Ursula von der Leyen bizottsági elnök az évértékelő beszédében azt mondta, hogy a helyreállítási alapból, ami egy 750 milliárdos nagy masszív tömeg, 100 milliárd már kiment. Ez egy Covid utáni helyreállítási alap, viszont most van háború meg energiaválság. Ez a 100 a 750-ből ütemes, arányos kifizetésnek tűnik?

A helyzet botrányos! Hétszázötvenmilliárd eurónyi összeg áll arra rendelkezésre, hogy a 27 európai uniós tagország a koronavírus-járvány miatti gazdasági nehézségein minél gyorsabban lehessen segíteni. Azt nem mondom, hogy már csak nyomokban emlékszünk a koronavírus-járványra, hiszen még mindig vannak friss megbetegedések, de a koronavírus-járványt kísérő lezárásoknak vége, a gazdaságra gyakorolt romboló hatásának vége. Ám, hogy a gazdaságra, az emberek életkörülményeire gyakorolt negatív hatását minél gyorsabban orvosolni lehessen, egy teljesen külön újjáépítési és ellenállóképesség-növelési eszközt hozott létre az unió. Hétszázötvenmilliárd euró állna rendelkezésre, hogy a 27 uniós tagország nemzetgazdaságának a problémáit segítse, ehhez képest, bürokratikus okokból, lassúság okán, azért, mert folyamatosan teljesíthetetlen feltételeket támaszt mindegyik európai uniós tagország irányába a brüsszeli bizottságság, összesen százmilliárd eurónyi pénz jutott el a tagállamokhoz. Ez olyan képtelenség, hirtelen lehet, hogy kicsit sántító hasonlat jut eszembe, minthogyha betegek lennénk, felír az orvos hét és fél fájdalomcsillapító tablettát, és azt mondja, hogy ezt gyorsan be kell venni, és két év alatt összesen egyetlen tablettához jutunk hozzá, mert a gyógyszertárban nem adják oda. Bemegyünk a recepttel, és folyamatosan azt mondják, hogy még ilyen papírt hozzon magával, még olyan papírt hozzon magával. Teljes képtelenség, amit Brüsszel csinál.

Technikai problémák vannak?

Nem.

Mi az oka?

Túlhatalma van a brüsszeli bizottságnak, valóban szemellenzős bürokraták, akik a brüsszeli bizottságban dolgoznak. Minden európai uniós tagországnak kell hogy legyen egy megállapodása a brüsszeli bizottságsággal. Ez az, amit politikai okokból Magyarországgal még nem volt hajlandó megkötni, aláírni a helyreállítási alapról az Európai Bizottság. Rajtunk kívül 26 országnak van ilyen megállapodása. A lengyeleknek láthatóan hiába van ilyen megállapodásuk, pénzt még nem kaptak. De huszonöten megállapodással is rendelkeznek és elkezdték csepegtetni nekik a pénzeket. Vannak mérföldkövek, folyamatosan értékeli a brüsszeli bizottság, hogy a vállalásokat hogyan teljesítették. Ez az értékelés nemhogy gyors lenne, nemhogy segítőkész lenne, hanem lassú, bürokratikus, akadékoskodó, csuklóztató. Huszonöt európai uniós tagország esetében állítólag nincsen semmilyen gond a helyreállítási alap pénzeinek felhasználásával, és ehhez képest a brüsszeli bizottság hibájából összesen százmilliárd eurónyi pénzt folyósítottak. Az előrelépéseket, hogy a gazdasági teljesítmény kezd visszatérni a koronavírus-járvány előtti szintre, saját erőből csinálták meg az uniós tagországok. Persze a 750 milliárdos hitelfelvétel mögött a garancia tagállami költségvetéseket jelenti, ez a pénz a bizottságnak rendelkezésre áll, de a 750 milliárd euróból kevesebb, mint az egyhetedét folyósítottak Brüsszelből a tagállamoknak. Ez egyszerűen botrány!

Kinek van joga ebben a rendszerben a brüsszeli ügykezelés menetét felülírni és azt mondani, hogy ezt ebben az esetben rendkívüli helyzetben másképp kell csinálni?

