INFORÁDIÓ
2022. augusztus 15. hétfő
Mária

vívás

aréna

szilágyi áron

Szilágyi Áron a georgiai Szandro Bazadze elleni asszójában, a kairói vívó-világbajnokság férfi kard egyéni elődöntőjében 2022. július 18-án.

Szilágyi Áron újabb hat-nyolc évig a csúcson maradna

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid

Az Egyiptomban megnyert egyéni világbajnoki aranyérem után is maradt még olyan értékes cím, amelyet a háromszoros olimpiai aranyérmes kardvívó Szilágyi Áron eddig nem nyert meg. A Vasas sportolója erről és a következő két évről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. Kifejtette: nem érdekli a politizálás, és a celebvilághoz sem szeretne tartozni. Az elmúlt bő tíz év egyik legsikeresebb magyar sportolója nem tervezi a pályafutása végét, Párizson túl is gondolkodik. Alább a beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják.

Szilágyi Áron az Arénában
 

Kairóból egyéniben arannyal, csapatban ezüstéremmel tért haza, és úgy nyilatkozott, hogy ez pályafutása egyik csúcsa. Mi alapján számít annak?

Az egyéni aranyérmem mondatja velem, hogy ez pályafutásom egyik csúcsa, ha nem a csúcsa. Egy világbajnokság szakmailag a mi sportágunkban nagyon sokat jelent, tehát annál többet nem igazán ér semmi. Egy olimpia egy picit másról szól, az egy grandiózus multisport rendezvény, persze, hogy mindenki elsősorban ott győzne, de megnyerni egy nagyobb mezőnyben rendezett világbajnokságot legalább ugyanakkora kihívás.

Nem volt azért a felkészülésben minden teljesen sima: az egyértelmű cél megvalósítását egy felemás Eb és egy kairói gyomorfertőzés is megnehezítette.

A vb-hez túl közel rendezett Európa-bajnokság egyéni versenynapja után egy napig sem vittem tovább a csalódottságot, Kairóra fókuszáltam. Tudtam, hogy ha aranyat szerzek egyéniben, az évet akkor is a világbajnoki szereplés határozza meg. A csapatversenyben azért sikerült győzni, tehát nem teljesen csalódottan hagytuk el Antalyát, ez az arany adott magabiztosságot a vb előtt.

Ráadásul a válogatottat is megmentették ezzel...

Nem kell ezt túlmisztifikálni, a többiek is már a világbajnokságra készültek. Mi nem különösebben foglalkozunk a többi fegyvernemmel, örülünk a sikereknek, de nem azért nyerjük az érmeket, hogy ezzel a teljes magyar vívócsapatot esetleg megmentsük, ha rosszabb a szereplés.

Kairóban mennyire kínozta meg az a fertőzés, amely gyakorlatilag végigment a válogatotton?

Egy idő után úgy tűnt, hogy ez elkerülhetetlen és engem is elkapott. Volt egy nehezebb éjszakám a verseny előtt egy nappal. Bíztam az orvosi stábban és abban, hogy megfelelően megerősítettük az immunrendszeremet. Sokat dolgoztunk a dietetikusommal azon, hogy úgy utazzak ki, hogy ha el is kap egy ilyen vírus, minél hamarabb talpra tudjak állni. Ez abszolút bejött, és bár figyelni kellett arra, hogy az energiáimmal takarékoskodjak, bírtam végig az egész versenynapot.

Mi a teendő ilyenkor? Hogyan lehet leghamarabb kijönni egy ilyen krízisből?

A megfelelő gyógyszeres kezelés és a hidratálás nagyon fontos volt, utána pedig az energia pótlása és a versenynapon a folyamatos szinten tartása, tehát hogy sose fogyjak el egyik asszómban sem. Talán a második mérkőzésemen ment ez még a legnehezebben, nem is fizikailag, hanem idegrendszerileg fáradtam el. Dühösebb is voltam, sokszor rossz döntéseket hoztam, tehát nem az izomzatom adta fel a szolgálatot, hanem inkább az idegeim viselte meg, de onnantól egész nap már sokkal kisimultabban tudtam vívni.

