A vadászati az világos, mitől természeti?

Elkerülhetetlen, hogy a természetről beszéljünk akkor, amikor a vadászatról beszélünk, és az emberi létről sem lehet anélkül beszélni, hogy a vadászat kérdését valamilyen formában ne hoznánk szóba, az pedig megint csak az ember természeti létével is összefügg. A professzionális vadászok vagy az egyszerűen csak vadászengedéllyel rendelkezők számára sosem volt kérdés, hogy a természetben való lét és a vadászat elválaszthatatlan egymástól. Ha nem lenne vadászat, nem lenne emberiség. A vadászat képessége, az ahhoz kapcsolódó újítások, technikai, technológiai és intellektuális újítások rendkívül sokat tettek azért, hogy az a civilizáció, amelyben ma élünk, létrejöjjön.

Ez a hozzáállás egyébként a vadászoknál általános? Vannak olyan országok itt Európában is, ahol gyakorlatilag alig van már vad, mert levadásztak mindent.

A helyzet annál bonyolultabb. Mindenki azt gondolja, hogy a vadászok abban érdekeltek, hogy kiirtsák a vadállományt, de ez egy óriási tévedés. Inkább fordítva van ez. Ebben a rendkívül komplex rendezvénysorozatban az egyik legfontosabb annak a tudatosítása, hogy közkeletű tévedés, hogy azért kevés a vad, mondjuk, Nyugat-Európában, mert a vadászok kiirtották őket. Ez nem igaz. Azért kevés a vad, mert a környezetgazdálkodásban olyan szempontok vannak, amelyek nem teszik lehetővé, hogy fenntartható, egészséges és létszámában is szükséges mennyiségű vadállomány legyen ezekben az országokban.

Mire gondol? Hatalmas mezőgazdasági területek?

Például hatalmas mezőgazdasági területekre, a monokulturális művelésre, az erdők „kilúgozására”. A mi üzenetünk pont a fordítottja. Ahhoz, hogy ökológiai értelemben is értelmezhető, számszerűségében és minőségében megfelelő vadállomány legyen nemcsak Európában, hanem a világ bármely más részén, az a típusú vadászati tevékenység, ami Magyarországon példa értékűen van jogi, eljárási, kulturális értelemben is szabályozva, garanciákat ad és nem ellenkezőleg, nem annak a garanciája, hogy eltüntetjük a vadállatokat.

Mekkora piac a vadászat globálisan?

Önmagában a vadászati piac megbecsülése még Magyarországon sem egyszerű, azt gondoljuk, hogy majd a Vadászati Világkiállítás végre lehetőséget ad nekünk arra, hogy rendszerében is egy új közelítést adjunk. Sok tízmilliárdos piacról beszélünk összességében.

Ha a vadásztársaságok bérvadásztatásból származó bevételeit összeírjuk, hozzáadjuk a szálláshely bevételeit, akkor nem jön ki valami elég konkrét szám?

Ez egyszerűnek tűnik, de ehhez statisztikai eljárások kellenek. A turisztikában az elektronikus nyilvántartási rendszer három éve működik Magyarországon, ez a vadászturizmusban is szükséges lehet. Van egy kedvenc dél-afrikai példám, Dél-Afrikában nagyjából két évszázad alatt a felelőtlen és ellenőrizetlen emberi beavatkozás következtében vadfajok tucatjai tűntek el vagy voltak annak a határán, hogy eltűnjenek, és ezt a folyamatot úgy sikerült megállítani, hogy akár több százezer hektáros „vadas kertekben” az ellenőrzött vadászatot elkezdték művelni. Jártam ott még a pandémia előtt, nemcsak kapcsolatfelvétel, hanem szakmai eszmecsere céljából, és ott azt mondták, hogy egy átlagos vadász, aki Dél-Afrikába vadászni megy, nagyjából 30 ezer dollárnyi, illetve eurónyi összeget hagy ott, miközben egy átlagos turista maximum háromezret, de inkább ezer dollár körül. Tehát nagyságrendi különbségek vannak bevétel szempontjából is, és például az afrikai közegben a trófeavadászatból befolyó összeg a garanciája annak, hogy egészséges és fenntartható legyen az állatvédelem és állatgazdálkodás, és egyúttal bevétel a helyi gazdaság számára ‒ Namíbiában több mint a fele az ország GDP-jének a vadászatból származik ‒ és egyúttal a helyi közösségek számára is, hiszen a vad húsának elfogyasztásával az egyébként mélyszegénységben élő közösségeknek is tudnak segíteni. Tehát egy rendkívül komplex kérdésről van szó, ami a világ különböző részein különbözőképpen néz ki Az észak-amerikai modellben a vadászathoz való jog egy alapvető állampolgár jog.

