelentés. A Bush elnök számára készített anyag szerint a szervezetnek a pakisztáni rejtekhelyein sikerült megerősítenie magát, az iraki akciókkal pedig harcedzett szimpatizánsokra tett szert.

Amerikai biztonsági szakértők szerint az al-Kaida, a libanoni Hezbollah és más, nem muzulmán radikális csoportok folyamatos és folyamatosan kibontakozó fenyegetést jelentenek az Egyesült Államokra az elkövetkező három év során.

Az úgynevezett Nemzetbiztonsági Becslés szerint továbbra is az al-Kaida jelenti a legnagyobb veszélyt, miután annak iraki szervezete azzal fenyegette meg az Egyesült Államokat, hogy amerikai földön hajt végre támadást.

Miközben az iraki al-Kaida világszerte Amerika-ellenes harcra akarja ösztökélni a szunnitákat, a szervezet hagyományos értelemben vett vezetésének sikerült konszolidálnia magát pakisztáni rejtekhelyén, amely az ország elszigetelt törzsi területein található.

Musharraf pakisztáni elnök 10 hónapon át érvényben lévő fegyverszüneti megállapodása az ottani tálib-szimpatizáns törzsekkel lehetőséget teremtett arra, hogy az al-Kaida új kiképzőtáborokat hozzon létre és új kommunikációs csatornákat építsen ki.

A radikálisok azonban az iszlámábádi Vörös Mecset közelmúltbeli ostroma után ismét támadásokat indítottak a pakisztáni kormánykatonák ellen.

A 16 különböző amerikai kémügynökség információi alapján összeállított jelentés szerint Oszama bin Laden Pakisztánban, az afgán határ közelében rejtőzködik a tálib-barát törzsek védelme alatt - úgymond mindenki szeme láttára.

Amerikai elemzők szerint ugyanakkor az esetleges terrortámadások Európát jobban fenyegetik, mint az Egyesült Államokat.

A George Bush elnök iraki politikáját bíráló demokraták szerint a jelentés annak bizonyítéka, hogy az iraki akció elvonja a forrásokat a terror elleni harctól.

Ike Skelton, a Képviselőház Fegyveres Erőkkel foglalkozó bizottságának elnöke szerint a kezdetektől az al-Kaida elleni fellépésre kellett volna koncentrálni Afganisztánban. Joe Biden, elnökjelöltségre pályázó demokrata szenátor szerint pedig az al-Kaida nem volt jelen Irakban a háború előtt.

A biztonsági szolgálatok szerint az iszlámista szélsőségesek mellett a fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportok, az anarchisták és a  radikális állatvédők jelentenek terrorveszélyt az Egyesült Államokban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.16. hétfő, 18:00
Toroczkai László
a Mi Hazánk elnöke, parlamenti frakcióvezetője
Ennyit az elsöprő iráni válaszcsapásról? – Három lehetséges ok, amiért Teherán még nem támadta meg Izraelt

Ennyit az elsöprő iráni válaszcsapásról? – Három lehetséges ok, amiért Teherán még nem támadta meg Izraelt

Július 31-én villámcsapásként érkezett a hír, mely szerint egy robbanásban életét vesztette Iszmail Hanijeh, a Hamász politikai ágának vezetője és a terrorszervezet legbefolyásosabb tagja. A feszültséget tovább fokozta, hogy a detonációra egy teheráni szállodában került sor. Irán azonnal felvonta a bosszút szimbolizáló vörös zászlót, a különféle nyugati hírszerző ügynökségek pedig egész augusztusban arról közöltek híreket, hogy „a következő héten” már biztosan támadás fog indulni Izrael ellen. Az iráni válaszcsapás egyelőre elmaradt, de miért? Itt van három lehetséges magyarázat Teherán tétlenségére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×