Ezt minden tagállami kormány tudja, mindegyik ország politikai elitje tudja, de senki sem mer egy árva szót sem szólni Brüsszelnek, mert annak újabb akadékoskodás, a brüsszeli hatalommal való újabb visszaélés lenne a következménye. Én nem állítom, hogy nincs abban néha jó szándékú óvatosság, amikor azt mondják, hogy miért mindig a magyar kormánynak, miért mindig a magyar miniszterelnöknek kell a népmesei legkisebb királyfi szerepét eljátszani, aki őszintén elmondja, amit gondol, ami a szívén, az a száján. De lássuk be, az lenne az igazi korlátja a brüsszeli ügyetlenkedésnek, ennek bürokratikus lassúságnak, ha lenne kellő bátorság a 25 európai uniós tagország kormányfőjének, államfőjének, minisztereinek, politikai elitjének az asztalra csapni, és azt mondani, hogy az teljes képtelenség, hogy mindenféle mondvacsinált, bürokratikus okoknál fogva a nekünk járó pénzekhez csak ilyen lassan, elképzelhetetlen nehézségek útján tudunk hozzájutni. Erős ez a kiszolgáltatottság, tartanak attól, hogy majd újabb kötelezettségszegési eljárással, a jogállamisággal kapcsolatos problémák hirtelen feltárása okán ilyen-olyan lassító akciók elindításával még a mostaninál is rosszabb helyzetbe kerülnek a tagállamok. Most ha tetszik, fogadatlan prókátora vagyok a lengyeleken és a magyarokon kívül 25 másik országnak, akikkel semmi baj nincsen állítólag, akiknek remek helyreállítási programjuk van, a megállapodást már aláírták, a bizottság folyósíthatná a pénzeket, oszt’ mégsem! De egyetlenegy nációhoz tartozó egyetlenegy európai parlamenti képviselőnek sem volt bátorsága ezt a problémát fölvetni.

A parlamentben szoktak hegyeset mondani a képviselők? Ők sem merik ezt a problémát felvetni?

Úgy tűnik, hogy az igazi problémákat illetően nem. Feltehetően azt a tanácsot kapták a kormánypártiak bármelyik politikai frakcióhoz is tartozzanak az Európai Parlamentben, hogy nem rángatjuk az oroszlán bajuszát, mert a végén még jobban ránk mordul, mások, ellenzékiek meg úgy gondolják, hogy talán az ő pecsenyéjük sütögetését erősíti, ha lassan érkezik Brüsszelből a pénz, aztán a saját kormányukon tudják majd számon kérni.

Ha otthon rossz a kormánynak, akkor abban bízhatnak, hogy nekik attól jobb lesz egy nemzeti választáson? Ez létező gondolkodás egy politikus fejében az Európai Parlamentben?

Nem ezt látjuk a magunk mögött hagyott egy évtizedben itt, Magyarországon? Nem azt látjuk, hogy több mint tíz esztendő óta, a legkülönbözőbb európai parlamenti választási ciklusokban, a legkülönbözőbb személyi összetételű baloldali ellenzéki európai parlamenti képviselőcsapat minden energiájával azon dolgozott, hogy minél rosszabb legyen Magyarországnak? Azon, hogy minél kevesebb pénzt kapjunk az Európai Uniótól, hogy minél több minket vegzáló, zaklató, minket lejárató, sokszor a magyar baloldali ellenzék által kitalált hazugságokra építő eljárás legyen ellenünk? Ők azt remélték, hogy ha a nagy magyarországi támogatottsággal bíró, polgári, nemzeti, kereszténydemokrata Fidesz-KDNP kormánynak rossz a megítélése Brüsszelben – és persze ők azon dolgoznak, hogy rossz legyen a megítélése –, akkor az előbb-utóbb kijózanítja az Orbán-támogatásból, a Fidesz iránt érzett bizalmi gondolkodásból a magyar választópolgárok nagy részét, s hirtelen, Gyurcsány Ferenchez hasonlóan, ők is Dobrev Klárában látják majd a megoldást. Meggyőződésem szerint a 2014-es, a 2018-as és a 2022-es fideszes kétharmadnak is az egyik fontos oka az volt, hogy még a Fidesz-KDNP-vel, az Orbán-kormányokkal kapcsolatban többé-kevésbé kritikus magyar polgároknak is egy jó részét felháborította ez a saját hazájuk ellen dolgozó baloldali magatartás. Ebből ők nem tanulnak, ők továbbra is úgy gondolják, hogy jó úton járnak, csak még nem elég durvák, még nem elég aljasok, még nem támadták elégszer hátba a saját hazájukat, és minél tisztességtelenebb eszközökkel élnek, minél durvábban támadják a hazájukat, minél inkább áskálódnak a saját hazájuk ellen, majd előbb-utóbb a mennyiség átcsap minőségbe. A Magyarország elleni sok brüsszeli támadás a magyar ellenzék részéről előbb-utóbb itthon, Magyarországon is politikai tőkét kovácsol nekik. Totális tévedés, de erről a pályáról láthatóan nem tudnak lejönni.