Mint a fegyverviseléshez való jog?

Mint a fegyverviselés joga is. A mi célunk pont az itt a húsz nap alatt, hogy ezeket a különböző modelleket és gyakorlatokat elhozzuk Budapestre. Száz ország képviselői, majdnem ötven kiállító országunk van, aki hozza a saját tapasztalatait, és itt lesz minden mértékadó vadászati és vadvédelmi szervezet a világ minden tájáról, a különböző fórumokon szintén meg tudják osztani egymással ezeket a tapasztalatokat. Nekem az egyik kedvenc példám, hogy ahol betiltották a vadászatot, ilyen például Kenya, pont az ellenkezője történt, mint amit el akartak érni. Mivel megfosztották a helyi közösségeket a bevételtől és az ottani mezőgazdaságban okozott kárt, a helyi lakosok a saját eszközeikkel oldották meg a problémát.

Agyonütik az állatokat.

Orvvadászattal agyonlőtték az állatokat, pont az ellenkezője történt, mint amit gondoltak, hogy majd több lesz a vad. A természettel kettő dolog történhet, ami a szélsőséges rosszat jelenti, az egyik az, amikor az ember maga elpusztítja azt a környezeti keretet, amiben él, azokat a környezeti adottságokat nem veszi figyelembe, amelyben létezik, a másik pedig az, ha magára hagyjuk ezeket a területeket, hiszen olyan méretű és minőségű az emberi jelenlét a bolygó egészén, hogy ma már emberi felelősség nélkül arról beszélni, hogy fenntartható környezeti kereteket, állapotokat tudunk létrehozni, gyakorlatilag lehetetlen. Ha magára hagyunk egy területet, erre egyébként még Magyarországon is van példa, akkor nem biztos, hogy az történik, amit szerettünk volna, hiszen az önszabályozó képessége a természetnek mára helyi értelemben nagyrészt pont az emberi beavatkozás miatt nincs meg. Az ellenőrzött, szabályozott, de egyébként létező vadászati tevékenység, vadgazdálkodás elkerülhetetlen és nélkülözhetetlen ahhoz, hogy fenntartható természetgazdálkodás legyen.

Van az embernek elég tapasztalata és tudása ahhoz, hogy fenntartható természetgazdálkodást tudjon csinálni?

Vannak ilyen tapasztalatok, bár ezeket a tapasztalatokat nem lehet lezárni. Pont az a lényeg, hogy olyan módszereket kell kialakítani, amelyek évről évre ráveszik az embert arra, hogy fölülvizsgálja a tapasztalatait és úgy avatkozzon be, hogy az hatékony legyen. Hadd mondjak egy példát. Magyarországon a hód visszatelepítése pillanatnyilag jó ötletnek látszott. Ma már a Kisalföldön, de számos más területén is az országnak a hód olyan méretű fakárt okoz, hogy ma már szinte megoldhatatlan problémákat jelent. Hallgatni kell a helyi emberek tapasztalatára, az állományszabályozás, bármilyen furcsán és fájóan hangozzék, az bizony ezekben az esetekben is valószínűleg kívánatos. Nem is mennék bele most itt a farkas vagy a medve kérdésébe.

Finomhangolásra a vadászat alkalmas? Meg tudja mondani a vadászat, hogy pontosan hány egyeddel kell dolgozni?