Egy olimpiai döntő napja vagy egy világbajnoki döntő napja sosem lehet igazán könnyű. Még egy világkupa-verseny sem, hiszen annyi asszót kell nyerni, annyi ideig kell koncentrálni a szünetekkel is, hogy ez egy mentális feladat is.

Persze, de tulajdonképpen az egész felnőtt versenyzésem így zajlott az elmúlt másfél évtizedben. Elkezdődik reggel egy verseny, a 64-es tábla, este vannak a döntők, és tulajdonképpen óránként, kétóránként kell egy-egy asszóra, egy-egy tízperces csörtére maximálisan koncentrálni. Kellett a rutinom is a változatos ellenfelek ellen.

Nem voltak éppen gyenge riválisok...

Egy világbajnokságot nem lehet könnyű ellenfelek ellen megnyerni, tehát ott már rögtön a nyolcaddöntőben egyéni világbajnok csapattársammal, a szobatársammal, Szatmári Andrissal kerültem szembe.

Számítottak erre?

Már az Európa-bajnokság másnapján kiszámoltuk, hogy sajnos 50 százalék esély van arra, hogy mi a nyolcaddöntőben találkozzunk. Bíztunk abban, hogy a sorsolás nekünk kedvez, nem így lett. Sosem öröm csapattárs ellen vívni, az mindig egy picit megviseli az ember. Ebből most én jöttem ki jobban, nekem sikerült jobban koncentrálnom abban az asszóban. De úgy mentem tovább egyébként, hogyha én legyőztem a világbajnok csapattársamat, akkor már kutya kötelességem érmet szerezni ezen a versenyen és menteni a mundér becsületét, úgyhogy ez azért energiát is adott nekem a folytatásra.

A grúz Sandro Bazadze ellen vívta az elődöntőt. Az Európa-bajnokságon nem sikerült jól ellene az asszó, ugyanakkor az olimpián tudott ellene győzni. Kell-e ellene külön készülni?

Sandro Bazadze amellett, hogy most már egy képzett, fizikálisan és technikailag is erős vívó, elképesztően nehéz ellenfél, mert nagyon sok mindent megenged magának a páston a tusokon kívül, sokat reklamál, próbálja az ellenfelet kizökkenteni, nem oda áll föl, ahova kell, próbál tusok közt kommunikálni, az edzőivel nagyon sokat beszélget, tehát tényleg egy kifejezetten kellemetlen srác a páston, egyébként a civil életben egy mosolygós, szerethető figura. Szerencsére már sokszor vívtunk, és tudtam, hogy mire számítsak. Örülök annak, hogy nem a verseny korai szakaszában találkoztunk úgy, mint az Eb-n, az az első asszóm volt a táblán ott egy nekem szokatlan csoportkör után. A vb-n ugye ez már az ötödik asszóm volt, megfelelően be voltam melegedve, mentálisan is, tehát hogy ott már engem szerintem egy-egy elődöntő-döntőben nehezebb kizökkenteni, mint a verseny korábbi szakaszaiban.

Biztos volt az érem is addigra...

Valóban, de én ott már nagyon az aranyban gondolkoztam, tehát az már meg sem fordult a fejemben, hogy én bronz- vagy ezüstéremmel térjek haza, ott már csak azt motoszkált bennem, hogy ezt aranyra kell váltani az elődöntőt és a döntőt. Azt hittem, hogy az elődöntő lesz a nehezebb asszóm az erősebb ellenfelemmel, így sikerült végig kontroll alatt tartanom és nem engednem el egyetlenegy találatot sem indiszponáltság miatt. Ennek nagyon örültem, és valóban egy elképesztően nehéz helyzetbe kerültem a döntőben, mert egyrészt azért tudat alatt bennem volt az, hogy ugye a mi elődöntőnk lesz minden bizonnyal a világbajnok.

Nem sok információjuk lehetett Pianfettiről...