Az Európai Tanácsnak osztanak ebben a kérdésben lapot? Mondhatja azt, hogy a bizottság ezeket a szabályokat írja át, ossza a pénzt máshogy?

A tanácsnak lenne jogköre. Szerintem előbb-utóbb a tanácsban többségivé is fog válni az az álláspont, hogy most már rá kell pirítani a bizottságra. Nem lehet engedni, hogy az egyébként meglévő összegekből a bürokratikus lassúság, a túlhatalom okán, a tagállamok csuklóztatásának a szándékával ne folyósítsák a helyreállítási pénzeket ‒ és még mindig nem a lengyelek és a magyarok külön ügyéről beszélek. Jó néhány állam- és kormányfő, az éppen az Európai Tanács soros elnöki tisztségét betöltő cseh kormányfő, a szlovák kormányfő világosan, nyíltan és egyértelműen felvetette azt a kérdést, hogy újra kell gondolni a bürokratikus feltételeket, azt, hogy a helyreállítási alap pénzein kívül az unió rendes hétéves keret-költségvetésében a normál regionális fejlesztési pénzeket is kezdjék el minél előbb folyósítani. Ott is nem csökkenteni, egyenesen meg kéne szüntetni a bürokratikus feltételeket, amik igazából nem feltételek, hanem akadályok. Magyarország esetében a még mindig meg nem kapott helyreállítási források 5,6‒5,8 milliárd eurót jelenthetnének. Szerintem év végére rendben is lesznek ezek a tárgyalások és megnyílnak ezek a források. Ehhez képest a regionális fejlesztési pénzek nagyságrendje – még öt és fél év van hátra ebből a hétéves költségvetési időszakból – 20-21-22 milliárd euró. Szinte mindegyik ország ugyanebben a cipőben jár. Nem kis pénz a helyreállítási alapból hozzáférhető, vissza nem térítendő pénz, de ennek a többszöröse, az európai átlaghoz képest még kevésbé fejlett közép-európai, kelet-európai uniós tagországok esetében pedig egyenesen a sokszorosa a hétéves keret-költségvetés kohéziós pénzeinek a nagyságrendje.

Mi az összefüggés a rendes hétéves költségvetési pénzek vagy a helyreállítási alap, az RRF pénzei meg a hitel lehívása között? Ez egyszerre történik? Külön-külön kell szerződéseket kötni, külön feltételekkel? Vagy ha egyszer sikerül, akkor elindul az egész?

Nagyon egyszerűen úgy néz ki, hogy van ez a 750 milliárd eurós helyreállítási és ellenállóképesség-erősítő alap. Ebből egy belső allokáció alapján mind a 27 uniós tagország kap vissza nem térítendő pénzt, meg felvehet hitelt,. Magyarország erre az 5,6-5,8 milliárd eurós vissza nem térítendő pénzre jogosult és megközelítőleg 9-10 milliárd eurónyi hitelt vehetne föl. Egyelőre a magyar kormány nem nyújtott be hiteligénylést. 2023 közepéig van joga bármelyik európai uniós tagországnak hitelt is igényelni. Jó néhány ország már folyamodott hitelért, jó néhány ország még nem döntött, jó néhány ország meg eldöntötte, hogy nem fog hitelt kérni. A nekünk elvben járó 10 milliárd euró az ablakban van, hiszen mi még nem is kértük ezt a pénzösszeget, ahogy ezt 2022 elején Orbán Viktor miniszterelnök úr megfogalmazta, 2022 végéig, 2023 elejéig eldönti, hogy benyújt-e a helyreállítási alap kölcsön részére hiteligényt. Az 5,8 milliárd eurós nekünk járó pénzhez egy helyreállítási programot kell benyújtanunk, amit jóvá kell hagyni Brüsszelnek. Esetünkben a jóváhagyásnak politikai akadályai voltak. Ezeknek az elhárítása zajlik most, a politikai akadály pedig az volt, hogy Brüsszel azt mondta, hogy jogállamisági problémák vannak Magyarországon. Hogy még nagyobb nyomatékot adjon a szavainak, egy úgynevezett feltételességi, avagy kondicionalitási jogállamisági problémák miatti eljárást is elindított Magyarországgal szemben és arra jutottunk a bizottsággal, hogy ennek az eljárásnak előbb le kell zárulni ahhoz, hogy egyáltalán felvetődhessen a helyreállítási programunk jóváhagyása. E tekintetben állt be gyökeres fordulat, egyetértés alakult ki – hosszú, alapos, kőkemény, de végül sikerre vezető tárgyalásoknak köszönhetően – augusztus végére, szeptember elejére az Európai Bizottság és Magyarország között. Magyarország vállalásokat tett, ezeket teljesítjük, és ha minden úgy alakul, akkor valamikor november közepén valamennyi vállalásunk teljesítésével azt fogja mondani az Európai Bizottság, hogy Magyarország a jogállamisági eljárás megnyugtató lezárása érdekében minden vállalását teljesítette, tehát az Európai Bizottság visszavonja bármilyen Magyarországnak járó európai uniós pénzek felfüggesztésére vonatkozó javaslatát. Minden akadály elhárul az elől, hogy helyreállítási pénzhez, meg a rendes hétévéves költségvetésben rendelkezésünkre álló kohéziós pénzekhez hozzájussunk.

