eur:
391.92
usd:
359.5
bux:
72390.93
2024. július 16. kedd Valter
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója beszél a CPAC Magyarország kétnapos konzervatív konferencia megnyitóján a Bálna Budapestben 2023. május 4-én. A Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC) a jobboldal egyik legnagyobb nemzetközi tanácskozása.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Szánthó Miklós: nemzetközi szinten is létrejött a centrális politikai erőtér, magyar vezetéssel

A CPAC Hungary egyik következménye, hogy a nemzetközi térben is létrejön a centrális politikai erőtér, a szuverenisták szövetsége a globalistákkal szemben, hogy mindez magyar vezetéssel, magyar környezetben történik, az csak a konyakos meggy a habos torta csúcsán – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a CPAC Hungary fontosságáról, Magyarország szerepéről, a woke és a genderideológia veszélyeiről és az orosz–ukrán háború lezárásának szükségességéről is.

Második alkalommal rendezték meg a konzervatív politikai akció konferencia rendezvényét az Egyesült Államokon kívül itt Budapesten, az CPAC Hungaryt. Konzervatív internacionálét építenek?

Az internacionálé talán azért nem jó szó, mert elég erősen szocialisztikus, kommunista töltete van.

Liberális is volt.

Ez is minősíti azt a szót, de van ehhez köze, nem jár messze a valóságtól. A CPAC Hungarynak az a célja, hogy megvalósítsa a liberálisok rémálmát, a nemzeti erők nemzetközi összefogását. Azért dolgozunk az amerikai és az európai partnereinkkel együtt, hogy a józan ész és az Isten, haza, család hármas egységét valló politikai erők számára, amelyek azért jellemzően a nemzeti, jobboldali, konzervatív erők, hogy legyen olyan nemzetközi fórum, ahol össze tudnak kapcsolódni. Ebben akár szocialista, akár liberális internacionálé, internacionalizmus előrébb jár. Ezek az ideológiák, szerintem, habitusukból kifolyólag sokkal kevésbé kapcsolódnak a nemzeti, a lokális jelleghez és sokkal erősebben nemzetközibbek, születésüknél fogva egész egyszerűen. Ezért sokkal jobban szervezettek is globálisan. Itt a konzervatív oldalnak, a jobboldalnak lemaradása van és még professzionálisabbá kell válnia, de szerintem önmagában az a tény, hogy nemzetközi jobboldalról beszélhetünk, hogy jobboldali erők szövetkeznek a planetáris térben, óriási előrelépés, mert, mondjuk, 15-20 évvel ezelőtt, ha valaki azt mondja, hogy nemzetközi jobboldal, akkor az elég erős ellentmondás lett volna. Ma már szükség van ilyen összeszerveződésre a konzervatív oldalon, teljesen bevett dolog. Ebben óriási szerepe van a CPAC Hungarynak is.

Miért pont Budapest, miért innen indul?

A CPAC maga, a konzervatív politikai akció konferencia amerikai gyökerekkel bír.

Klasszikus amerikai rendezvény.

Ez egy klasszikus amerikai politikai dzsembori, politikai show. A hetvenes évektől a legnagyobb jobboldali összejövetel az Egyesült Államokban, a regnáló republikánus elnök, Ronald Reagantől elkezdve Donald Trumpig mindig megtiszteli jelenlétével, beszédével a kinti rendezvényt. Az elmúlt tizenegynéhány évben elindult a CPAC-nak is a nemzetközisedése, volt CPAC Japánban, Brazíliában, Izraelben, Mexikóban, és amikor mi kapcsolatba léptünk a kinti partnerrel, az Amerikai Konzervatív Unióval, ők már kerestek európai színhelyet, merthogy a tavalyi évig Európában, az USA legfontosabb szövetséges régiójában a világban, nem volt CPAC, nem találtak neki helyszínt és nem találtak partnert.

Bocsánat, helyszínt azért könnyebb találni. Olyan kormányt, vagy elég masszív politikai erőt nem találtak, amelyik azt mondja, hogy ez nekem való?

Egy ilyen nagyságrendű, több ezer embert, több száz külföldi vendéget megmozgató rendezvényhez, mint amilyen a CPAC Hungary is volt, kell egy olyan politikai környezet, amely otthonául tud szolgálni a szó szoros és átvitt értelmében egy ilyen rendezvénynek. Legyünk őszinték, Berlin vagy Párizs nem tudná ezt megcsinálni, mert ahogy látjuk, ott bármiféle nagyobb politikai rendezvény van, utcai anarchiába torkollik. Nagyon sok nyugat-európai országban már nincs olyan a biztonság, nincs olyan a politikai környezet. Ezért mondta, például az Amerikai Konzervatív Unió vezetője, Matt Schlapp nem olyan régen, hogy ők vállalták azt, hogy átutazzák a fél világot, mert Magyarországon a magyar jobboldal teremtett olyan couleur locale-t, olyan helyi színezetet, amely alkalmas arra, hogy egy ekkora jobboldali dzsemborit vendégül lásson. Ezért ‒ és nem álszerénység, amit mondok ‒ hangsúlyozom azt, hogy ez a CPAC Hungary óriási sikere nem az Alapjogokért Központ érdeme, ez az egész magyar jobboldali közösségnek az érdeme.

Ez valaminek a kikristályosodási pontja? Most innen, Budapestről – ez már a második, amit itt megcsináltak – kezd majd terjedni ez a gondolat Európában?