Igen, hiszen 1500 vadászatra jogosult vadásztársaság létezik. Ezeknek a társaságoknak vadgazdálkodási tervet kell készíteni a hatóságok segítségével, ez persze mindig inkább becslés lesz, mert pontosan megszámolni egy adott terület vadállományát a vándorlások meg a rejtőzés miatt lehetetlen. Ebben is óriási fejlődés van, mert a drónok megjelenésével vagy a műholdas területfelmérésekkel egyre precízebben tudunk becsülni. Az állománybecslés segít abban, hogy be lehessen állítani azt a szintet, amely elfogadható, illetve kívánatos a vadállomány minősége, a fenntarthatóság, az okológiai szempontok alapján, de egyúttal a mezőgazdasági kultúrákban se keletkezzen olyan kár, ami kezelhetetlené teszi. Nagyon keveset beszélünk arról, hogy a vadászati tevékenységgel mennyi vadkárt előzünk meg, a mezőgazdasági kultúrákban tízmillárdokban mérhető ez.

Hogy lehet kiszámolni azt, hogy egy korrekt vadászattal mennyi vadkárt lehet megelőzni?

Tapasztalati alapon, és ma már segítenek az új technológiák. Egyébként, hogy lehet tudni, hogy egy szarvasrudli mekkora kárt fog okozni egy kukoricában amikor áttrappol rajta, vagy amikor beköltöznek a vaddisznók a kukoricásba aratás előtt. Erre vannak most már módszerek. Egy vadkárszakértő pontosan tudni fogja négyzetméterre megbecsülve az okozott kárt, ebből vetíti a valószínűsíthető kárt a földterület egészére. Ezek a tapasztalatok évről évre gyűlnek, a vadásztársaságok így folyamatosan egyensúlyban tartják a vadállományt minőségi és számszerűségi szempontból, illetve a kultúrákban okozott kár elviselhetőségét.

Hogyan illik egy Vadászati és Természeti Világkiállítás a magyar országimázsba meg a turisztikába? Az előző ’71-esnél ezekről a fogalmakról még nem nagyon beszéltünk, országimázs nem létezett, turisztika meg nem nagyon volt, mert zártak voltak a határok.

Ha az ötven évvel ezelőtti kiállítás egy három hónapig tartó rendkívül sikeres rendezvény volt több mint kettőmillió látogatóval, de egyúttal az ’56-as forradalmat leverő és a ’60-as években konszolidáló Kádár-rendszernek egy sajátos, sikeres nyitási kísérlete volt. Az a világkiállítás abban is segített, hogy a vidékre elűzött vagy oda menekült arisztokrácia a világháború, illetve a kommunista hatalomátvétel előtti Magyarország meghatározó tagjai és tudása részben a vadászati kultúrában találta meg a menedékét.

Széchenyi Zsigmond?

Például Széchenyi Zsigmond.

Aki fűtő volt, és mindenki gróf elvtársnak szólította.

De Fekete István is ide tartozott, és még sok száz emberről beszélünk. A magyar eredetmondát tekintve a honfoglalásig nyúlik vissza a vadászat szervesültsége a magyar kulturális közegben, de az a tudás és tapasztalat, ami felhalmozódott, sikeresen élte túl a kommunista időszakot is, elsősorban a nagy állami erdőgazdaságokban munkát kapott vagy elrejtett emberek és tudás révén. A ’71-es világkiállításon, amelynek a politikai vetületeit nem szabad sem elhallgatni, sem elfelejteni, volt valamiféle értékmentés is, mert részben a felismerés akkor is megvolt, hogy ha a természetet védjük, akkor önmagunkat védjük, másrészt pedig az ott megfogalmazott szakmai célok ma is élnek, mint például a vadföldek rendszere. Mi is ebből indultunk ki, hogy egyrészt van egy országimázs szerepe a világkiállításnak, az alapkoncepció ’16-os megfogalmazásakor is már megvolt ez a szempont: amikor egy vadgazdálkodásról, vadászatról és egyúttal fenntarthatóságról szóló expót hozunk létre, akkor elkerülhetetlenül ezek az imázs és presztízsszempontok is fontos szerepet játszanak. A Hungexpót 55 milliárd forintból újították meg, és mindig hozzácsapják a költségét a világkiállításhoz, bár semmi köze nem volt sem a világkiállítási programirodának, sem a kivitelezőknek magához a projekthez, hiszen nem azért újult meg a Hungexpo, mert világkiállítást rendezünk, hanem azért, mert Budapesten a következő években, évtizedekben egy világszínvonalú helyszínen évente több rendezvényt szeretnénk rendezni.