Elég, ha ezeket a törvényeket kihirdetik, megjelenik a Magyar Közlönyben vagy megvárják, hogy ezt hogy fogják alkalmazni?

Vannak olyan vállalások, amelyek nem igényelnek törvénymódosítást, a kormány döntéseket hoz, ezeket elkezdi végrehajtani. Ami törvénymódosítást igényel, ott benyújtja a törvényjavaslatot vagy törvénymódosító javaslatot, ezt a parlament megtárgyalja és elfogadja, és például az úgynevezett Integritási Hatóság esetében létrejön, elkezd működni. Akkor ilyen módon látja, hogy az ígéretünknek, ahogy mi, magyarok ezt szoktuk, eleget tettünk. Csak csendben jegyzem meg, hogy a magyar ellenzék, amely évek óta azt szajkózza, hogy ne harcoljunk Brüsszellel, hanem a szerintük is súlyos magyarországi jogállamisági problémákat – ez szerintem hazugság, de most mégis fogadjuk el, amit mond a bizottság meg a magyar ellenzék – az Európai Bizottsággal való megállapodás után rendezzük, és akkor elhárul az akadály.

De ez történt most.

Most ez történik. Hogyan viselkedik a magyar ellenzék a magyar parlamentben? Nem szavazza meg ezeket a törvényeket, amelyek minden betűjét szakmai egyetértés kíséri az Európai Bizottság és a magyar kormány részéről is, tehát nem saját fejünk után mentünk csak. Az Európai Parlamentben is több, Magyarországot érintő vitában a magyar ellenzék európai parlamenti képviselői felállnak és megtámadják azt a megállapodást, amely megállapodás létrejöttét szorgalmazták éveken keresztül. Az önellentmondás nem áll távol a magyar ellenzéki, baloldali magatartástól. Tehát az úgynevezett feltételességi, kondicionalitási, jogállamisági eljárásnak pont kerül a végére, ez meg fog történni november közepén. Annak a jogi akadálya elhárul, hogy a helyreállítási pénzekhez hozzájussunk, ez majdnem hatmilliárd eurónyi vissza nem térítendő összeg. Itt egy megállapodást kell még aláírni, ennek a szakmai részletkérdéseit illetően gyakorlatilag a vége fel járnak a tárgyalások a bizottsággal.

Marad a megállapodás aláírása után a bizottságnak további mérlegelési lehetősége arra, hogy a pénzt utalja vagy nem utalja? Vagy onnantól kezdve ez fekete-fehér kérdés?

Amikor a bizottság működéséről van szó az Európai Unióban és a bürokratikus jogkörével, sokszor az európai uniós alapszerződéseken túllépő túlhatalmával élhetne, akkor sajnos fehérről, feketéről nem beszélhetünk. Azt állítom, ha az Európai Bizottság a megállapodások szellemében, az alapszerződés írott betűje szerint a helyreállítási alapra vonatkozó uniós jogszabályok végrehajtásának a logikájában jár el, akkor nincs rá lehetősége, hogy bármilyen módon továbbra kekeckedjen, újabb feltételeket támasszon, de rögtön az élet cáfolja ezt a reményemet, hiszen a lengyelekkel mintha valami ilyesmi történt volna. Tegyük hozzá, ott még azért egy korábbi szakaszban jött létre egy sokakat meglepő véleménykülönbség a lengyel kormány és az Európai Bizottság között létrejött megállapodás ellenére, mégpedig az, hogy amit a lengyel kormány tett, arra utólag azt mondta az Európai Bizottság, hogy ez nem az, mint amit vállaltak a megállapodásban. Mi ilyen hibát nem követtünk el, a mi esetünkben fel sem vetődhet az a kérdés, mert a 17 pont teljesítéséhez szükséges vállalások szövegszerű javaslatait illetően szakmai egyetértést alakítottunk ki. Itt már nincs utólag kecmec.