A CPAC, a CPAC Hungary nem egy szervezet, egy platform, egy fórum, egy találkozási lehetőség a világ jobboldali vezetői, politikusok, pártvezetők, döntéshozók, influenszerek, újságírók, kutatók, elemzők, kutatóintézeti vezetők számára, hogy együtt legyenek. Van egy magyar szólásmondás, hogy azért vagyunk együtt, hogy ne legyünk széjjel, ez ebben az esetben igaz. Azt kell látni, hogy a liberális meg a baloldali network, nemcsak az intézményrendszerénél fogva erős a világban, nemcsak azért erős, mert magát, mondjuk a fizikai infrastruktúrát, a különböző kutatóintézeteket, úgynevezett NGO-kat, emberi jogvédő szervezeteket, emberi-jogi fundamentalista nemzetközi szerveződéseket régóta építi, hanem van közöttük egy nagyon élő, személyes kapcsolat, ami szerintem – emberekből vagyunk – igazából a politikai építkezésnél a legfontosabb. Nagyon fontos az, hogy mi történik a színpadon, nagyon fontos a kommunikáció, nagyon fontos a sajtó- és médiakép, de annak is felbecsülhetetlen értéke van, hogy a különböző országok politikai döntéshozói elitjei között van-e személyes nexus, van-e élő kapcsolat, beszélő viszony, vagy a beszélő viszonyon is túlnyúló baráti viszony, vagy csak e-maileznek meg SMS-t váltanak. A CPAC Hungary egyik legnagyobb hozadéka az, hogy ide, Budapestre érkezik a világ minden tájáról a jobboldali konzervatív vezetők garmadája, miniszterelnökök, volt miniszterelnökök, amerikai kongresszusi képviselők, lehetséges amerikai alelnökjelöltek. Összegyűlnek és kialakul egy élő kapcsolati háló, ami túlnyúlik a formalitáson. Elindul egy jó értelemben vett hálózatosodás, és a jobboldalnak, szerintem, erre van szüksége, mert az az értékrendszer, amelyet a konzervatívok a maguk országaiban magukénak vallanak, az Isten, haza, család hármas egysége, de ezen is túllépek, a józan ész és a teremtett természetes rend, globális támadás alatt áll a balliberális erők részéről. Csak úgy tudjuk ezeket az értékeket megvédeni, ha a konzervatív oldal, a jobboldal is, a józan ész erői is összeszerveződnek nemzetközi szinten. Picit köszönetet mondhatunk a woke meg genderőrületnek, mert annyira túltolják a bringát, hogy nagyon sok, eddig valóban csak a helyi ügyekkel foglalkozó jobboldali konzervatív politikus, akár hétköznapi dolgozó ember döbben rá arra, hogy azt az életmódot, amit szeret és amiben szeretne élni, átfogó támadás éri. Erre csak úgy tudunk válaszolni, ha mi is nemzetközi szinten szervezzük meg magunkat. Most már arról van szó, pont ez a CPAC Hungarynak az egyik következménye, hogy a nemzetközi térben is létrejön a centrális politikai erőtér, a szuverenistáknak a szövetsége a globalistákkal szemben. S hogy mindez magyar vezetéssel, magyar környezetben történik, az csak a konyakosmeggy a habostorta csúcsán.

A centrális politikai erőtér a mi fogalmunk, Orbán Viktor használja arra, hogy a fontos dolgok egy helyen dőlnek el. Jelentős erők nincsenek tőle se jobbra, se balra. Ez létrejöhet nemzetközi szinten?

A centrális politikai erőtér azt jelenti az én felfogásom szerint, hogy az aktuális politikai állásponttól, pártállásponttól függetlenül létrejön egy olyan politikai szövetség, ami az életünket érintő legfontosabb kérdésekben egyetért, és ez adott esetben háttérbe szorít olyan korábbi törésvonalakat, amelyek fontosak voltak vagy amelyeket fontosnak hittünk. Magyarországon valóban megvalósult ez a centrális politikai erőtér, amely korábban meglévő ideológiai megosztottságot felülíró egységet teremtett a választópolgárok között, tehát a tömegekben. Van egy új törésvonal szerintem a nemzetközi politikai térben, arról szól, hogy ki szuverenista, ki az, aki a nemzeti identitást, a nemzeti történelmet és az állami szuverenitást meg akarja óvni és ki az, aki a jövőt valamiféle globalista szerveződések által irányítottként fogja fel, ki az, aki azt pártolja, hogy hagyjuk hátra a nemzeti, helyi szerveződési szinteket és a döntéshozatalt, az igazi döntéshozatalt vigyük fel szupranacionális, föderális vagy globális szintre. Szerintem ez az új törésvonal, ami a világban van, és ebben tudott szerintem újat felmutatni a CPAC Hungary. Láthatóvá tenni, hogy kialakult egy olyan szövetség, egy olyan koalíció itt, Budapesten, ezen a rendezvényen, ami igazából kontinenseken át és pillanatnyi pártpolitikai hovatartozásokat felülíró módon szövetséget teremtett a szuverenista erők között a globalistákkal szemben. Egy nevében és tartalmában is konzervatív rendezvényen, amelyet az Isten, haza, család hármas egységének védelméért hoztunk ide, Budapestre, együtt van, felszólal és ugyanezeket az értékeket védi meg a legnagyobb két jobboldali európai pártcsalád, az Identitás és Demokráciának és az Európai Konzervatívok és Reformistáknak a vezetője. Ez a jobboldali kezdőpont elindul és tart formálisan az európai szocialisták pártcsaládjához, a grúz miniszterelnökön, Irakli Garibasvilin át, aki szintén felszólalt a rendezvényen és szintén az Isten, haza, család hármas egységét vette védelmébe, és tart egészen Andrej Babišig, aki annak a cseh ANO pártnak a vezetője, amely formálisan az európai liberális Renew Europe-nak a tagja. Azt kell mondanom, hogy nemzetközi szinten is létrejött a centrális politikai erőtér, magyar vezetéssel magyar szervezésben. Bár formálisan, nevükben lehet, hogy különböző pártcsaládok, különböző ideológiák vannak, de még mindig ezek a vezetők bírnak józan ésszel Európában és a világon. Látják azt, hogy a politikai korrektség, a woke-izmus, a kritikai fajelmélet, bárhogyan nevezzük ezt a liberális őrületet, olyan fenyegetést jelent az életünkre nézve, azokra az értékkategóriákra nézve, amelyeken a nyugati életmód alapszik, hogy ezeknek a védelme érdekében össze kell fogni.