Szembejött egy 22 éves srác a világranglista 86. helyéről, akinek még sosem sikerült érmet szerezni felnőtt Világkupán, egy U23-as Eb-t nyert meg. Én ott egyszerűen nem hittem el azt tudat alatt, hogy ebből lehet egy szoros, kemény csörte. Bár előtte lejött a call roomba az edzőm, Decsi Andris, és rögtön mondta, hogy úgy kell vívni ellene, mint ha Oh Szang Dzsuk állna velem szemben a legjobb formájában, és nekem is extrát kell nyújtanom, és erre próbáljak meg odafigyelni, de egyszerűen nem ment, nem tudtam magamat átverni. Sajnos sok tust elengedtem, sok találat azon múlt, hogy dekoncentrált voltam és már nem tudtam száz százalékosan odatenni magam. Annak örülök, hogy ott a pihenő előtt valamivel sikerült egy kicsit rendbe szednem a gondolataimat, és azért onnantól kezdve tudtam dominálni az asszót, pár tussal mindig vezettem. De elég volt egy picit figyelemzavar, és 14:14-nél utolért az ellenfelem. Amikor egy tuson múlik a világbajnoki aranyérem, azért ember legyen a talpán, akinek nem remeg meg a lába. Én is éreztem ezt a fajta nyomást, de valamiért ott egyszer csak ihletet kaptam és megjött a gondolat és 14:14-nél egészen biztos voltam abban, hogy mit kell csinálnom, egyszerűen nem voltak ott már kérdőjelek. Minden a terv szerint ment, de a zsűrinek 14:14-nél kötelező megnézni a videót és csak azután születhet meg a végső döntés. Nem volt könnyű kivárni azt az egy-két percet, amíg kihirdették a döntést.

Összességében mennyire volt elégedett ezen a világbajnokságon a zsűri működésével?

Egyéni világbajnokként szerintem nagyon furán venné ki magát, hogyha én most itt a zsűrit kezdeném bírálni. Van egy-két zsűri, aki szerintem hibátlanul le tudja vezetni az asszókat és aki kezébe bármilyen mérkőzés kerül. Most nagyon sok olyan új arcot láttunk, a szokottnál több női zsűri volt és szerintem a legprofibban és a leghatározottabban a női zsűrik emelkedtek most ki.

Vannak egyébként olyan tusok, amelyeket visszanézés után másként ítél meg, mint ott a helyszínen az asszó hevében?

Persze, azért mi ott tele vagyunk adrenalinnal és lelkesen minden tusról szeretjük azt hinni, hogy mi adtuk. Vissza szoktam nézni az asszókat, és néha fogom a fejem, hogy mire reklamáltam. A mostani vb-n volt egy-egy tévesen elbírált találat, de egy 15-ös asszóban azért ennyi szubjektivitás van.

Egy víváshoz nem értő nézőnek sokszor nehéz is állást foglalni egy ilyen gyors asszóban.

Ezzel tisztában vagyunk, hogy sportágunk nehezen követhető, főleg úgy, ha mind a két vívó reklamál egy találatnál, a kommentátor mond A-t, aztán jön a zsűri, aki mond B-t, így valóban nehéz az embernek helyrerakni, hogy akkor most vajon mi is történt. Azért mi vívók, a tusok 95-97 százalékában pontosan tudjuk, hogy mi történt és egy-egy kétes tus van, amikor a vitának helye van. Mindenki örülne annak, ha egyértelműbb lenne a zsűriskedés, bíráskodás és tényleg magyarázhatóbb is lenne az egész, csak miközben erre van törekvés, azért folyamatosan gyorsul is a sportágunk, a másodperc töredék része alatt esnek találatok, és egyre nehezebb szemmel követni, olykor a zsűrik maguktól is mennek megnézni a lassítást.

Mi a teendő akkor, amikor egyértelműen meg van győződve arról, hogy most a zsűri hibásan döntött?