Ez a helyreállítási és ellenállóképességi eszköz. Mi a helyzet a fejlesztési pénzekkel?

Ami az unió normál hétéves keret-költségvetésében számunkra és a további 26 uniós tagország számára rendelkezésre álló regionális fejlesztési, kohéziós pénzeket illeti, ennek a folyósításához egy úgynevezett partnerségi megállapodás kell,hogy létrejöjjön a tagállam kormánya és az Európai Bizottság között. E tekintetben még jobb a helyzet, mint a helyreállítási program megállapodását illetően, itt nincs is már letárgyalandó, tovább egyeztetendő rész. A partnerségi megállapodás szakmai tartalmát illetően teljes egyetértés alakult ki Magyarország és az Európai Bizottság között. Egy feltételnek kell még teljesülni, a kondicionalitási, feltételességi eljárásnak a végére kell hogy pont kerüljön, és november végén, december elején az Európai Bizottság ezt a partnerségi megállapodást jóvá tudja hagyni. Akkor valamennyi magyar fejlesztés uniós források felhasználásával is elindulhat. Azért mi előre mentünk. Jó néhány olyan pályázatot már kiírtunk 2020. január 1-jét követően a hétéves keret-költségvetés hatálybalépését követően, amikor már bizonyos uniós pénzből utófinanszírozott programokat az üzleti élet szereplői, önkormányzatok, az infrastruktúrafejlesztés szereplői meg tudtak csinálni. Ezek a fejlesztések teljes egészében magyar költségvetési forrásokból kerültek finanszírozásra. Az uniós fejlesztési hányad átlagosan 85 százalék ezeknél a projekteknél, tehát 100 forintból 85-öt áll az Európai Unió, 15-öt a magyar kormány, de most egyelőre 100-at ált a magyar kormány. Ez az akadály el fog hárulni, és 2022 végétől, 2023 elejétől ezek a regionális fejlesztési pénzek is rendelkezésünkre fognak állni.

Az Európai Parlament bármelyik szerződéskötési folyamatot befolyásolhatja-e azzal, ha például megint napirendre veszi a magyarországi jogállamiság helyzetét? Egyáltalán, egy ilyen jogállamisági helyzetelemzés ezeket a folyamatokat befolyásolja?

Jogköre az Európai Parlamentnek nincsen, jogi értelemben a bizottság és egy tagállam megállapodásába beleszólása nincsen. Politikai nyomást tud gyakorolni, hangoskodni tud, fenyegetni tudja az Európai Bizottságot, és Magyarország esetében így jár el az európai baloldal az Európai Parlamentben. Sajnos, hangadóként a magyar baloldal európai parlamenti képviselői is támadást indítanak, az Európai Bizottságra politikai nyomást gyakorolnak, hogy ne merjen megállapodást kötni Magyarországgal. Vagy ha megállapodást kötött, akkor ez ne menjen teljesedésbe, vagy ha a megállapodás teljesedésbe is megy, mert nem egy gombnyomással fogják mind a 6 milliárd eurót meg a 21-22 milliárd eurót elutalni, hanem mindig teljesülnek projektek, az adott ország előfinanszíroz, Magyarország is, benyújtjuk a számlákat, ellenőrzik, utalják a pénzeket, ebben a folyamatban arra készül – ez nem jóslás, ez biztos, százszázalékos valószínűséggel bekövetkező politikai tény –, hogy mindig, minden alkalommal a legkeményebb anyagból gyúrt vas-, acél-, titánrudakat dugjon a pénzek felhasználásának előrehaladását jelentő kerékpár kerekeinek a küllői közé, megakassza ezt a folyamatot. Az a kérdés, hogy lesz-e kellő politikai bátorsága az Európai Bizottságnak azt látni, hogy Magyarország eleget tesz a bizottság kéréseinek, feltételeinek, ennek ellenére az európai baloldal zajong, hangoskodik, támadja a bizottságot az Európai Parlamentben, összeijed-e annyira az európai parlamenti zajongástól, hogy végül aztán mégsem, vagy lassabban, vagy újabb feltételeket támasztva fogja-e odaadni a pénzt. Én úgy látom, hogy a magunk mögött hagyott másfél hónapban az Európai Bizottságban volt kellő higgadtság és volt kellő politikai bátorság ezeknek az alantas, egyenesen rossz szándékú európai baloldali és magyar baloldali támadásoknak ellent állni.