Célja ennek a rendezvénynek, hogy a pártcsaládokon átívelő egyetértés valahol a politika mindennapjaiban, például a pártcsaládokban leképeződjön, és, mondjuk, létrejöjjön egy józan ész koalíció az Európai Parlamentben, amiben benne vannak a szocialisták meg benne vannak a konzervatívok is?

A közvetlen és konkrét pártpolitikai építkezést meghagynám a politikusoknak. Szerintem bizonyos tekintetben nem is ez a lényeg, bár hogy egy európai parlamenti választáson mely lista hány százalékot, hány szavazatot kap és milyen képviselő-csoporti többség alakulna ki, természetesen nagyon fontos. De van egy közép- és hosszú távú cél, ez a hálózatosodás konzervatív vagy jobboldalon, de talán valóban érdemes lenne a józan ész erőinek oldalát használni elnevezésként. Sokkal szélesebb környezetet ölel fel, valóban a pártokat, pártcsaládokat, de az újságírókat, a kutatóintézeteket, akár jogvédő szervezeteket, minden olyan politikai aktort, aki vagy a pártpolitikai arénán belül működik vagy a döntéshozatal környékén van. Nagyon lényeges az, hogy ezek is lehetőséget biztosítanak arra, hogy mélyebben megértessük például azt, hogy Magyarországnak miért a béke az álláspontja az ukrajnai háború kapcsán. És ha létrejönnek ezek a kontinenseket meg pártpolitikai megosztottságokat felülíró szövetségek, azok közép- meg hosszú távon rendkívül sok gyümölcsöt tudnak hozni. Lehet, hogy logójában nem lesz európai pártegyesülés vagy valamifajta új internacionálé mozgalom, ez amúgy, zárójelben teszem hozzá, nem cél, de az igen, hogy a jobboldal erői ismerjék egymást, tudják egymás álláspontját, ezáltal nem megvezethetők balliberális fake news rágalomhadjáratok által és kialakulnak olyan közös pontok, amelyekben együtt mozognak, amelyekben egységes álláspontot képviselnek. Ez a legnagyobb hozadéka ennek az egész dolognak.

Említette az újságírókat, Matt Schlapp a nyitó előadásában elmesélte büszkén, hogy öntől azt tanulta, hogy meg kell mondani, hogy ki az újságíró, és aki szerinte nem újságíró, azt nem is kell ide beengedni. Ez hasznos módszer? Hogy fog a másik oldal értesülni, pedig hátha megtetszik neki is?

Tegyünk akkor itt több zárójelet. Az egyik az az, hogy tetszik, nem tetszik. A posztmodern nyilvánosság kettévált. A mai nyilvánosság nemcsak Magyarországon, Európában, az egész világon kettévált. Ezen nyilvánosságok között igazából nagyon átjárás vagy párbeszéd nincs. Hogy ez most jó vagy rossz, abba ne menjünk bele, a tényt rögzítettem. Én ebben nagyobb felelősséget a balliberális oldalon látok, mert ők voltak azok, akik levetkőzték eredeti újságíró mivoltukat és elkezdték átvenni a zsűri szerepét és osztogatni a bélyegeket arról, hogy ki független, ki nem független, ki szakértő, ki nem szakértő, ki újságíró, ki nem újságíró. A nap végén valahogy mindig kiderült, hogy a szakértő újságíró meg a független kitételeket csak liberális meggyőződésű vagy baloldali meggyőződésű politikusok, emberek, zsurnaliszták kaphatják, mindenki más, az politikailag elfogult, hozzá nem értő és fake news gyáros. Ez az alaphelyzet. Most az, hogy ki kit minősít újságírónak és akit nem minősít annak, azt a saját rendezvényére nem engedi be, én ezen a vitán túllépnék. Azt a baloldali sirámot, hogy állítólag több baloldali újságíró ki lett tiltva a CPAC-ról…

A Guardian bejutott, csak utána kivezették saját elmesélése szerint.

Akkor egy újabb zárójel. A CPAC Hungaryn 140 újságíró volt jelen. Újságírói regisztrációt az kap, aki újságíróként regisztrál és kap erről visszaigazolást. Aki nem kap erről visszaigazolást, az nem jöhet be. Beszökni, szerintem, nem illendő dolog.

Ő nem kapott egyébként, ezt le is írja.