Nyilván nem bontják el a Hungexpót, ha vége a világkiállításnak.

Maga a Hungexpo megújítása is azt a célt szolgálja, hogy Magyarország egyre több világszínvonalú rendezvényt tudjon Budapestre hozni. Soha senki nem használta még húsz napig egyfolytában a 75 ezer négyzetméterét a Hungexpónak, soha nem volt még ilyen méretű rendezvény az elmúlt több mint ötvenéves történetében, és soha nem rendezett senki ilyen komplex kiállítást, mint a miénk. Hat állandó kiállítási csarnokban a különböző aspektusait lehet majd megfigyelni a vadászatnak, a vadgazdálkodásnak, a vadászathoz való kulturális, művészeti, ökológiai közelítéseknek, A logisztikájában is rekordízű dologról beszélünk, de mi, magyarok képesek vagyunk egy ilyet megszervezni.

Ráadásul van egy nehezítő körülmény, mert járvány van. Benne van a logisztikai szervezésben az elérhető legnagyobb biztonság elve?

Erre külön figyelünk. Amikor augusztus 20-át vagy az Eucharisztikus Kongresszust mentesítettük a korlátozásoktól, az valójában a létező számok, tendenciák, a fertőzés helyzete alapján hozható legjobb döntés volt. A számok nem is mutatták azt egyik után sem, hogy okozott volna problémát, de ez nem jelenti azt, hogy a takarításban, a kiállítás elhelyezkedésében, koncepciójának kialakításában ne lettünk volna figyelemmel arra, hogy létezik, velünk van egy világjárvány, amire oda kell figyelni a beléptetésnél, az orvosi készültségnél. A lebonyolítás szempontjából ott a helyszínen minden ilyen képesség és feltétel adott. Magyarország, minden magyar ember, különös tekintettel Budapestre, ahová a turisták érkezni fognak, azzal gazdagodik, ha bebizonyítjuk, hogy ilyen rendezvényeket képesek vagyunk megszervezni.

Mit fogunk látni, ha kimegyünk és kit vigyünk magunkkal? Nagymama, gyerek jöhet?

A rendezvénysorozat közel 1500 programelemmel működik. Kezdjük onnan, hogy kiket várunk: mindenkit nullától 99 éves korig. A legfontosabb szempontunk az volt, hogy miközben a kiállításnak a vadászati, vadgazdálkodási, természetvédelmi tudás és tudomány minden kérdésének, illetve tartalmának meg kell hogy feleljen, a laikusok számára is élvezhető legyen. Ezt tudjuk teljesíteni. És nemcsak a Hungexpón, a vidéki helyszínek közül érdemes megemlíteni, hogy Keszthelyen évtizedek óta létezik egy vadászati kiállítás, a hatvani Vadászati Múzeum az Országos Magyar Vadászkamara székhelyeként és kiállításként régóta ismert, és Vásárosnaményban most nyílik egy új, magánkezdeményezés. A Hungexpón pedig 75 ezer négyzetméteren kínálunk kiállításokat. Alapvetően múzeumszerű kiállításokban gondolkodtunk, aminek az a célja, hogy keresztmetszetét adja a XXI. század elején annak az emberi tudásnak és annak a közelítésnek, amit itt Magyarországon mi vallunk. A tartalmak önmagukért beszélnek, az A csarnokban minden nap több órán keresztül többnyire angolul, részben magyarul szakmai beszélgetések folynak, ami önmagában érdekesség szerintem a laikusok számára is. Hat csarnokban állandó kiállítás van, kettőben, a B és E csarnokban pedig a kereskedelmi kiállításaink, az egyik a FeHoVa, és az utolsó hétvégén OMÉK-ot is rendezünk, ami Magyarország és Kelet-Európa legnagyobb élelmiszeripari és mezőgazdasági kiállítása. A H csarnok betűjelzésének megfelelően lesz a magyar központi kiállítás csarnoka. Minden csarnoknak van egy „kurátora”, és a H csarnok kurátora, L. Simon László, aki a kultúraszervezésben mint kulturális államtitkár, most pedig legújabban a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójaként olyan feladatot végez, ami a magyar kulturális hagyományok folytatásának majd biztosítéka lehet. A magyar központi kiállítás az elmúlt ezer év magyar vadászattörténetének egy rendkívül izgalmas közelítése.