Mitől olyan erős az európai baloldal, hogy rendszeresen más politikai pártcsaládokat is meg tud győzni arról, hogy Magyarországon a jogállamisággal probléma van, ezért szükséges mindaz a feltételállítás, amit a mi pénzeink elé állítottak?

Egyrészt az európai baloldal sajnos már nem a Néppárt elejénél ér véget, tehát nem csupán az európai kommunistákból, zöldekből, liberálisokból és szociáldemokratákból áll, hanem lényegét tekintve ehhez az európai parlamenti baloldali többséghez sorolandó a komplett Európai Néppárt. A 170-180 fős frakciónak a négyötöde, a 85 százaléka immár minden lényeges politikai kérdésben az Európai Parlament baloldalának a kövét fújja. Ma az Európai Parlamentben 75 százalékos baloldali többség van. Az Európai Parlamentnek ugyan nagyon durva eszközökkel, de vannak jogkörei az Európai Bizottságot illetően, mondjuk, bizalmatlansági indítvány benyújtásával, és ezzel él, visszaél, ezt a zsaroló eszközt alkalmazza az Európai Parlament baloldali többsége, hogy arról az apróságról már ne is feledkezzünk el, hogy ez a 27 tagból álló Európai Bizottság nem kis létszámban virtigli baloldali politikusokból áll. Timmermans európai bizottsági alelnök, a holland szocialisták politikusa, ő politikailag, ideológiailag, személyes sértettséget tekintve is ellenünk van, mert azt vette a fejébe, hogy az európai bizottsági elnöki pozíciójától a magyar miniszterelnök ütötte el őt annak idején, 2019-be. Ha így volt, én nagyon hálás vagyok a magyar miniszterelnöknek ezért. Ráadásul a bizottságon belül is kőkemény baloldali, azt nem mondom, hogy túlsúly, de a legnagyobb létszámú informális frakció a 27 fős bizottságon belül a baloldali politikai háttérrel bíró biztosoknak a kis csoportja.

Mennyire biztos Ursula von der Leyen pozíciója? Említette, hogy bizalmatlansági indítványt is lehet indítani.

Arról, hogy Ursula von der Leyennel kapcsolatban már csak azért bizalmatlansági indítványt kéne benyújtani, merthogy megállapodással kecsegtető tárgyalásokat folytat a magyar kormánnyal az Európai Bizottság, már több liberális, meg baloldali politikus beszélt, elég indulatosan. Semmilyen gyakorlati következménye nem volt, de ez fenyegetés. Ursula von der Leyen pozíciója több szempontból is gyengült. Az ő politikai hátterét jelentő uniópártok, a CDU és a CSU ellenzékbe szorultak Németországban. Ursula von der Leyen az európai bizottsági elnökké történő megválasztásáig valamennyi Merkel-kabinetben miniszteri pozíciót töltött be, tehát azért nem a futottak még kategóriájába tartozó CDU-s politikusról beszélünk. A CDU választási veresége gyengítette az ő politikai pozíciót, s az is, hogy teljesen elhibázta, elügyetlenkedte a koronavírus-járványra való gyors reagálást az Európai Bizottság. Sok támadás személyesen őt éri a nem minden tekintetben patyolattisztának tűnő vakcinabeszerzés miatt. Állítólag az egyik gyártó vezetőjével SMS-ben egyeztetett az Európai Bizottság elnöke a vakcinaárról, ami azt gondolom, hogy talán a transzparens, átlátható, ellenőrizhető ártárgyalásoknak nem a klasszikus tankönyvi esete. Végül, de nem utolsó sorban, az orosz agresszió miatt kirobbant háború miatt nagy garral meghirdetett szankciós politikának is, ami totálisan elhibázottnak bizonyult, az arca, a zászlóvivője az európai politikában az Európai Bizottság. Amikor a két-, három-, négy-, öt-, hat-, hétszeresére emelkedő rezsiárakról szóló számlát megkapják az olasz, meg belga, meg francia családanyák és családapák, akkor nem biztos, hogy féltő szeretettel és hálaadó imát rebegve beszélnek az Európai Bizottság elnökéről. Ez együtt azt mutatja, hogy bizottsági elnöki karrierjének egy korábbi szakaszában nagyobb politikai puvoárja volt, mint jelenleg.

Az Oroszországgal szembeni szankciókat, most már a nyolcadik csomagot, azt az Európai Tanács megszavazza, Magyarország is megszavazza. A parlamentben B-verzió elhangzik arról, hogy ha nem a szankciókkal, akkor mivel lehetne helyteleníteni, hogy Oroszország lerohanja a szomszédját?