Visszaigazolást nem kapott a regisztrációról. Picit olyan az egész szituáció, mint amikor a gimis osztály egy része nem jut be egy házibuliba, és akkor nagyon frusztráltak, és elindul egy tinik közötti pletykálkodás meg ármánykodás, hogy őket miért nem hívták meg a jó fej srácok a buliba. Ez azt hiszem, az amerikai gimis filmeknek a szokásos dramaturgiája és viccfaktora.

Óriási problémák vannak ebből.

A CPAC Hungaryra, aki újságíró és tudósítani szeretne, az bejöhet és be is jön. Aki nem újságíró, hanem politikai aktivista és újságíróként szeretne bejönni, elég erős kérdések merülnek fel, hogy miért újságíróként jelentkezett. De hadd mondjak egy konkrétabb példát. Volt egy hölgy, aki jelentkezett újságíróként és utána természetesen mindenféle kritikaáradat volt a részéről, hogy milyen gyűlölködő fasiszta rendezvény a CPAC Hungary, satöbbi, majd kiderült, hogy ő az MSZP sajtótagozatának volt elnökhelyettese. Nekem mindig kicsit fura érzésem van a címkézés kapcsán, meg hogy a független objektív sajtót a jobboldal nem engedi be a rendezvényére. Akkor valljanak színt. Ne az legyen, hogy újságírókat nem engedtek be, hogyne engedtek volna be újságírókat! Ha úgy jelentkezik, hogy csókolom, én baloldali politikai aktivista vagyok, az egy másik tészta.

Politikai aktivista ne menjen a másik rendezvényére.

Nézze, ha ön házibulit szervez, akkor a vendéglistáról szerintem ön dönt, de akkor ez egy másik helyzet. Az alapvető probléma mindig a sumákolás. Szerintem az a választóknak a megvezetése és a demokratikus közbeszéd és nyilvánosság érdekeivel szemben megy, hogy a balliberális oldal megmondóemberei, újságírói, politikusai folyamatosan megpróbálják elkendőzni a saját politikai hovatartozásukat és az ideológiai krédójukat semlegesnek, neutrálisnak, függetlennek, objektívnek, szakértőnek írják le. Rákosista módszerrel a másik oldalt vádolják meg politikai elfogultsággal, azt a benyomást keltve a befogadóban, a hírfogyasztóban, hogy itt vannak ők, az angolkisasszonyoknál nevelkedett szűzlányok, akik semmi rosszat nem akarnak, a másik csúnya oldal, az a politikailag elfogult, az a jobboldal. Miközben ez nem így van. A jobboldal, az Alapjogokért Központ és a CPAC Hungary is büszkén vállalja, hogy jobboldali, konzervatív értékrendet vall és az Isten, haza, család hármas egységének védelme, valamint a szuverenitás védelme érdekében teszi, amit tesz. Teljesen más lenne a leányzó fekvése, ha a túloldal is azt mondaná, hogy jó napot kívánok, igen, mi azért küzdünk, hogy Európai Egyesült Államok legyen, hogy a magyar államiság megszűnjön, hogy a magyar nemzeti öntudat megszűnjön, hogy két nem helyett 78 regisztrált gender közül lehessen választani a magyaroknak. Ha kijönnének a napfényre és ezt így elmondanák, akkor más lenne az egész politikai vita lényege.

A gender meg a woke miért ennyire érdekes a konzervatív oldalnak?

A woke-ot olyan elmebajként tudnám leírni, amelynek leírására vagy lefordítására a magyar nyelv sem képes. Ez valamiféle olyasmi a liberálisok definíciója szerint, hogy a társadalmi igazságtalanságok és az úgynevezett strukturális társadalmi elnyomás ellen indított felszabadító harc. Azt jelenti, hogy felébredtnek, ébernek lenni, csak Magyarországon ez az éberség, elvtársak, éberség, ez más, bár ugyanúgy kommunista szemléletű kifejezés. De ahogy a miniszterelnök is utalt erre, igazából ezek ugyanannak a liberális agymosásnak a különböző kifejeződései, akár a woke, akár a genderideológia, akár a kritikai fajelmélet, akár a politikai korrektség, ezek igazából mind ugyanarról szólnak. Az eszmei vagy ideológiai háttere az az, hogy minden, ami létezik a világon, társadalmi konstrukció. Igazából minden relatív, minden viszonylagos, nincsenek értékek, az értékek között nincs hierarchia és igazából ennek következményeképpen minden mindennel egyenlő, totális egyenlőségre van szükség. Ha ezeket az ember összerakja, egy olyan világot kapunk, aminek az a gyakorlati tünete, hogy mivel minden társadalmi konstrukció, ezért azokat az ember dekonstruálni is tudja. A nemiség is pusztán egy társadalmi konstrukció ebben a felfogásban, ezért ha valaki a következő reggel nőként identifikálja magát, miközben férfi, az lehet, hiszen eddig csak egy társadalmi elnyomásnak, egy társadalmi konstrukciónak volt az áldozata, amely őt férfiként determinálta és ebből ki kell törni. Valójában nincs igazság, nincs olyan, hogy van valami transzcendens, amelynél megtalálható a végső igazság, hanem mindenkinek megvan a maga igazsága, minden relatív és mivelhogy minden relatív, nincsenek értékhierarchiák, nincs egymás alá-fölé rendeltsége a különböző életviszonyoknak, élethelyzeteknek, értékkategóriáknak. Ezért természetesen minden létező beállítottságnak, minden létező habitusnak egyenlőnek kell lennie.