Hogy lehet visszamenni az írott emlékek előtti korszakra az eredetmondákig, tehát amit erről a kultúrában tudunk?

A mondavilághoz készült el például a Kerekes Bandnak az a zenéje, amit a rádiók most játszanak, és a világkiállítás imázsfilmje referencia arra, hogy a csodaszarvas motívumán keresztül hogyan vált a kezdetektől fogva a vadászat, a vadászathoz való viszony az emberi, ezen belül a magyar vadászati, illetve kulturális lét meghatározó elemévé. A D csarnok a Kárpát-medencei vizes élőhelyeket bemutató csarnok egymillió liter akváriummal.

Akkor abban élő állat van?

Élő halakkal és vízi élőlényekkel. Több mint kétméteres viza is van benne, a lehető legnagyobbat is elhoztuk. Kóródi Olivér kurátor, aki egyébként a Tisza-tavi Ökocentrum szakmai igazgatója, kapta azt a megbízást és lehetőséget, hogy ezt a vizes csarnokot kialakítsa. Elképesztően izgalmas, amit ott bemutatnak, nemcsak a történetiség, illetve a földrajzi értelemben áttekintett Kárpát-medence miatt, hanem mert két és fél hónappal ezelőtt el kellett kezdeni megépíteni azokat a berendezéseket, az akváriumokat, amelyek befogadják ezeket az élőlényeket. Ez egy rendkívül látványos eleme a kiállításnak, és szerintem a gyerekek ezt nagyon fogják élvezni.

El fogják hinni, hogy egy akkora hal, mint a viza, 50-60 évvel ezelőtt még fölúszott ide a Vizafogóig?

Pont ezt a célt szolgálja a kiállítótér, hiszen bemutatjuk az emberi tevékenység pozitív és negatív következményeit, különös tekintettel a vizes élőhelyekre. Ha egy kicsit tovább mehetünk, a vadászat nem lehetséges anélkül, hogy bemutatnánk a hagyományos vadászati módokat. A vadászat szorosabb értelmében vett szakmai, technológiai tudásához kapcsolódó bemutató az F csarnokban kap helyet. Németh Balázs kurátor, aki az elöltöltős fegyverek vezetőjeként vagy egyetemi oktatóként is ismert lehet, rendkívül izgalmas kiállítást hozott létre, amelyben egyfajta piactérről különböző korokba ellátogatva vehetünk részt különböző vadászati tevékenységekben, ismerhetjük meg, hogy az adott korban hogyan vadásztak, milyen eszközökkel és ehhez kapcsolódnak azok a lovasíjász, solymász, kutyás bemutatók, amelyek bepillantást engednek részben a vadászat technikájába, technológiájába, részben pedig azt teszik lehetővé, hogy a családok, a gyerekek megismerkedjenek azokkal az állatokkal, azokkal az eljárásokkal, amelyek a hétköznapokban is használatosak voltak régen, de tulajdonképpen mind a mai napig.

Van még hagyományos vadászat a napi gyakorlatban?

Van.

Egy elöltöltőssel vagy egy íjjal elindulni vadászni más élmény, mint ha az ember golyós vagy sörétes fegyverrel megy?