Különösebb trükköm nincsen, nincs egy olyan módszer, amelyet bevetek és utána újra tudok koncentrálni. Kell egy-két másodperc ahhoz, hogy a dühömet és a csalódottságomat valahogy kezeljem, és általában már úgy állok fel a következő tusra, hogy tiszták a gondolataim, tiszta a fejem és nincsenek benne az előző tus okozta károk. Ezt persze könnyű mondani, egy picit nehezebb megcsinálni. Néha hátrasétálok, néha felhúzom a sisakomat, kicsit időt kell nyerni, nem sokat, csak pár másodpercet kell az embernek, hogy ne vigye magával az előző rossz ítéletet.

Vissza kell állnia a pulzusszámnak?

Nem a pulzusszám a döntő, inkább mentális-érzelmi szinten okozhat gondot, ha düh van bennem. Ilyenkor nem lesznek pontosak a mozdulataim, ha befeszítem az izmaimat, abból nem fogok tudni egy könnyű, jó találatot adni, tehát kicsit el kell engedni, le kell ereszteni, ki kell tisztulni.

Mennyire van benne a pakliban férfi kardban, hogy jön egy olyan versenyző, aki Pianfettihez hasonlóan tréfálja meg a mezőnyt a döntőig?

Ez most egy elég kirívó eset volt, nem azért, mert 22 évesen ne lehetne nyerni, én 22 évesen nyertem olimpiát, hanem mert valóban nem nagyon mutatta meg az erejét az évközi versenyeken. Két francia is jutott el éremig Világkupa-versenyen, a csapattársainál őt kevésbé ismertük. Még csak ott sem tartott a mezőnyben, hogy olyan különösebben kielemezzük vagy beszéljünk róla. Valószínűleg ez a meglepetés ereje hozta meg neki most a sikert és az ezüstérmet. Kíváncsi vagyok, hogy a következő években mennyire tudja ezt kamatoztatni és ott maradni a legjobbak között.

Egy fáraófejdíszt kapott jutalmul. Megvan már a helye?

Biztos, hogy ki fog kerülni otthon a vitrinbe, nagyon örülök ennek a dísznek, mindig szeretem, amikor a helyiek egy pici hozzáadott értéket is adnak a versenyhez, és egyébként az egész körítés a világbajnokságon ilyen hangulatú volt. Az ókori egyiptomi kultúrát idézték meg a paravánok, molinók, mindegyik valamilyen fáraós díszletet mutatott, egyébként a termek is korábbi fáraókról voltak elnevezve.

Mennyi idő maradt utána ünnepelni?

Újdonsült szövetségi kapitányunknak, Boczkó Gábornak volt az a gondolata, hogy az érmeseket az egész csapat a szállodában megérkezéskor köszöntse, és ez engem teljesen váratlanul ért, én voltam az első érmes és erről egyáltalán nem tudtam. Úgyhogy amikor megérkeztem a hosszadalmas doppingvizsgálat után a szállodába, már viszonylag késő este, ott volt az egész válogatott csapat válogatott melegítőben, versenyzők, edzők, stábtagok, felkészítők, vezetők, és megtapsoltak és mindenki gratulált. Elképesztően jó érzés volt, hogy így várt a csapat és igazából ott tudatosult bennem, hogy ezt a vb-t tényleg én nyertem.

Az egyéni viadal után nem sok idő maradt a csapatversenyig. Megbeszélték Szatmári Andrással az egyéniben vívott asszójukat?

Ismerjük már egymást gyerekkorunk óta, úgyhogy nem kellett hosszabban kielemezni a történetet, egy-két szóban beszéltünk a csörténkről és a teljes versenyről is, de főleg próbáltunk készülni a csapatra, leginkább arról esett több szó, hogy milyen ellenfelek jöhetnek, mire kell odafigyelni.

Mennyire volt nagy feladat egy ilyen siker után a csapatversenyre készülni?

A nehézség ilyenkor egy végigvívott nap után abban áll, hogy az embernek a mozgása szétesik, tehát én is éreztem izomfájdalmakat, fáradságokat, és bármennyire is ott volt Bodnár József, a válogatott masszőre, fizioterapeutája, az első nap a csapatversenyen nem a jó vívásról szólt, hanem leginkább a túlélésről. Azt kértem Decsi Andristól, hogy ne cseréljen le, hanem hadd vívjam végig befejező emberként a helyemen a csapatversenyt, mert hozzá akartam szoktatni magamat a feladathoz. Ez jól jött, mert második nap már sokkal összeszedettebb voltam, helyreállt a mozgás, a ritmus, a sebesség, és szerintem jobban is sikerült vívnom, mint az egyéni versenyen.

Sorra adta a tusokat, és a fináléban szinte már lehetetlen helyzetből megpróbált visszajönni. Hogyan élték meg a Dél-Korea elleni finálét?

Nehezen. A 2019-es budapesti világbajnokságon szoros csatában lettünk ezüstérmesek, abszolút nem játszottunk alárendelt szerepet, sőt, megnyerhettük volna mi is azt a vb-t. Sajnos most nem ezt éreztem, hanem azt, hogy a három koreai srác elképesztően jól vívott és mi nem tudtuk velük igazán felvenni a kesztyűt. Decsi András fogalmazta ezt meg a legjobban: ahhoz, hogy ezt a koreai csapatot legyőzzük, mindenkitől extra teljesítményre van szükség, és ez az, ami most nem tudott összejönni egy olyan csapat ellen, ahol a tartalék is egy egyéni világbajnok.

Csapaton belül az egyéni szereplést mennyire elemzik ki utólag?

Beszélünk róla, hiszen az visz előre. Azért mindenki a saját vívásán tud változtatni és arra tud koncentrálni. Tehát én is saját magamban keresem a hibát és azt, hogy mit tudtam volna én még többet hozzátenni ehhez a csapatdöntőhöz.

Volt ilyen vagy lett volna ilyen?

Persze, azért nekem a döntő középen lett volna lehetőségem több tust is adni, 7:2-re vezettem Gu Bon Gil ellen, és ha azt a flow-t, azt a lendületet sikerül továbbvinnem, akkor akár meg is fordíthattam volna ott a mérkőzés állását. Sajnos ez nem így alakult, úgyhogy ott valószínűleg nekem a középső asszóimmal foglalkoznom kell egy picit többet. Az utolsó mérkőzésen, tehát Oh ellen már nem volt reális esély a fordításra, tehát 40:30-ról egy egyéni világbajnokot, ezt a srácot nem lehet megverni, de azért ezekből az asszókból is tanultam.

Volt olyan pillanat, amikor már-már azt hihette a néző, hogy mégiscsak megközelítheti, miután szokatlanul nehezen vette fel a ritmust ön ellen.

Ez egy kis egyéni csatánk volt a csapatverseny napján. Mind a ketten úgy álltunk fel az utolsó asszóra, hogy az összes korábbi öttusos mérkőzésünket megnyertük, Oh is és én is. Én azt szerettem volna, hogy én legyek az, aki aznap megnyeri az összes mérkőzését, még ha ez nem is jelent aranyérmet majd a végén, mert azért egy tíztusos hátrányból Oh ellen szinte lehetetlen fordítani. Végül 7:5-re hoztam ezt a szakaszt, de ez mit sem ért a csapat szempontjából.

Mikor tudtak örülni ennek az ezüstnek először?

Az asszó utáni fél órában még nem, elég bosszúsak voltunk, de az eredményhirdetésnél már egy picit oldódott a hangulat, azért mégiscsak a nyakunkba akasztottak egy érmet, ott álltunk a dobogón, fotózkodtunk, visszamentünk ugyanúgy, a teljes csapat várt minket a hotelben, és akkor lépésről lépésre vagy fokról fokra azért egyre jobban értékeltük ezt, kezdtük el értékelni ezt az ezüstérmet. Láttuk azt is, hogy a szurkolók mennyire pozitívan fogadták ezt az ezüstérmet, és akkor úgy mi is azért elkezdtünk örülni ennek.

Az elmúlt években még nagyobb arányban nyerte meg a versenyeit, mint 2020 előtt. Minek köszönhető ez?