A jelenségek megítélésében is eltér az önök nézőpontja? Tehát nem léteznek társadalmi igazságtalanságok, egyenlőtlenségek és nincs olyan, hogy valaki egyszer csak úgy ébred, hogy nőnek vagy férfinak érzi magát, pedig nem úgy született? Nehéz elvitatni az érzést bárkitől, mert az magában benne van.

Ennek a gondolatiságnak az alapja az, hogy minden társadalmi konstrukció. Ezzel nem értek egyet, mert a világot a Jóisten teremtette, férfinak és nőnek teremtette őket, így szól a Biblia. Mindebből fakadóan az az elképzelés, hogy minden ember által teremtett és minden az ember által ekképpen megváltoztatható, szerintem tévútra visz, mert az ember önistenülésének a veszélyével fenyeget, ami szerintem egy óriási nagy hübrisz, egy óriási nagy hiba és gőg. Az pedig, hogy vannak társadalmi igazságtalanságok vagy egyenlőtlenségek, természetesen nem vitatható, itt nem erről szól a vita. Arról szól a vita, hogy ezek az egyenlőtlenségek vagy igazságtalanságnak tételezett helyzetek a valóságnak a részei és mindig is a részei voltak, mert egész egyszerűen ilyen a világunk, ugyanis volt egy bűnbeesés, amely által az ember gyarlóvá és bűnössé vált és persze megváltást nyerhet a Jézus Krisztusban való hite által. Ezek tompításán és ballanszírozásán, egyensúlyozásán dolgoznunk kell, de tudnunk kell, hogy hol van a józan ész határa. És van egy nagyon fontos kategória szerintem, a józan ész, ami a CPAC Hungaryt, meg a jobboldali összeszerveződést is vezérli, tudnunk kell, hogy hol vannak a határok, csak egy példát mondok, a feminizmus meg a női jogokért folytatott harc, szerintem helyes, üdvös és pozitív folyamat volt, ami oda vezetett, hogy ma természetesen férfi és nő egyenjogú szövetségesek.

Csak, mondjuk, más munkabért kapnak. De, mondjuk, szavazhatnak, sok mindenben egyenjogúak, sok mindenben nem.

Szerintem ma azt állítani, hogy a nyugati civilizációban nő és férfi ne egyenlő esélyekkel indulna az életben, nehéz. Vannak olyan természetes elhatárolások, például, amivel az Európai Parlamentnek a különböző határozatai ellentétes álláspontot fejtenek ki, hogy csak a nő szülhet. Az Európai Parlament szerint a férfiaknak is meg kell adni a jogot a szüléshez, de azért még egyelőre a Föld közel 8 milliárd lakosából 8 milliárdot nők szültek. De csak visszatérve az alapvető distinkcióra, itt a problematika abban van, hogy ez a felszabadításmánia, ami a progressziót, a szocialisztikus gondolkodást jellemzi, valójában nem valamiért van, nem az igazságtalanságok ellen van, hanem valójában az az egész mozgalomnak, az egész ideológiának a belső lényege. Mindig kell találni egy olyan társadalmi csoportot, egy olyan társadalmi helyzetet, egy olyan vélelmezett igazságtalanságot, amelynek a nyomása alól fel kell szabadítani az embert vagy azt a társadalmi csoportot, amelyet lehet, hogy éppen tegnap fedeztek fel vagy találtak ki. Minden emberi vágyból emberi jogot kell formálni és ebből fakad az, hogy például a nőjogi mozgalomból radikális feminizmus lett, a radikális feminizmusból elindult szerintem már a hatvanas években is nagyon káros szexuális forradalom, amely a homoszexuális jogokért folytatott küzdelmen keresztül ma a genderideológiába torkollott, és ne legyen kétség, hogy a következő lépcső a pedofília relativizálása lesz, mert egész egyszerűen a folyamatos felszabadításmánia logikájából következik, ha majd elérik ‒ Nyugaton már sok helyütt így van ‒, hogy valóban hetvenvalahány gender lesz hivatalos és kiskorúaknak is bármikor elérhető lesz a nemátalakító műtét meg a hormonterápiás kezelés, akkor ha azt mondanák, hogy gyerekek, elértük a célunkat, vége van, győztünk, akkor meghalna maga a mozgalom, mert a lényeg az, hogy fel kell szabadítani valakiket. És abból a mondásból, hogy love is love, szeretet az szeretet, a szerelem, az szerelem, attól a mondástól az, hogy a gyerekek szeretete, a pedofília is csak a szeretetnek egy típusa, annyira nem áll messze. És erre már láttunk tendenciákat és kísérleteket. De visszatérve a központi témánkra, többek között ez is része annak a woke-őrületnek, annak a liberális vírusnak és a vírus különböző mutációinak, amely vírusfertőzés ellen az oltóanyagot a jobboldal nemzetközi együttműködésének kell kikísérleteznie és legyártania, és erre a CPAC Hungary lehet akár a gyógyszergyár és a gyógyszertár.

Van a konzervatívoknak egy olyan listája, amelyik megmondja, hogy melyik emberi vágyból lehet jog és melyikből nem lehet semmiképpen jog? A jogokat az emberek kiküzdeni szokták. Egy csomó mai jogról senki nem gondolta még száz évvel ezelőtt, vagy vágyról, hogy jog lesz. Női szavazati jog? Senki nem gondolta. Ma természetesnek hisszük. Szóval hol van a határ önök szerint?

