Infostart.hu
eur:
362.04
usd:
315.8
bux:
153302.27
2026. szeptember 22. kedd Móric
Az afrikai sertéspestissel kapcsolatos mintákat készítenek elõ PCR-vizsgálathoz a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állategészségügyi Diagnosztikai Labor Igazgatóságán 2026. június 4-én. Ezen a napon Nemes Imre országos fõállatorvos, a Nébih elnöke bejelentette, hogy Három-négy napon belül véget érhet a fertõzött sertésállomány felszámolása a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vállaj településen, ahol kimutatták az afrikai sertéspestis.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Éder Tamás a sertéspestisről: kritikus időszak jöhet, a külkereskedelmi kockázat miatt nagy a bizonytalanság

Egy Szabolcs-Szatmár Bereg megyei telepen a házisertés-állományban is igazolták az afrikai sertéspestist, ami miatt egyes harmadik országok ideiglenesen beviteli tilalmat rendelhetnek el magyar húsokból. A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke az InfoRádióban azt mondta, ez olyan piaci zavart okozhat, ami akár a sertéstenyésztők tevékenységét is negatívan befolyásolhatja. Úgy véli, ha több ezer tonna sertéshús beszorul, akkor ez a hatás „addig nyomja az árakat is, amíg nem lesz megfelelő kereslet”.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán igazolta először Magyarországon házisertés-állományban az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Vállajon. Az érintett gazdaságban a mintegy 3000 sertést számláló állomány felszámolása folyamatban van, valamint a fertőzés eredetének és az esetleges továbbterjedésének felderítésére irányuló járványügyi nyomozás is zajlik. A Nébih arra kéri a sertéstartókat, kiemelten az ASP fertőzött területen, hogy továbbra is különös figyelmet fordítsanak a járványvédelmi előírások betartására. Kiemelten fontos a telepek zártan tartása, az idegen személyek és járművek belépésének korlátozása.

Az ASP a házi és vadon élő sertések súlyos vírusos betegsége. Az emberre nem jelent veszélyt, ugyanakkor nem gyógyítható és nem létezik ellene vakcina, így a betegség jelenléte jelentős gazdasági károkat okozhat a sertéságazat számára.

A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke az InfoRádióban először arra hívta fel a figyelmet, hogy a vírus eddig is jelen volt Magyarországon, de szerdáig csak a vaddisznóállományban volt kimutatható.

A hazai vágóhidak rendkívül szigorú protokollnak megfelelően működnek, ezért Éder Tamás kizártnak tartja, hogy fertőzött állat bekerülhessen oda.

Úgy véli, a védekezéssel, illetve a járványvédelmi intézkedések szigorú betartásával eddig nem voltak problémák, mindenki betartotta a szabályokat, mostantól pedig még fokozottabban fognak figyelni minden részletre az ágazat szereplői.

A főbb problémát inkább az jelentheti a magyar húsipar és a sertéstenyésztők számára, hogy ilyen esetekben az unión kívüli, harmadik országok ideiglenesen beviteli tilalmat szoktak kihirdetni, és ez most jelen esetben a magyar hústermékeket is érintheti, továbbá az élő állatok behozatalát is korlátozhatják Magyarországról ezek az államok. Éder Tamás ezzel kapcsolatban kiemelte: a magyar húsipar számára nagyon fontos az exportpiac. A mostani rendkívüli helyzetben az a szerencse, hogy a sertéshús és a húskészítmények esetében az exportunk döntő része (90 százalék) az uniós tagállamokat fedi le, márpedig az EU-n belül elméletileg nem lehet olyan korlátozásokat bevezetni, mint amilyeneket a harmadik országok megtehetnek.

Ha a harmadik országok meghozzák az említett intézkedést, a magyar húskészítmények exportjának körülbelül 10 százaléka „beragad”, ami Éder Tamás megfogalmazása szerint okozhat olyan piaci zavart, ami akár a sertéstenyésztők tevékenységét is negatívan befolyásolhatja.