Nem tudom. A feleségem, Betti azt mondta, hogy a második reneszánszomat élem, de szerintem egyébként az első, mert valóban, ha a versenyek és az aranyérmek arányát nézzük, akkor sosem volt ilyen jó időszakom, mint a 2020 februárjától kezdve. Kilenc nemzetközi versenyből megnyertem hatot, ha jól számolom. Lehet, az is számít, hogy kevés versenyen indultam, de érzem, hogy jó formában vagyok mind fizikailag, mind technikailag. Taktikailag is meg tudok újulni vagy legalábbis fel tudom venni a versenyt a mezőnnyel, úgyhogy ez nagyon biztató. Nem lehettem biztos a tavaly őszi pihenőm után, hogy újra ugyanazon a szinten tudok teljesíteni, így ez egy nagyon-nagyon jó megerősítés. Sikerült jól felépíteni a vívásom erre a szezonra is, és bízom abban, hogy ez a következő egy-két évben is hasonlóan alakul.

Ha motivációt kell találni, az a csapat olimpiai arany lehet...

Igen, ezt Gémesi Csanád csapattársam tudatosította bennem már az egyéni világbajnoki cím megszerzésének estéjén: amikor nyugodtan vacsoráztam, leült mellém, megszorongatta a vállamat, mélyen a szemembe nézett, és azt mondta, Áron, ugye tudod, hogy nem ez az utolsó címem, amely neked hiányzik a palettáról, hiszen valóban csapat olimpiai bajnoki aranyam még nekem sincsen. Megnyugtattam, hogy tudom, és legalább én is annyira motivált vagyok, mint ő, hogy ezt megszerezzük a kvartettel. Addig még két év van, de fél szemmel már tényleg Párizsra is tekintünk. Én a kairói vb előtt nem nagyon szerettem 2024-ről beszélgetni, próbáltam erre fókuszálni, de mivel április 1-jétől indul a kvalifikációs időszak, ezért kénytelenek vagyunk már ezzel is foglalkozni. Jövőre még lesz egy világbajnokságunk Milánóban, tehát az is egy legalább ennyire fontos állomás lesz, mint ez a kairói vb, de azért már fél szemmel Párizsra tekintünk. Addig apró változtatások lesznek, mindig egy kicsit többet megpróbálunk hozzáadni a felkészüléshez, új dolgokat bevenni vagy új helyszíneket választani az edzőtáborokhoz. A fő csapásirány azonban nem fog változni.

A tokiói olimpia óta eltelt időszak jelentős részét Londonban töltötte. Mennyire alakult át az élete?

Szeptemberben költöztünk ki feleségemmel, Bettivel és az őszi időszakot úgy töltöttem, hogy tulajdonképpen háromnegyed részben Londonban voltam és egy-egy hetekre jöttem csak haza Budapestre. Ez tavaszra már jelentősen megváltozott, ahogy jöttek a versenyek, már inkább Budapesten voltam többet, illetve az edzőtáborokban és a versenyeken. Most valószínűleg újra ismét inkább London lesz az őszi időszakban a fő bázisunk, de úgy látszik, hogy ez nem probléma, tehát ott is szinte maradéktalan el tudom végezni a szükséges edzésmunkát. Az angol válogatott együtt készülök, egy központi felkészülést csinálnak, amelybe örülnek, hogyha én is becsatlakozom.

Össze is barátkozott velük?

Igen, nagyon jó a kapcsolatom velük és a versenyeken is, ha találkozunk, akkor azért picit már szurkolunk is egymásnak, mégiscsak novembertől januárig szinte nap mint nap velük készültem, persze, hogy ilyenkor közelebb érzem őket magamhoz, mint azokat, akikkel csak a versenyeken találkozom. Azért amint indul a kvalifikációs időszak, valószínűleg ezt le is zárjuk ezt a korszakot, és már csak az itthoni felkészülés marad meg.

A Vasas szakosztályelnöke és nyilván szponzori kötelezettségei is vannak. A budapesti feladatait el tudja látni Londonból?

