INFORÁDIÓ 
2020. február 21. péntek
Eleonóra

gyurcsány ferenc

dk

interjú

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke feleségével, Dobrev Klárával a 14. évértékelő beszéde után 2018. január 27-én.

Gyurcsány Ferenc: Klára, most nem a férjeddel, hanem a pártelnökkel beszélsz

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor

Ketté kell választania a magánéleti és a politikai viszonyát a feleségével Gyurcsány Ferencnek - derült ki az InfoRádió Aréna című műsorában. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint Dobrev Klára még nem bizonyította, hogy a politikusi szakmát elsajátította. A volt miniszterelnök szerint az önkormányzati választáson eldől, milyen úton indul tovább az ellenzék, de szerinte csak a közös fellépés járható. A beszélgetés rövidített, szerkesztett változata.

- Úgy tűnik, hogy Trócsányi László, az Európai Bizottság magyar biztosjelöltje azt a portfóliót fogja megkapni, amelyet a kormány eredetileg szeretett volna, a bővítést. Itt még van egy parlamenti meghallgatás előtte. Hogyan szavaznak a DK-sok?

- Természetesen nemmel fogunk Trócsányi Lászlóra szavazni.

- Miért?

- Mert alkalmatlan arra, hogy biztosként azt az Európát szolgálja, amelyben mi hiszünk. Itt verseng két gondolkodásmód, politika, a Fidesz politikája, amely gyengébb Európát akar és a DK politikája, amely egy erős, föderatív Európát akar, az európai egyesült államokat. Mi nyilván nem fogunk támogatni olyan biztost, aki a miénktől gyökeresen eltérő európai politikai irányvonalat visz, és nem fogunk támogatni olyan biztost, akinek kulcsszerepe volt a magyar demokrácia, jogállamiság, alkotmányosság lebontásában.

- Ez egyben a bizottság elnökének a kritikája is, aki végül is személyesen jelölte?

- Ez az egyik leggyengébb portfolió, azért ne tévedjünk!

- A bővítési?

- Hát van bővítés napirenden? Nincs!

- Szerbia?

- Mint Makó Jeruzsálemtől. Nincs abban az állapotban. És a bővítésről egyhangú döntés kell, de a tagállamok jelentős részében nem kapná meg a további bővítés a támogatást. Nagyon nagy valószínűséggel a következő ötéves ciklusban nem lesz új tagja az Európai Uniónak, ezért aztán ez egy csaknem üres portfolió. Ha jól emlékszem, szlovákok, csehek, horvátok jelöltjét alelnöknek jelölik, a lengyelek az egyik legnagyobb portfoliót, a mezőgazdaságit kapták. Ehhez képest

ez egy nagyon szerény ajánlat. Nagypolitikai, regionális politikai értelemben is ez egy súlytalan pozíció.

- Az normális dolog ön szerint, hogy az ellenzéki politikai erők az Európai Parlamentben is folytatják a belpolitikai csatát?

- Persze! Merthogy ez a hazánk, Európa! Ugyanúgy működik az Európai Parlament, mint a magyar parlament. Ott is pártviták, politikai viták vannak. Nem nemzeti alapon szerveződik az Európai Parlament, nem magyar támogat magyart, politikai irányok küzdenek meg. 2006-ban büszkén kampányolt a mai kormányfő azért Brüsszelben, hogy a megítélt pénzeket ne adják oda Magyarországnak. Az szerintem nem volt legitim. Az országnak járó pénzt el akarta vetetni a saját hazájától. Ugyanennek a kormányfőnek most az a baja, hogy azokat a politikusokat, akik mást képviselnek, mint mi, nem támogatunk. Hát az a dolgunk, hogy ne támogassuk! Itt nem egy magyart kell támogatnunk, hanem egy politikai irányvonalat.

- Hogyan tekint a következő, most formálódó bizottságra? A kormány nagyon bizakodó, mert úgy látja, hogy jobban értik majd Közép-Kelet-Európa igényeit.

- Abban az értelemben rendkívül pozitívan, hogy Jean-Claude Junckernek azt az örökségét, hogy nem egy bürokratikus testület a bizottság, hanem politikai testület is, továbbvinné, és szerintem ez fontos. Abban a vitában, hogy Nyugat-Európa nem érti a sajátos fejlődésű kelet-európai országokat és azoknak a közjogi, politikai, történelmi hagyományait, az új bizottsági elnök megértőbb lesz-e, nem tudom, de abban egészen biztos vagyok, hogy bizonyos ügyekben nincsenek nemzeti sajátosságok. Jogállam van-e vagy nincs? Demokrácia van-e vagy nincs? Ebben nem kell eltűrni a relativizálást, és szerintem a magyar kormány politikája ezeknek a normáknak és értékeknek nem felel meg.

A cikk végére ért.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs
A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018