„Ha éves szinten beszorul tizenegynéhány ezer tonna sertéshús, az mindaddig nyomja a piacot és vélhetően nyomja az árakat is, amíg nem talál megfelelő keresletet”

– magyarázta a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.

A mostani esettől függetlenül sincsenek könnyű helyzetben a sertéstenyésztők, ugyanis a többségnek az elmúlt több mint egy évben veszteséget kellett elkönyvelnie. Éder Tamás emlékeztetett, hogy tavaly a ragadós száj- és körömfájás időszakosan a mostanihoz hasonló problémákat okozott az ágazatban, akkor is visszaesett az export a harmadik országokba, melyek közül egyes államok a mai napig nem oldották fel a 2025-ben bevezetett korlátozásokat.

Most még nagy a bizonytalanság

A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke megjegyezte: több olyan harmadik ország is van, ahol olyan értelemben nincs változás, hogy eddig is tiltott volt a magyar sertéshús importja. Ennek az a fő oka, hogy a vírus már nyolc éve jelen van a hazai vaddisznóállományban, és emiatt egyes országok nem hajlandóak semmilyen engedélyt adni a magyar exporttevékenység folytatására. Mint fogalmazott, „rendkívül összetett, bonyolult a kép”, még nem látják pontosan, milyen piaci reakciók várhatók.

Sok múlik azon, hogy egy egyszeri eset történt, vagy a következő hónapokban több más telep is olyan sorsa jut, mint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon.

A vaddisznók erdőkben, mezőkön fordulnak elő, onnan pedig könnyen be lehet hurcolni a vírust a telepekre, főleg akkor, ha nem megfelelő a védekezés. Éder Tamás szerint nagyon kritikus időszak következik, és igazából akkor lehet esély arra, hogy a harmadik országbeli ideiglenes tiltások feloldódjanak vagy a regionalizációs eljárás keretei között mérséklődjenek, ha csak egy egyszeri eset marad a vállajai. Az is előfordulhat tehát, hogy az említett harmadik országok úgy döntenek, olyan magyarországi régiókból behoznak húst, ahol nincs jelen a vírus.

A szakemberek minden fórumon hangsúlyozzák, hogy nem veszélyes az emberre ez a betegség, sőt más állatokra sem, csak a vaddisznóra és a házisertésre. A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke mindenkit megnyugtatott, és megerősítette, hogy

az emberi fogyasztással kapcsolatban semmiféle kérdőjel nem merülhet fel, hiszen a fertőzött állatokat leölik.

A külkereskedelmi kockázat okoz nyugtalanságot és bizonytalanságot egy olyan ágazatban, amely egyébként is sok nehézséggel küzd.

Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a kialakult helyzet miatt hétfő délutánra egyeztetésre hívja a sertés termékpálya szereplőit. Éder Tamás ezzel kapcsolatban megjegyezte: jelenleg is kapcsolatban vannak a minisztériummal, és természetesen a Magyar Húsiparosok Szövetsége is képviselteti magát a hétfői találkozón. A szervezet folyamatosan figyeli, milyen „külső reakciók érkeznek erre a szituációra”, és az ágazat legfőbb szereplőivel együttműködve teszik meg a szükséges lépéseket, illetve állnak elő javaslatokkal.

Éder Tamás azt tapasztalja, az ágazat szereplői elkötelezettek abban, hogy a lehető leggyorsabban normalizálódjon a helyzet. Azt gondolja, a következő időszakban nagy teher nehezedik majd az agrárdiplomáciára, hiszen minél előbb olyan intézkedéseket kell meghozni az esetleges tiltásokat bevezető országokkal összefüggésben, amelyek ellensúlyozzák a kialakult helyzetet, és a piaci normalitás irányába terelik a folyamatokat. „Ez egy nagy diplomáciai kihívás lesz, az elmúlt évek gyakorlatából kiindulva erre kell számítani” – tette hozzá a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.

A cikk Zsámboki Zsolt interjúja alapján készült.

(A nyitóképen: az afrikai sertéspestissel kapcsolatos mintákat készítenek elő PCR-vizsgálathoz a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi Diagnosztikai Labor Igazgatóságán 2026. június 4-én.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×