Próbáltuk úgy ütemezni, úgy tömbösíteni a feladataimat, hogy amikor itthon vagyok, akkor abból minél többet el tudjak intézni, illetve a mai online világban egy csomó mindent meg tudtam csinálni Londonból is. Azért kellett segítség is, tehát a szakosztályvezetőnk és a társelnök, Szász-Kovács Emese nagyon jól kézben tartották a teendőket, hálás vagyok nekik, mert levettek a vállamról sok-sok terhet. Szükség volt a támogatóim kompromisszumkészségére is, hogy minden működni tudjon, de nagyon-nagyon pozitívak a tapasztalatok és nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segítette ezt a váltást.

Egy csúcson lévő sportoló mennyire építi a pályafutása utáni életét? Mennyire tervezi a jövőjét a sportvezetésben és mennyire számol további területekkel?

Az aktív sport mellett igazából csak belekóstolni lehet egy-egy területbe. Igazán elmerülni benne, mélységében megismerni nem. Szimpatizálok és vonz a sportvezetés, mert ebben a közegben mozgok gyerekkorom óta, elég jól ismerem és szeretem is, de nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy nekem az élsport után ez lesz a jövő. Még nem döntöttem el. Szerintem lesznek lehetőségeim, azért is képeztem magam, tanultam, amíg tudtam, mert lehetőségeket akartam magamnak hagyni majd az aktív pályafutás után, hogy választhassak, mivel szeretnék foglalkozni. De még ennek nem jött el az ideje, tehát még egy picit azért is tartom távol ezeket a gondolatokat magamtól, mert még nem szeretném abbahagyni és nemcsak a párizsi olimpiai ciklusban gondolkozom, hanem én igazából addig szeretném folytatni a vívást, amíg jönnek az eredmények, amíg jól érzem magam, amíg energiám van ehhez az egészhez, és nem szeretném magamtól elvenni ezt a lehetőséget, hogy akár ez újabb hat-nyolc éven keresztül még így legyen.

Vannak olyan területek, amelyektől eléggé távol tartotta magát, például közéleti, politikai kérdésektől. Változhat-e ez a jövőben?

Arra jó volt ez az időszak, hogy azt kitaláljam, hogy mit nem szeretnék csinálni és a politika és a bulvár a két olyan terület, amely felé bizonyosan nem fogok elmenni. Vannak nálam sokkal jobb politikai érzékkel megáldott emberek, és az sem nekem van kitalálva, hogy minden magánéleti pillanatom ki legyen terítve.

Azért ezt nullára nehéz csökkenteni, mert attól még a bulvármédia foglalkozik önnel...

Akkor inkább csak úgy mondom, hogy ezt nem szeretném generálni magamról, tehát szándékosan nem vállalok olyan felkéréseket, amelyek ezt erősítik. Persze, a rólam készült dokumentumfilmben is látható az otthonunk is, Betti is, az esküvőm is, sok mindent megmutatok magamból, de nem szeretném, hogy engem úgy kategorizáljanak be egy idő után, hogy ő is egy magyar celeb.

Az edzőjével, Decsi Andrással változott-e az elmúlt időszakban az együttműködésük?

Amikor itthon vagyok, sokkal intenzívebb, akkor napi szinten Andrissal készülök. Londonból is elég sokat konzultálunk, folyamatosan tájékoztatom, hogy mit csinálok, beszélgetünk arról, hogy hogyan építsem fel a felkészülésemet bizonyos versenyek előtt. De azért Andrissal ez nem egy alá-fölérendelt klasszikus mester‒tanítvány viszony, hanem egy partneri, ebbe bőven belefér az, hogy én hetekre a saját magam által jónak ítélt felkészülést folytatom.

A harmóniát végig fenn tudták tartani?

Abszolút, sőt, szerintem ennek jót is tesz az, hogy nem folyamatosan összezárva készülünk, nem megyünk egymás agyára, mert vannak olyan hetek, amikor nem is látjuk egymást. Amikor pedig a fontosabb versenyek előtt van egy edzőtábor vagy egy intenzívebb felkészülési időszak, akkor azt várjuk is és akkor az sokkal könnyebben, frissebben tud menni, úgyhogy ebből a szempontból is nagyon pozitívak a tapasztalatok.

