2013. augusztus 23. 16:22 Erősödött a forint A régiós devizákkal együtt erősödött pénteken a forint a legutóbbi makrogazdasági mutatóknak köszöntően kedvezőre fordult euróövezeti piaci hangulatban.
2013. augusztus 23. 15:15 PSZÁF: veszteségesek voltak a bankok a második negyedévben A hitelintézetek az első negyedévi kedvező eredményfolyamatok után a második negyedévben összességében ismét komoly veszteséget szenvedtek el - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a honlapján pénteken közzétett gyorselemzésében.
2013. augusztus 23. 15:03 Dunaferr - A tulajdonosok nyitottak a tárgyalásra a kormánnyal Az ISD Dunaferr tulajdonosai készek azonnali hatállyal megkezdeni a konzultációs folyamatot a cég jövőjéről - közölte Oleg Mkrtchan, az ISD Korporáció vezérigazgatója, az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának tagja a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldött pénteki válaszlevelében.
2013. augusztus 23. 14:14 A görög idegenforgalmi vállalatok fele adót csal A görög pénzügyminisztérium jelentése szerint Görögországban az idegenforgalommal foglalkozó cégek majdnem fele adót csal, és szabálytalanul működik. Különösen rossz a helyzet néhány turizmusra szakosodott szigeten, ahol szinte mindenhol találtak szabálytalanságokat a minisztérium ellenőrei.
2013. augusztus 23. 10:37 KSH: csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene Kéthavi növekedés után júniusban csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest: a naptárhatástól megtisztított adatok szerint a forgalom 0,4 százalékkal maradt el a tavaly júniusitól, a kiigazítatlan adatok szerint 0,9 százalékos volt a csökkenés - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az első korrekció szerinti adatokat.
2013. augusztus 22. 19:16 "Nem kell kétségbe esni az államadósság mértékétől" Nem kell kétségbe esni az államadósság mértékétől - mondta az Inforádió Aréna című műsorában az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese.
2013. augusztus 22. 17:49 Banai: a várakozásnak megfelelt a júliusi államháztartási adat A júliusi államháztartási deficit megfelelt a várakozásoknak, ezért az idei hiánycél tartásához nem kellenek plusz intézkedések a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkára szerint, aki azt is hangsúlyozta: egy jövőbeni dollárkötvény-kibocsátás a jövő évben lejáró adósságot finanszírozna.
2013. augusztus 22. 17:47 "Nem marad elköltetlen uniós forrás a magyar agráriumban" Nem marad elköltetlen uniós forrás a mostani uniós költségvetési ciklus végére a magyar agráriumban - mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár.
2013. augusztus 22. 17:15 BUX: 18 156,52 pont, +0,30 százalék záráskor A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 18 156,52 ponton zárt csütörtökön.
2013. augusztus 22. 16:28 Kissé erősödött a forint Erősödött kissé a forint a bankközi devizapiacon csütörtökön délután, az eurót 299,56 forinton jegyezték négy óra körül, a délelőtti 300,07 forint és a szerda esti 300,25 forint után.
2013. augusztus 22. 15:34 NGM: az államháztartás hiánya az első hét hónapban 851,2 milliárd forint A végleges adatok szerint az államháztartás központi alrendszerének hiánya júliusban 129,5 milliárd forint volt, az első hét hónapban a deficit 851,2 milliárd forintot tett ki, ez az éves előirányzat 96,7 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormányportálon.
2013. augusztus 22. 13:52 Így borozhatunk majd Már szedik a korai szőlőfajtákat, például a csabagyöngyét és az Irsai Olivért Balatonboglár és Etyek környékén - mondta Horváth Csaba csütörtökön az MTI érdeklődésére.
2013. augusztus 22. 13:43 Még tart az egyetemisták rohama Még tart az egyetemisták, főiskolások albérlet keresési rohama, az érdeklődés a hónap végéig élénk maradhat, de a kínálatból lassan elfogynak az igazán jó adottságokkal rendelkező lakások az Otthon Centrum (OC) tapasztalatai szerint.
2013. augusztus 22. 13:02 Tobzódnak a turisták Spanyolországban Nagyon jól teljesített júliusban a spanyol turizmus, összesen 7,9 millió külföldi kereste fel az országot egy hónap alatt, 1995 óta ez volt a legtöbb látogató ebben a hónapban, a tavaly júliusi adatokhoz képest is 2,9 százalékkal nőt a látogatók száma.
2013. augusztus 22. 12:40 Fidesz: bizakodásra ad okot, hogy nőttek az átlagkeresetek A Fidesz szerint ismét bizakodásra ad okot, hogy nemcsak hogy egyre többen dolgoznak Magyarországon, de mind a bruttó, mind a nettó átlagkeresetek nőttek az elmúlt egy esztendőben - mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert.
2013. augusztus 22. 12:16 Megbírságolja a Szigetet a NAV Több mint 150 ellenőrzést végeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai és pénzügyőrei a Sziget fesztiválon, ennek alapján összesen 2,2 millió forint bírságot szabnak ki a szabálytalanul eljáró vállalkozásokra.
2013. augusztus 22. 09:03 KSH: tovább nőttek a reálbérek júniusban Az idén január-júniusban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) csütörtökön.
2013. augusztus 22. 07:32 Devizapiac - Gyengült kissé a forint Gyengült kissé a forint csütörtök reggel a bankközi deviza kereskedelemben, az eurót hét óra körül 300,66 forinton jegyezték, kissé magasabban az előző esti 300,25 forintnál.
2013. augusztus 22. 06:40 A júliusi részletes államháztartási adatok A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön teszi közzé az államháztartás központi alrendszerének 2013. július havi, illetve idei első hét havi helyzetéről szóló részletes adatait.
2013. augusztus 22. 06:00 Új húsipari üzemet avattak Békésszentandráson Új húsipari üzemet létesített Békésszentandráson a Hungaro-Food 2009. családi vállalkozás, a több mint egymilliárd forintból felépített üzemet szerdán avatták fel.