Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Jachtok horgonyoznak az egyik monacói kikötőben 2022. március 9-én. Monaco is csatlakozott az Európai Unió orosz oligarchákat sújtó szankcióihoz. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában.
Nyitókép: Jachtok horgonyoznak az egyik monacói kikötőben 2022. március 9-én. Monaco is csatlakozott az Európai Unió orosz oligarchákat sújtó szankcióihoz. MTI/EPA/Sebastien Nogier

Sokkal nagyobb orosz vagyont zárolt Magyarország, mint amiről eddig tudni lehetett

Korábban 1,2 millió forintot mondott a magyar állam, most kiderült, hogy 350 milliárd forintnyi összegről van szó.

Magyarország november 25-éig 870 millió eurónyi, mintegy 350 milliárd forintnyi orosz vagyont zárolt – derült ki egy friss európai bizottsági összesítésből, amelyhez a Népszava hozzáfért. Azt írja a lap, hogy ez még európai összehasonlításban is jelentős összeg, főleg úgy, hogy a magyar állam a novemberi jelentéstétel előtt mindössze 3 ezer eurónyi, úgy 1,2 millió forintnyi orosz érdekeltség lefoglalásáról számolt be Brüsszelnek.

A friss táblázat szerint

  • Olaszországban például 2,3 milliárd,
  • Németországban 2,2 milliárd,
  • Ausztriában majdnem 1,8 milliárd

eurónyi orosz és részben belorusz érdekeltségre tették rá a kezüket a helyi hatóságok, míg

  • Bulgáriában ez 11,3 millió,
  • Csehországban 10,8 millió,
  • Szlovákiában 4,9 millió eurót

tett ki.

A közösség tagállamaiban eddig befagyasztott orosz magánvagyon nagyjából 19 milliárd euró. A lefoglalt orosz állami vagyon pontos összege nem ismert.

Az Ukrajna elleni háború miatt az Európai Unió eddig 1241 személy és 118 szervezet ellen vezetett be büntetőintézkedéseket, azaz elrendelte vagyonuk befagyasztását és utazási tilalommal sújtották őket. Köztük vannak politikusok, katonák, üzletemberek és oligarchák, valamint a Kreml propagandistái. A tagállamoknak kötelező zárolniuk a jegyzékben szereplők vagyonát és erről jelentést küldeniük az Európai Bizottságnak, amely arra biztatja őket, hogy gyorsítsák fel a vagyonbefagyasztást és rendszeresen frissítsék az erről szóló közös adatbázist.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt korábban az EU-csúcson elfogadták a 9. szankciós csomagot.

Az újabb szankciókat egyhangúlag fogadták el az országok, és egyebek mellett az orosz energiaszektort érintik, valamint segítik a globális élelmiszerellátást. A végleges szöveget még most alakítják ki.

(Nyitóképünkön jachtok horgonyoznak az egyik monacói kikötőben 2022. március 9-én. Monaco is csatlakozott az Európai Unió orosz oligarchákat sújtó szankcióihoz.)

Címlapról ajánljuk
2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

Szlovákiában nagyszabású közlekedésbiztonsági fejlesztés indul: a tervek szerint az 213 fix telepítésű radar, 48 közlekedési kamera, valamint 18 szakaszsebesség-mérő rendszer jelenik meg az ország útjain, a bírságok pedig automatikusan érkeznek majd. A városok és községek saját radarokat és kamerákat használhatnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Magyarország autóipara is szenved a "német-betegségben"

Magyarország autóipara is szenved a "német-betegségben"

Európa és Magyarország autóipara tartós strukturális présbe került: az iparágat a kínai verseny gyors térnyerése, a versenyképességi erózió és több elhibázott iparpolitikai döntés egyszerre szorítja. A ritkaföldfémekre és chipekre épülő, túlnyomórészt Kínához kötődő inputfüggőség geopolitikai kilengéseknek teszi ki az ellátást; az időszakos enyhülések pedig nem oldják a rendszerszintű sérülékenységet. Az exportorientált, erősen importfüggő magyar autóipari termelés – amely főként összeszerelő tevékenységet jelent – ugyan közvetlenül kevésbé veszélyeztetik az Európában tapasztalt ellátási problémák, a negatív hatások idővel a hazai gazdaságba is beszivárognak - derül ki az OECD által frissen közzétett részletes iparági statisztikákból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 12:50
×
×
×
×