Mennyire látja ha nem is az új Szilágyi Áronokat, de azokat a tehetségeket, akár a Vasas fiatal kardozói közül, akik Los Angelestől vagy Brisbane-től ott lehetnek a válogatottban?

Mindig nehéz helyzet az, amikor van egy már viszonylag idősebb csapat, akiket nehéz megközelíteni vagy nehéz átvenni a helyüket és picit mindenki azt várja, hogy egy-két tag hagyja abba a vívást. Ez általában azt szokta hozni, hogy valóban abbahagyják, és akkor van egy kényszerű fiatalítás, amely aztán vagy gördülékeny, vagy nehézkes. Valószínűleg nálunk Párizs után jön majd el ez az időszak, addigra kell a fiatal tehetségeknek kicsit kibontakoztatni magukat és megmutatni az erejüket. Látok erre potenciális fiatal vívókat. Nincs egy olyan versenyző, akire azt mondanám, hogy ez a srác már olyat mutat, hogy ő biztosan oda fog érni. Nehéz is, mert a junior és a felnőtt mezőny egyre inkább különválik, máshol is nehezebben épülnek be a fiatalok.

Mennyire tartja egyébként ezt a kérdést távolabb magától?

Nem feladatom nekem erről gondolkodni, de természetesen ebben a közegben mozgok, meg valamennyire érintett is vagyok, hiszen lehet, hogy Párizs után majd az én csapattársaim lesznek ezek a fiatalok. De valóban nem nagyon szeretnék én ebbe közvetlenül belefolyni, beleszólni. Tehát sosem fogok olyat mondani, a szövetségi kapitánynak vagy a vezetőedzőnknek, Andrisnak, hogy ezt a fiatalt most preferáljuk, meg rakjuk be a csapatba. Szerintem nem is jó az, hogyha ebbe különösebben a versenyzők beleszólnak. A Vasasban a szakosztály elnökeként pedig próbálom segíteni vagy a megfelelő támogatást megszerezni azoknak a fiataloknak, akikben látom a tehetséget.

A nehezebb helyzetbe került sporttársak szokták a tanácsát kérni?

Nem nagyon szoktak így megkeresni. Nem én vagyok az a matuzsálem, aki megmondja a tutit vagy akinek mindenre van válasza. Én is csak a saját elgondolásom meg a saját megérzéseim szerint cselekszem, és az, hogy nekem, mondjuk, jót tett a tokiói olimpia után a csaknem négyhónapos pihenő, az egy nagyon egyedi, egyéni dolog. Nagyon nehéz általánosítani, az pedig szerintem természetes, hogy egy-egy nagyobb siker után vagy több nagyobb siker után jön egy kis hullámvölgy, egy kis lefelé ívelő időszak, egy-két kudarc. Szerintem az a fontos, hogy abban a kudarcos időszakban az ember erre hogyan reagál és hogyan tud erőt meríteni a korábbi sikerekből, motiválni magát, újra magabiztosságot szerezni, nem elengedni a felkészülést, hanem még több munkát beletenni. Ilyenkor mutatkoznak meg azok a sportolói erények, amelyekre egy hosszú pályafutás során mindenképpen szükség van.

Idén mikor tér vissza az edzésekhez?

Már szeptemberben szeretném megkezdeni a vívó jellegű felkészülésemet is, addig pedig szinten tartani magam, illetve egy rövid alapozást csinálni fizikailag. Most például azt érzem, hogy nincs szükségem hosszabb pihenőre. Rövid volt a szezon, rengeteget pihentem az olimpia után, tehát nem indokolt az, hogy most újra hónapokra eltávolodjak a vívóteremtől, sőt, van is egy-két dolog a fejemben, amit szeretnék kipróbálni már most vagy minél hamarabb. Addig is megpróbálom lazábbra, pihenősebbre venni ezt a pár hetet, hogy utána újult erővel dolgozhassak tovább.

Nyitókép: MTI/EPA/Mohamed Hoszam
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018