Szerintem hatalmas különbség van ideológiák meg világnézet, habitus között. A liberalizmus, a progresszió, a szocializmus, azok tipikusan ideológiák. Dogmatikusan gondolkodnak, egy zárt rendszerben, ezért is vezetnek általában ezek a szocialista tendenciák akár nemzeti, akár nemzetközi szocializmusról beszélünk totalitárius rendszerekhez és egyre inkább ezt látni a liberalizmus esetében is, mert a forradalom felfalja gyermekeit. A folyamatos egyenlőségmánia, viszonylagossá tétel, emberi jogi fundamentalizmus jegyében már nem elégednek meg azzal, hogy minden legyen mindennel egyenlő. Azt, aki ezeket a törekvéseket tagadja, azzal szembeszegül, azt el akarják hallgattatni, az már gyűlöletbűncselekményt követ el, azt ki kell tenni a munkahelyéről, el kell távolítani az egyetemi katedráról és még hosszasan tudnám sorolni az új típusú, még talán inkább soft eszközökkel operáló liberális ármánykodásnak a tüneteit, ami a Nyugatot már nagyon-nagyon sok helyütt jellemzi. Két sarokpont van, az egyik a józan paraszti ész, a másik pedig a teremtett természetes rend védelme. Persze, lehet mindent relativizálni, lehet mindig egy-egy olyan kivételes esetet hozni, amelyből utána megpróbálunk valami generális szabályt alkotni annak jegyében, hogy senkit nem szabad diszkriminálni. Például valaki egyik nap azt mondja, hogy ő nonbináris agender, utána aszexuális genderfluid, majd harmadik nap pánszexuális, utána interszexuális, majd queer, most ez lehet, hogy viccesnek hangzik, de ezek a „hivatalos” részei az LMBTQAPI megjelölésnek, amely alatt valaha a homoszexuálisokat értették. Azt hiszem, hogy mindenki érzi, hogy hol van az a pont, amikor azt mondjuk, hogy az esélyegyenlőség, az indulási helyzetnek az egyenlősége jár és garantálandó, akár még állami eszközökkel, és hol van az a pont, amikor már a természetes világunkat és a teremtett rendet, vagy a gyermekeknek az erkölcsi fejlődését romboljuk. Az, hogy a homoszexuális aktust a nyugati büntetőtörvénykönyvek már nem kriminalizálják, teljesen normális dolog. Az viszont, hogy ennek a szexuális forradalomnak az örvén belefutunk a genderpropagandába és a genderpropagandát be akarják vinni az iskolákba és az óvodákba, kisgyerekeknek transzvesztitának öltözött férfiak táncolnak és mesélnek arról, hogy milyen gyönyörű dolog a nemváltás, és ha egy kisfiú kislány szeretne lenni, akkor ő bátran tegye, mert ezzel tudja magát megélni és megvalósítani, azt én végtelenül károsnak érzem és elutasítom. Az egész sztoriban az az érdekes, hogy ezeket a tendenciákat Brazíliavárostól elkezdve Washingtonon át Berlinben, Rómában, Párizsban, Budapesten érzékelik, a liberális politikai akciók bumeránghatásaként, többek között ez az, ami össze tudja hozni a konzervatívokat, a jobboldaliakat, de mondom, inkább a józan ész erőit. Érdekes módon mindenki tapasztalja, hogy válasszanak el minket akár óceánok, meg több ezer, több tízezer kilométer, ugyanaz a liberális hálózat, ugyanazokkal a progresszív elmebajokkal próbálja meg ledönteni a teremtett természetes rend által megalkotott életnek az alapfundamentumait Amerikában is, Európában is, Dél-Amerikában is. Nem hiába van az, hogy az amerikai politikai életben is az egyik legkiemeltebb téma az, hogy a szülőknek van-e joguk beleszólni a gyermekük szexuális felvilágosításába és szexuális nevelésébe. Sajnos az USA több tagállamában olyan törvényeket fogadnak el a demokrata többségű törvényhozások, amelyek kiemelik a családból, a vér szerinti szülőktől azon gyerekeket, akiket megfertőztek a genderpropagandával az iskolában. Hazamenve azt mondja egy kisfiú apunak, anyunak, hogy ő holnaptól kislány szeretne lenni, a szülő, szerintem joggal, azt mondja, hogy édes fiam, verd ki ezt a marhaságot a fejedből, és kijön a gyámhatóság és kiemeli a gyereket a szülők elnyomása alól.

Olyan számosságúnak tapasztalják az ilyen eseteket, amikről most beszélt, hogy erre érdemes politikai választ adni?

