2010. június 3. 16:01 Leépítés várható Mátranovákon Õsszel újabb leépítésekre lehet számítani a Bombardier Transportation mátranováki gyárában, ahol májusban 59 embert bocsátottak el - közölte a cég magyarországi képviselője.
2010. június 3. 09:04 Szárnyalni kezdett a BUX, erősödik a forint A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 409,12 pontos emelkedéssel, 22.661,41 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,84 százalékos erősödést jelent, és az emelkedés nyitás után folytatódott. Emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék is.
2010. június 3. 08:20 Nyár végéig ne számítson ennél erősebb forintra! Hiába gyengült sokat májusban a forint, a Portfolio.hu havi szokásos alapkezelői felmérése szerint rövidtávon nem számíthatunk az árfolyam erősödésére, és a hosszabb távú kitekintés sem ad okot túlzott optimizmusra. Bár megnyugtató, hogy a 274 forint/eurós szintről további gyengülést a válaszadóknak csupán a harmada jósol a múlt havi 50 százalék helyett augusztus végére, az elgondolkoztató, hogy erősödésre senki sem számít. Rövid időtávon egyetlen megkérdezett sem jósolt hozamcsökkenést az állampapírpiacon, melynek megfelelően a kötvényeket legtöbben alul súlyozandónak tartják a saját benchmarkhoz képest.
2010. június 2. 15:30 A görög csapda és az euro A görög versenyképességi és adósságproblémák megoldhatatlanok az euróövezeten belül, kilépése esetén azonban Görögország szinte bizonyosan törlesztésképtelenné válna, ha nem konvertálja euróadósságát új, saját fizetőeszközére - áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző és előrejelző cég új helyzetértékelésében.
2010. június 2. 14:50 Görögország állami tulajdonrészeket magánosít A görög kormány 49 százaléknyi részt ad el az OSE vasúttársaságból és 39 százaléknyi állami tulajdonhányadot a Hellenic Post postavállalatból - jelentette be a görög kormány szerdai ülése után a pénzügyminiszter.
2010. június 2. 14:47 A Sony nem gyárt többet Magyarországon A Sony Corporation megszünteti a termelést magyarországi gyártóbázisán, Gödöllőn, a vállalat közép- és délkelet-európai kereskedelmi tevékenysége azonban a Sony holdingvállalatán keresztül továbbra is Magyarországon marad - közölte a Sony Hungária Kft.
2010. június 2. 12:37 A héten döntenek az áram áráról A Magyar Energia Hivatal (MEH) még a héten dönt az áramár változtatási kérelmekről - közölte a hivatal.
2010. június 2. 11:00 Rosszat tett a válság a lojalitásunknak A magyarok vásárlási szokásait is megváltoztatta a recesszió. A nyugat-európai országokhoz hasonlóan Magyarországon is kialakult a tudatos vásárló modellje. Felértékelődött az árak jelentősége, nőtt a napi fogyasztási cikkek esetében az akciós, promóciós vásárlások aránya - derül ki a GfK Hungária legfrissebb kutatásaiból. 2009-ben megnövekedett az egy-egy háztartás által meglátogatott kereskedelmi láncok száma, és többen olvassák az akciós szórólapokat is.
2010. június 2. 10:09 MNB: az infláció 2011. második negyedévére csökken 3,0 százalékra Az idei év harmadik negyedévében 3,8, a negyedikben 4,1 százalékos infláció várható, amely 2011. első negyedévében 3,4 százalékra, a másodikban pedig 3,0 százalékra csökken, majd a harmadik negyedévben éri el a 2,8 százalékos mélypontot - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán kiadott inflációs jelentésében.
2010. június 2. 10:00 Vége a márkaszervizek egyeduralmának Az autógyártók a jövőben nem írhatják elő, hogy a nem garanciális javításokat is a hivatalos márkaszervizben végeztessék a tulajdonosok - mondta ki az európai versenyhatóság. A június elsejétől érvényes csoportmentességi szabályozástól a bizottság azt várja, hogy olcsóbb lesz a kocsik üzemeltetése. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke szerint nincs változás az uniós versenyszabályozásban.
2010. június 2. 09:04 KSH: 653 millió euró külkereskedelmi többlet márciusban Márciusban a külkereskedelmi mérleg többlete 653 millió euró (172 milliárd forint volt, az első három hónapban pedig 1,317 milliárd eurót (349,9 milliárd forint) tett ki, a havi 167 millió euróval, az első negyedéves 735,1 millió euróval javult az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán a részletes számok alapján.
2010. június 2. 09:04 Lefelé indult a BUX, gyengül a forint A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 199,90 pontos csökkenéssel, 21.561,21 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,92 százalékos gyengülést jelent. A keddi, többnyire gyenge eredmények után szerdán további visszaeséssel kezdtek a vezető nyugat-európai értéktőzsdék.
2010. június 1. 16:42 Másfél százalékos mínuszban zárt a BUX A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 342,31 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel, 21.761,11 ponton zárt kedden.
2010. június 1. 16:20 Csórók és milliomosok lopják az áramot Illegális áramvételezésnek azt nevezzük, amikor a szolgáltató hálózatára jogosulatlan módon csatlakozik valaki, és az elhasznált áramdíj megfizetése nélkül veszi igénybe a szolgáltatást. A gyakorlati tapasztalatok szerint áramlopás leggyakrabban két fogyasztói csoportnál fordul elő.
2010. június 1. 11:46 Négy éves mélyponton az euró Négy éves mélypontra gyengült az euró a dollárral szemben kedden délelőtt, miután erősödtek azok az aggodalmak, hogy az euróövezeti adósságválság átterjedhet az egész bankszektorra.
2010. június 1. 10:09 Átfogó vizsgálat indul az M6-os burkolatának beszakadása miatt Vizsgálják az M6-os autópálya burkolatának beszakadása okait, ezzel együtt a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium megkezdi a köz- és magánszféra partnersége (PPP) szerződések teljes átvilágítását, mert azok az állam számára előnytelenek - közölte a minisztérium.
2010. június 1. 07:26 Stabilizálódott a forint reggel Stabilizálódott a forint kedd reggel: egy euró 274,95 forintot ért 7 óra körül a londoni bankközi devizapiacon, hétfőn későn este 274,85 forinton jegyezték az eurót.
2010. május 31. 16:41 Nyereséggel zárt a BUX A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 164,95 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 22.103,42 ponton zárt hétfőn.
2010. május 31. 15:04 Az MNB 3,9 százalékos GDP növekedést vár 2012-ben Az MNB az idei 0,9 után jövőre 3,2, 2012-ben pedig már 3,9 százalékos GDP növekedésre számít legfrissebb inflációs jelentésében. Az infláció az idei 4,9-ről jövőre 3,0, 2012-re pedig 2,9 százalékra csökken.
2010. május 31. 14:20 Nem változtatott az alapkamaton az MNB A monetáris tanács hétfői kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően 5,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot.
Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket
Három halott egy házban: a mentősök is elbódultak az anyagtól – rejtélyes tragédia az Egyesült Államokban