Helyteleníteni nagyon sok mindennel lehet, de a szankció nem arról szól, hogy helyteleníti az Európai Unió ezt az egyébként több mint helytelenítendő orosz agressziót. Miután kirobbant az orosz agressziót követően a háború Ukrajnában, Franciaország töltötte be az unió soros elnöki tisztségét, Emmanuel Macron francia köztársasági elnök egy informális uniós csúcsot hívott össze Versailles-ba, és ott a 27 állam- és kormányfő egybehangzó módon azt mondta, hogy fontosak a szankciók, bizonyos kereskedelmi, pénzügyi, az orosz oligarchákat érintő beutazásbeli, vagyonzároló szankciók, de nem terjedhetnek ki az energetika területére: a kőolaj, a földgáz szállítására, illetve az atomenergia békés célú hasznosításának a területére. Még a fekete- és barnaszénimportot illetően is ez volt az álláspontjuk az uniós vezetőknek. Ehhez képest néhány héttel később előállt mégis az Európai Bizottság a döntésre jogosult állam- és kormányfők egyöntetű véleményével szemben, kormányokkal folytatott előzetes konzultáció nélkül az energetika területét érintő szankciós javaslattal. Őrületes, Európán belüli és Európán kívüli irányból érkező nyomás alá helyezték az uniós állam- és kormányfőket, és kezdődött el az energetikát érintő szankciók bevezetésére vonatkozó nyomásgyakorlás. Az európai baloldal vitte a prímet. Ezek után kezdődött el a hihetetlen energiaáremeléshez, az infláció elszabadulásához vezető, az energetika területét érintő szankciós politikának a bevezetése az Európai Bizottság részéről. Őrületes nyomás alá helyezték a tagállamokat. Magyarország ennek ellent tudott állni, sokszor egyedüliként volt képes ennek ellent állni, így tehát ha a magyar miniszterelnök, a magyar kormány, Magyarország az unió egészét a szankciók negatív hatásaitól nem is tudta megóvni, a saját nemzeti szuverenitás képviseletéből fakadó kötelezettségének száz százalékban eleget tudott lenni. Lett kőolajembargó, szerintem egy súlyosan elhibázott döntés, de Magyarország mentesült ez alól. Nem kell soha, egyetlenegy európai uniós országban sem szeretni, tisztelni, elismerni, támogatni egy politikust, egy kormányt, de a tényeket jó a politikában is tényként elfogadni. Ha Orbán Viktor nem áll ki a magyar érdekek mellett, a magyar gazdaság már térdre kényszerült volna. Egyetlenegy csepp orosz kőolaj nem érkezett volna a csővezetéken, s a magyar gazdaság összeomlik, olyan hiperinfláció, olyan energiaellátási mizéria lenne Magyarországon, amibe belegondolni is nehéz. Ettől meg tudtuk védeni magunkat. A magyar kormány meg tudta védeni a magyar polgárokat.

A politikában abban legalább egyetértés van, hogy körülbelül mikor kezdődött az árak elszabadulása? Mert lehet arról elemzéseket olvasni, hogy a Covid utáni helyreállás után részben az oroszok egyébként nagyon ügyesen kitalált energiapolitikája miatt, tehát a kereskedelmi szűkületek miatt kezdett el emelkedni a gáz és a gázhoz kötött villanyáram ára.

A politika világában ezerszázalékos konszenzus a tények, a történtek értelmezését illetően nincsen. De aki elfogultság, főleg politikai, de legfőképpen ideológiai elfogultság nélkül a táblázatokat nézi, az egy dolgot lát: igen, elkezdtek fölfele araszolni a fosszilis energiaárak a nemzetközi tőzsdéken, ez igaz. Már az infláció is megjelent a háború előtt. Az első nagy lökést a háború kirobbanása okozta, utána visszakorrigáltak ezek az árak és ahonnan fékevesztetten elszabadulva mennek felfelé, az az energetikai szankciók bevezetésére vonatkozó javaslatok megfogalmazása. Már a hírre elkezdett a földgáz, a kőolaj, a villamos energia ára fölmenni, aztán ahogy ezek az önsorsrontó szankciós csomagok egymást követték, ugyanúgy, ment föl mindenféle energetikai termék ára, ezáltal a rezsinek a költsége. Ez fehéren-feketén így van. Én tudom jól, hogy a baloldal azt gondolja, hogy neki megvan az a kiváltsága, hogy a valóságtagadás állapotában legyen. Ha saját személyes életükről lenne szó, engem nem is érdekelne, de európai tíz- és százmilliók, európai családok, magyar családok százezreinek és millióinak az életét keseríti meg ez a valóságtagadás. A szankciós politika elhibázott, a szankciós politika szabadította el megfizethetetlen nagyságrendekben az energiaárakat és lett az elszabadult, vágtató inflációnak az okozója.