Itt nem pusztán a számosságról van szó, hanem hogy azzal szembesülünk, hogy ez a csendes eső taktikája, igazából észrevétlenül, tudat alatt, de egyre és egyre beljebb hatol az életünkbe. A gender kérdésben először csak legyen egy ilyen kis szivárványos érzékenyítés, hogy elfogadóbbakká, toleránsabbá váljunk. Utána következik az, hogy akkor mégis kellene gendersemleges mosdó, mert vannak olyanok, akik az érzékenyítés következtében sem fiúnak, sem lánynak nem gondolják magukat. Utána az érzékenyítés eljut odáig, hogy úgy tűnik, minthogyha valós társadalmi igény volna erre, akkor megjelenik a politika szintjén, a jogalkotás szintjén. Először persze csak arról beszélnek, hogy legyen az azonosnemű párok számára is a házasság garantálva, utána jön a gyermek-örökbefogadás, utána alkossunk olyan törvényt, ami több típusú gendert is elismer, lásd Ausztria vagy Németország. Németországban az a helyzet, hogy minden évben joga van az embernek ahhoz, hogy újradefiniáltassa magát férfiként vagy nőként. Szerintem, abszurd és szürreális, hogy ilyen esetekről beszélünk Nyugat-Európában. Kétségünk ne legyen, a Magyarország ellen indított különböző európai uniós eljárások ezekhez az értékvitákhoz, a migrációhoz, a genderhez és most a magyar békepárti állásponthoz kapcsolódó nézeteltérésekből fakadnak. A Sargentini-jelentésnek egyik kiemelt pontja volt, hogy Magyarország ellen azért indul jogállamisági eljárás, mert a magyar alkotmány a házasságot egy férfi és egy nő szövetségeként fogalmazza meg. Ez az Európai Parlament többsége szemében jogállamiság-ellenes kitétel, és ezért szükség volt a 7. cikkely szerinti eljárás megindítására. Két évvel ezelőtt, amikor már aláírásra készen állt az EU-s magyar megállapodás a helyreállítási alap forrásairól és fixálva volt, hogy Ursula von der Leyen mikor jön ide, de a magyar parlament elfogadta a gyermekvédelmi törvényt, hirtelen elmaradt az utazása és az aláírás. Teljesen nyilvánvalóvá vált az, hogy valójában ez az uniós boszorkányüldözés azért történt, mert a magyar parlament többsége, utána egy népszavazáson megerősítve, kitiltotta a genderpropagandát az iskolából és az óvodákból.

Ezt ők homofób törvénynek nevezik és nem látszanak közeledni az álláspontok. Úgy tűnik, hogy ez értelmezés kérdése.

Ezt mondják a liberálisok. Nagyon határozott álláspontom van, és van egy nagyon fontos szabály, amit a tavalyi CPAC Hungaryn mondott el a miniszterelnök, hogy nem szabad a liberálisok játékszabályai szerint politizálni és játszani. Azt mondani erre az ügyre, hogy különböző értelmezések vannak? Nincsenek különböző értelmezések. A gyermekeket meg kell óvni ettől az elmebajtól, mert világos, hogy egy idő után, miután sokat vitázunk erről, sokat beszélgetünk erről, már-már úgy tűnik, hogy igazából azok a dolgok, amiket itt LMBTQ, woke, kritikai fajelmélet meg egyéb címkékkel illetünk, mivel sokat beszélünk ezekről, a közbeszéd részévé válnak, valahol normális dolgok, valahogy már megszokottá válnak, de nem.

Van más módunk, minthogy sokat beszélni róla?

Magyarországra azért mérgesek, mert Magyarország nem engedi be ezt az elmebajt az országba, amely a nyugati demokráciaexportnak egy elég erős része, sőt, aktívan jogalkotással és a politikai, társadalmi környezetnek a formálásával, egyféle visszaérzékenyítéssel is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar társadalom továbbra is a józan ész és a teremtett természetes rend talaján álljon. Magyarországon 1990 óta egyszer sem szavaztak annyian egy irányba, 3,6-3,7 millióan, mint a 2022-es gyermekvédelmi népszavazásnál, amikor nemet mondtak a genderideológiára. A Fidesz táborán bőven túlnyúló eredményt hozott az ugyanaznap tartott gyermekvédelmi népszavazás. Azt mondani egy ilyen ügyben, a gyermekvédelem ügyében, hogy innen is lehet nézni, meg onnan is lehet nézni, meg ez végül is homofób, mert a gyermekeknek nem engedi meg azt, hogy a szexuális irányultságok szélesebb tárházával megismerkedjenek, mert végül is ez csak tudás, ez csak információ, ez csak érzékenyítés, szerintem teljes mértékben elutasítandó. Mondom még egyszer, azért, mert az eddigi progresszív logikai rendszerből, hogy mindig valakiket fel kell szabadítani a társadalmi struktúrák elnyomása alól, teljesen világos, a következő lépés, az a pedofília lesz. Ez már elkezdődött Nyugaton is, Magyarországon is, a Magyar Narancsban, baloldali újságokban számtalan olyan cikk, írás jelent meg, hogy a pedofil is ember. A különböző balliberális blogokon mindig van egy-két olyan tartalom, ami arról szól, hogy pedofilok börtönben vannak és ott milyen rossz nekik, ők is szenvednek, mert ők is igazából a saját vágyaiknak az áldozatai, elindult ez a csendes esőnek hívott érzékenyítés. De ha ennek nem szabunk, nem parancsolunk megálljt, ha nem nyilvánítjuk ki azt, hogy eddig és ne tovább, akkor a következő lépés az érzékenyítésben az lesz, hogy öt-tíz év múlva az lesz a közbeszédnek a teljesen természetes tárgya, hogy most, aki gyerekeket molesztál, az valójában normális-e vagy sem. És azt büntetni, homofóbia-e vagy sem.

Kiben látja a jövőt az amerikai politikában? Donald Trump volt elnök perek sorozatával néz szembe, most éppen egy 30 évvel ezelőtti szexuális erőszak ügyében kell fizetnie polgári eljárásban. Ki ott a jövő most, ön szerint?

Joe Biden nem hiszem.

Ő már bejelentette, hogy indul.

Igen bejelentette, ettől függetlenül nem hiszem, hogy ő lenne a jövő.

Donald Trump is bejelentette.