Így van, aki vadászik, pontosan tudja, hogy mennyire más minőségét és élményét hozza ez. Mind a kettő legálisan létezik, és nagyon komoly hagyományápoló civilszervezetek vannak elképesztő mélységű tudással és szenvedéllyel. A G csarnok a vadászok számára egyfajta kis szentélyként szolgáló kiállítást fogad be, hiszen itt kap helyet a trófeaszemle. Egészen meghökkentő, új formátumot találtunk ki. Több ezer trófeát állítunk ki, ami azoknak, akik nem szeretik a vadászatot, még taszító is lehet, de azok, akik láttak már ilyet, tudják, hogy egyrészt a trófeavadászat mind jövedelmezőségét, mind a gazdasági szükségszerűségét illetően egy kívánatos dolog, másrészt pedig aki szereti ezt a világot, azok számára rendkívül látványos. Itt Magyarország és a világ nagy trófeáit lehet megtekinteni olyan formátumban, amire másként még nem volt lehetőség. Ez a csarnok ad helyet majd a Taxidermia kiállításnak, illetve a preparátorok versenyének. A preparátorság egy egészen elképesztő elhivatottságot és tudást igénylő művészeti tevékenység. Olyan preparátumokat tudnak készíteni ma már halaktól a madarakon keresztül a trófeás nagyvadakig, amelyek egészen élethűen őrzik meg és állítanak emléket az elejtett vadnak, illetve tudják bemutatni az adott vad viselkedését, élőhelyeit.

És utána ezek mennek vissza a saját múzeumba?

A sajátos művészeti alkotások igen, és ezeket a trófeákat nagyon érdekes volt önmagában összegyűjteni, hiszen elképesztő logisztikai szervezést kívánt az, hogy a Zempléntől az Őrségig vagy éppen a Kisalföldtől a Dél-Alföldig összeszedjük a legérdekesebb és legértékesebb trófeákat. Ha már az agancsnál tartottuk, az egyik nagy látványosságunk, ami részben művészeti, részbe a természet körforgásának organikusságára utal, az Szőke Gábor Miklós alkotása, amely a szimbolikus bejárata magának a világkiállításnak. A bőgő bikafejet ábrázoló, tíz tonna hullajtott szarvasagancsból és körülbelül 10-15 tonna acélszerkezetből álló installáció, amelyet a világkiállítás húsz napja után elviszünk Keszthelyre és felállítjuk, a reményeink szerint a következő években évtizedekben sok tízezren fogják látni.

Együtt marad?

Ott marad állandó helyén ez az installáció, amely 15-16 méter magas, több mint húsz méter szélességű, összességében 25 tonnás alkotásról beszélünk, amelynek a koncepcióját, a művészeti kivitelezését is önmagában bravúr volt elvégezni, de egyúttal utalunk arra, hogy a szarvasfajták, a gím, a dám, illetve az őz minden évben elhullajtja az agancsát. Ez önmagában valószínűleg többmilliárdos üzlet, hiszen ezeket össze lehet, össze kell gyűjteni, ebből bútorok, berendezési tárgyak, ruházati kellékek vagy éppen gyógyászati kellékek keletkeznek.

De nem gyűjtheti össze akárki, még mielőtt félreértés lenne belőle.

Így van, ez szigorúan szabályozott, hiszen az elhullajtott trófea is az adott vadásztársaságot, illetve az államot illeti. Hosszú hónapok munkáját jelentette önmagában is, hogy ez a tíz tonna agancs az ország különböző részeiből összegyűljön, eljusson a művészhez, aki ebből egy olyan műalkotást hozott létre, ami egyedülálló a világon.

A vadászat az vadűzés meg erdőzúgás, de több erdőzúgás – mondja Széchenyi Zsigmond. Így vadásznak ma?

Az etikus vadász igen, tévedés azt gondolni, hogy a vadászat lényege az a pillanat, amikor a vad elejtése megtörténik, amikor valaki meghúzza a ravaszt, pendül az íj. Sokkal több munka van a hétköznapokban, ezt tapasztalatból mondhatom, hiszen én is vagyok vadásztársaság tagja, sőt vezetője, hogy milyen vadgazdálkodási, vadmegőrzési feladatot végeznek a vadásztársaságok év közben.

Szokta ön is csinálni, őrzi a telepítendő fácánt, hogy ne vigye el a róka?