Van az asztalon B terv, ha nem a szankciókkal, akkor mivel lehetne valahogy békét teremteni Ukrajnában egy világhatalommal, középhatalommal a támadó oszlopban? Mindenki azt mondja, hogy békét, de kevesen mondják azt, hogy hogyan.

Egyáltalán nem is mondja mindenki, hogy békét. Ursula von der Leyennek az unió helyzetéről szóló beszédében az a szó, hogy béke, nem hangzott el. Nemhogy cselekvés nincsen, a béke irányába tett gyakorlati politikai lépéseket megalapozni csak az tudja, aki a béke megteremtésében gondolkodik. Ők a háború sikeres megvívásában gondolkodnak, ezáltal a háború eszkalálódását szolgáló intézkedéseken törik a fejüket, meg hoznak ilyen intézkedéseket. A fegyverszállítás fokozása nem békét fog teremteni, hanem eszkalálja a háborút. Ez a szankciós politika biztos, hogy okoz nehézséget az oroszoknak, az is lehet, hogy nagy nehézségeket, de katasztrófát Európának okoz. Igazából kicsit röhög is rajtunk Ázsia meg Észak-Amerika, mert nekik különösebb nehézséget az európai szankciós politika nem okoz. Ez egy önsorsontó politika. 2014-ben az oroszok katonai erővel annektálják Ukrajna egy részét, a Krím-félszigetet. Vészterhes helyzet. Ebben a helyzetben Angela Merkel vezetésével Franciaország és Németország, egyébként az Európai Unió, Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország tárgyalóasztalhoz ült és megkötötte a minszki megállapodást. El tudták kerülni, hogy kirobbanjon egy forró háború. Voltak szankciók, sok szankció büntette a Krím annektálása miatt az oroszokat. Ezen a szankciós politikán vagy a szankciós vonalon is értelmesebb döntésekre volt képes az oroszokkal szemben, az Ukrajnát érintő orosz fellépés miatt fél évtizeddel ezelőtt az Európai Unió. Most hogyan lehet, hogy erre nem képes? Nem tesz semmit a háború vége érdekében. Béke csak akkor van, ha fegyverszünet jön létre és a fegyverszünetet követően tárgyalások kezdődnek a békekötésről. Ez az egyetlenegy út, ehhez pedig az Európai Uniónak kell lennie elég diplomáciai erejének, de nem ezt lépi az Európai Unió, nem ebben jeleskedik, hanem a háború akart vagy akaratlan eszkalálódása érdekében tesz lépéseket, hogy majd hogyan fogja Ukrajnával karöltve legyőzni az oroszokat. Ez, a magunk mögött hagyott hónapok alapján úgy tűnik, nem sikerrel kecsegtető út.

Az európai parlamenti képviselőkhöz hogyan jut el az a lehetőség, hogy ha nem jön az orosz gáz, akkor 18 fok lesz itt és előbb-utóbb ott is?

Ursula von der Leyen azt mondta, hogy a megemelkedett rezsiárakat tartalmazó számlák miatt felháborodott európaiak küldjék el a számlákat Moszkvába, mert az oroszok felelősek az energiaár emeléséért a háború kirobbanása miatt. Részben stílusában elhibázott mondat, részben teljesen téves gondolkodás, hogy a saját tehetetlensége miatt, az energiaár növekedésével szemben elvárható uniós lépések hiányában az oroszokra mutogat, de azt tudom mondani, hogy az édes felelőtlenség állapotában van Brüsszel. Ők úgy gondolják, hogy az oroszok tehetnek a háború miatt az energiaár-növekedésről, tehát mi európai családok, európai polgárok legyünk kedvesek, küldjük el a számláinkat Moszkvába. Szerintem, amiből akció lesz, és már látom a jeleit Európa-szerte, az az, hogy majd Brüsszelbe fogják az európai családok küldeni a számláikat, mert az egekbe szökő rezsiár az döntő részben a Brüsszel által az uniós tagországokra kényszerített szankciós politikának tulajdonítható. Ha voltak kedvesek olyan javaslatokat megfogalmazni Brüsszelben, ami ilyen energiaárakhoz vezetett, akkor legyenek kedvesek állni a cechet.