Én óriási harcra számítok és pontosan azért, mert ezek a liberális részről ideológiai, konzervatív részről világnézeti meghatározottságok Amerikában is ilyen konfliktusokhoz és problémákhoz vezetnek. Én azt látom, hogy Donald Trump nagyon jó eséllyel fog tudni indulni a jövő évi választásokon, annál is inkább, mert előbb-utóbb Amerikában is realizálni fogják azt, hogy valójában, aki az ukrajnai konfliktus kapcsán a transzatlanti, illetve az európai érdekeket és a nyugati érdekeket védi, az a béke álláspontján van.

A béke álláspontja az, hogy megnevezni Oroszországot mint a háború felelősét. Ezt a CPAC Hungaryn többen is megtették, de ez csak egy állítás. Hogy lehet megállítani a háborút? Erről van-e világos elképzelésük? Donald Trumpban látják a lehetőséget, ezt elmondták.

A CPAC Hungary arra is nagyon jó alkalom volt, hogy megértessük a magyar békepárti álláspont lényegét. Bár nyilvánvalóan a magyar érdekből indul ki és oda tér vissza, alapvetően, ha jobban belegondolunk, nagyon is illeszkedik a Nyugat geostratégiájába. Azért, mert alapvetően szerintem az USA-nak, Európának meg pláne az az érdeke, hogy az eurázsiai nagy kontinensen egyensúlyi vagy egyensúlyközeli állapot legyen. Nagyjából ez a globális béke garanciája. Az orosz agresszió miatti háborúnak – szerintem mi, magyarok a legjobban tudjuk, hogy milyen borzalmas orosz agresszió áldozatának lenni – a hatásait, a szélességét és a mélységét sajnos nagyon rossz irányba tolta el a rá adott nyugati szankciós válasz, és ez az egész háborús pszichózis, ami a nyugati eliteket a hatalmába kerítette. Ezek most oda vezetnek, hogy Európa gazdasága, politikai, geostratégiai súlya iszonyatosan csökkenőben van. Megkérdőjeleződik Európa fontossága mindenféle szempontból, de leginkább az európai gazdaság lejtmenetbe kerülése az, ami rémisztő. Volt eddig egy olyan felállás: nagyon modern európai technikai tudás és ipari termelés olcsó orosz energiára alapozva. Most azáltal, hogy Európát megpróbálják leválasztani egy az egyben az orosz nyersanyagokról, ezt megszenvedi az európai gazdaság, ráadásul a szankciók következtében egyre inkább nyomjuk bele Moszkvát Kína ölelő karjaiba. Ezáltal fel fog borulni ez az eurázsiai egyensúly vagy egyensúlyközeli helyzet, lesz egy gyenge Európa, amely, mivel Európa az USA legfontosabb szövetségese a világon, szerintem az USA-nak sem jó. Létrejöhet a nagy kontinens túloldalán egy olyan orosz–kínai tengely, ami nagyon súlyos kihívást fog jelenteni a nyugati transzatlanti szövetséges rendszerre, és ezt az egészet még rosszabb irányba tolja az, hogy valaki folyamatosan háborúról beszél, a háború finanszírozásáról beszél és arról, hogy több fegyvert, több repülőt, több tankot kellene szállítani az ukránoknak. Ebben az egészben igazából nem csak az európai szuverenitás, de az európai integráció értelme is megkérdőjeleződik. Amellett, hogy az EU békeprojektként indult, a lényege az volt, hogy legyen egy egységesebb Európa, európai közösség, a világpolitika színpadán is aktívabb szereplőként jelenhessen meg. Ezzel az egésszel ez semmissé válik és ezért mondom én azt, hogy aki igazából a nyugati transzatlanti közösségnek Európa érdekét képviseli, az a békepárti álláspontot képviseli.

De ha hagyjuk elesni Ukrajnát, akkor nem leszünk szomszédosak egy agresszív állammal?

Én nem hiszem, hogy a békepárti álláspont azt jelentené, hogy engedjük Oroszországot elfoglalni egész Ukrajnát. Szerintem, ahogy a miniszterelnök mondta, valamikor, nagyon fontos, hogy legyen valami Oroszország és Magyarország között, és legjobb, ha ezt Ukrajnának hívják. Szerintem ahhoz kétség nem fér, hogy Ukrajnának a területi integritáshoz, a szuverenitáshoz joga van. Aminek nincs értelme, hogy egyre inkább abba az irányba tolódik az európai nyugati közbeszéd, hogy csak és kizárólag a háború folytatásáról szól, és ha megnézi, akár von der Leyennek, akár Roberta Metsolának, az EP elnökének vagy Charles Michel Európa Tanács-i elnöknek a beszédeit, azt a szót, hogy béke, nem ejtik ki. Ebben a háborús pszichózisban szenved Európa. Ha abba az irányba menne a mindset, a logika, hogy Oroszország az agresszor, megsértette a nemzetközi jogot, felelősségre kell majd vonni és következménye kell, hogy legyen ennek az egésznek nyilvánvalóan, rendben van, de ne abba az irányba toljuk a dolgokat, hogy még további háború, még szélesebb háború, még további eszkaláció és annak a káros gazdasági hatásai a szankciók által, hanem valahogy üljenek le. Valahogy legalább kezdődjön egy párbeszéd és utána meglátjuk, hogy mi történik. Ez két nagyon különböző hozzáállás, a háborús pszichózisnak a generálása, meg azt mondani, hogy üljenek le, legyen tárgyalás, legyen valamikor béke. Ha már tárgyalóasztalhoz ülnek és tűzszünet van, annyit legalább el lehet érni, hogy további emberek nem halnak meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. július 15. 06:51
×
×
×
×