Ahol én vadászom, ott például apróvad nincs, de ez is hozzátartozik. A vadkármegelőzésben bizony van, amikor éjszakákat kint kell ülni , de az is hozzátartozik, hogy ínséges időkben, például amikor kevés a víz, akkor hogyan gondoskodnak az Alföldön az apróvad, illetve az őzállomány itatásáról, karbantartásáról, hogyan vesznek részt a hivatásos vadászok a vadállomány egészségének a megőrzésében, juttatnak ki olyan gyógyszereket, amelyek megakadályozzák a májmétely elterjedését, vagy a vaddisznók esetében a különböző paraziták felvételét. Olyan komplex, minden nap folytatandó tevékenységről beszélünk, ami igazolja azt az állítást, hogy a természethez legközelebb álló és dolgozó ember a vadászatban részt vevő, hiszen neki napi munkát ad az, hogy a vadállományról gondoskodjon. A C csarnokról nem beszéltem, ami a Hungexpo megújulásának egyik legizgalmasabb helyszíne, ahol Közép-Európa legnagyobb kongresszusi központja jött létre. Ez fogadja be a konferenciáinkat, de olyan technikai, technológiai innovációkat tudunk itt megmutatni a világ különböző részeiről és Magyarországról, amelyek hozzájárulnak a fenntarthatósághoz.

Tehát nem arról van szó, hogy éjjel még jobb távcsöveket használunk.

Nem. Mondok egy példát: több afrikai országban működik egy alapvetően amerikai kezdeményezéssel létrejött olyan startup, amelynek a gerincét magyar, szegedi szakemberek adják. Ez egy olyan jelzőrendszer, amely részben az állatokra erősített jeladók, részben pedig a terepre kitett jeladók révén segít jelezni, ha valahol nem engedélyezett puskalövés dördül el, magyarán orvvadászok felderítésére alkalmas. Ez igazi világszenzáció, az ő képviselőik is itt lesznek, de a drónok, az űrkutatás használatáról is lesznek különböző előadások.

Milyen a magyar vadásztársadalom összetétele?

Nem értem a baloldalnak meg a magát függetlennek tekintő sajtónak azokat a megnyilvánulásait, amelyek emberek tízezreit sértik meg, amikor a vadászatról úgy beszél, hogy gyilkosoknak vagy valami avítt úrias dolognak tekinti ezt a dolgot. Közel 70 ezer magyar vadász van, köztük a hétköznapokban a legtöbbet tevékenykedő hivatásos vadászok, és van körülbelül 700 ezer magyar horgász. Tehát családtagokkal együtt másfél-kétmillió olyan emberről beszélünk, akinek a természettel való együttlét, egy a természettel, ahogy a szlogenünk mondja, az teljesen természetes. Amikor hetvenezer magyar vadászról, és mondjuk, hétszázezer horgászról beszélünk, akkor egy olyan, a társadalom minden szegmensét leképező társadalmi csoportról beszélünk, ahol mindenféle ember megtalálható. Természetesen az sem elképzelhetetlen, hogy vannak köztük rosszak vagy gonoszak, de alapvetően a vadászati tevékenységet és a hétköznapokban vadfenntartó, környezetvédő tevékenységet végző emberek tudnak a legtöbbet arról, hogy mit jelent a környezet- és természetvédelem és hogyan lehet fenntartható módon a természeti környezetünkkel bánni.

A mi szabályozásunk szintjén ezek a feladatok egy irányba mutatnak? Környezet, természetvédelem, vadgazdálkodás, mezőgazdaság, mert a területünk az egy, és ezt mind ugyanezen a területen kell csinálni.

Tekintettel arra, hogy a tevékenységek szabályozásának, jogi környezetének az átgondolása alapvetően az Agrárminisztériumhoz tartozik, a válasz igen, de még akkor is, ha hatósági vagy érdekvédelmi képviseleti szempontból a Magyar Országos Vadászkamarára vagy a Védegyletre gondolunk, ezek a tudás összesítésében és a tevékenységben mindenképpen egy irányba mutatnak. A magyar szabályozási rendszer egyértelműen arrafelé mutat, amit a központi témájává tettünk a világkiállításnak: vadászat nélkül, vadgazdálkodás nélkül nincs fenntartható természetgazdálkodás. Ez az egy tételmondat bomlik ki a világkiállítás pavilonjaiban, rendezvényeiben, a majdnem 1500 programelemben és még a kulturális kínálatunkban is.