2013. szeptember 10. 11:01 Devizapiac - 300 forint alatt az euró Az előző napihoz képest kis erősödéssel, a 300-as eurójegyzés közelében alakult a forint árfolyama kedden délelőtt.
2013. szeptember 10. 08:11 Várakozáson felül nőtt a kínai ipari termelés augusztusban Augusztusban a várakozásokat meghaladó ütemben nőtt az ipar termelés és a kiskereskedelmi forgalom Kínában - közölte kedden az ország statisztikai hivatala.
2013. szeptember 10. 07:05 A brazil elnök ipari kémkedést feltételez az NSA-Petrobas ügy hátterében Ha igazak azok a jelentések, hogy az Egyesült Államok meghekkelte a Petrobas brazil olajtársaság számítógépeit, az egyenértékű lenne a biztonsági érvekkel nem igazolható ipari kémkedéssel - jelentette ki hétfőn (helyi idő szerint) Dilma Rousseff brazil elnök.
2013. szeptember 10. 06:48 Verespatak - A beruházás ellen emeltek szót képviselők az EP-ben A romániai Verespatakon tervezett, cianidos technológiájú arany- és ezüstbánya ellen emelt szót hétfőn késő este az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén Bánki Erik fideszes, Tabajdi Csaba MSZP-s, valamint Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő.
2013. szeptember 10. 06:01 Költségvetési módosításokról tárgyal a Ház Az Országgyűlés mai ülésnapján tárgyal az idei költségvetés azon módosításáról, amelyet az E.ON földgázipari érdekeltségeinek megvásárlása és a takarékszövetkezeti szektor átalakítása indokol.
2013. szeptember 10. 05:35 Régen volt ennyire jó nyaruk a balatoni büféseknek A főszezon kedvező időjárásának és a minden korábbi nyárnál több és színvonalasabb programoknak köszönhetően átlagosan 10-15 százalékos forgalomnövekedésről számoltak be a Dél-Balatonnál partközeli vendéglátással foglalkozó mikro- és kisvállalkozások.
2013. szeptember 10. 05:27 Kedden ezeken a helyeken szünetelhet a tévéadás a digitális átállás miatt Kedd reggel 8 és délután 6 óra között a győri és a bakonyszentkirályi tévéadó áthangolása miatt várhatóan több órán át nem foghatják az adást a térségben azok, akik szoba- vagy tetőantennával, illetve set-top-box segítségével tévéznek.
2013. szeptember 10. 05:22 Kedvező eljárás Magyarországgal szemben Brüsszelben Az EU által szabálytalannak minősített szerződések összegének 5 százalékát, mintegy 230-250 millió eurót érint az a pénzügyi korrekció, amiről hétfőn állapodott meg Brüsszelben a regionális politikai biztossal Lázár János miniszterelnökségi államtitkár. Az EU gyakorlatában nem ritka a kifizetések megszakítása, idén is vagy száz esetben folyamodott ehhez a Bizottság. A pénzügyi korrekciók 2 és 100 százalék között mozognak, a magyaroknál érvényesített 5 százalék ehhez képest kedvezőnek tűnik.
2013. szeptember 9. 20:47 Bankszövetség: a devizathitelek rendezéshez kell a kormány érdemi közreműködése is A Magyar Bankszövetség szerint a deviza-jelzáloghitelesek helyzetének azonnali rendezése elképzelhetetlen a kormány érdemi közreműködése nélkül.
2013. szeptember 9. 20:06 KKDSZ: kapjanak keresetkiegészítést és béremelést a közszférában dolgozók Az idei évre 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány kereset-kiegészítést, jövőre pedig 20 százalékos béremelést kér a szociális és közszféra dolgozóinak a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. A tárgyalások már megkezdődtek.
2013. szeptember 9. 17:53 OECD: világszinten növekedés van, de... Tovább javultak a gazdasági kilátások a világ legfejlettebb gazdaságú országaiban, míg a fejlődő gazdaságú országokban lassult a növekedés üteme. Az OECD legújabb adatai szerint világszinten növekedés van, de szélesedik a távolság az egyes régiók között.
2013. szeptember 9. 16:17 Ennyi az államháztartás hiánya Az államháztartás központi alrendszerének 2013. augusztusi hiánya 110 milliárd forint volt, a 2013. első nyolchavi deficit 961,2 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn.
2013. szeptember 9. 15:24 Csepreghy: Meglepő eszközöket fog bevetni a kormány Még a héten újraindul tíz olyan uniós operatív program, amelyet korábban az Európai Bizottság felfüggesztett a mérnökkamarai regisztráció és a magyar nyelvtudás követelménye miatt. A korrekció mintegy 230-250 millió euró, azaz 69-75 milliárd forint lesz, de ez visszaforgatható - mondta el az InfoRádiónak Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai helyettes államtitkára.
2013. szeptember 9. 14:54 Csökken a benzin, emelkedik a gázolaj ára Csökkenti bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin, illetve emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
2013. szeptember 9. 13:39 Orbán: megtörtént a növekedési fordulat Az európai uniós túlzottdeficit-eljárás megszüntetését, az IMF-hitel idő előtti visszafizetését, a foglalkoztatottak számának növekedését, az infláció leszorítását, a gazdasági növekedés beindulását, valamint az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok bérének emelését említette az elmúlt hónapok sikerei között Orbán Viktor hétfőn a parlamentben.
2013. szeptember 9. 11:47 Uniós támogatások - Hahn: napokon belül újraindulhatnak a kifizetések Napokon belül elindulhatnak a kifizetések a leállított operatív programoknál - tudatta Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben, miután tárgyalt Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral, a Nemzeti Fejlesztés Ügynökséget irányító kormánybiztossal.
2013. szeptember 9. 11:32 Huawei : Magyarország lesz Európa kapuja Bővíti biatorbágyi üzemét és minden Európába szánt termékét Magyarországon keresztül készül az európai piacra szállítani a Huawei Technologies Hungary - jelentette be Bin Junszong, a vállalat ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten.
2013. szeptember 9. 10:41 Radikálisan csökkenthetik a hús áfáját Az ősz folyamán dolgozza ki a vidékfejlesztési tárca a hús áfájára vonatkozó javaslatát, amelyet az adótörvényekkel együtt tárgyalnak majd - nyilatkozta az Inforádiónak a minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára. Czerván György hozzátette: a vidékfejlesztési tárca a radikális változtatást támogatná, de a végső döntés függ a költségvetés helyzetétől.
2013. szeptember 9. 09:03 KSH: júliusban 6,2 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Júliusban 1,137 millió vendég 6,2 százalékkal több vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban. A külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma 4,7, a belföldi vendégéjszakáké 7,6 százalékkal nőtt - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2013. szeptember 9. 07:01 Devizapiac - Kissé erősödött a forint Erősödött kissé a forint hétfő reggelre, az eurót a péntek esti 300,04 után 299,82 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben.